Köszönöm az előző részhez a komikat és az egy rendszeres követőt!!! :D Nagyon sokat számít! Megfogadtam az egyik komizó tanácsát, csak sajnos a 12. rész eltűnt így muszáj voltam újra írni, de köszönöm még egyszer! És sajnálom, hogy nem tudtam új részt hozni, csak nem volt időm, de most itt a 13. rész! Remélem tetszeni fog és jó olvasást! A következő részt 3 komi után hozom! Puszi nektek! <3
xxLulu
13.rész
- Te nem félted őket? – kérdeztem aggódva.
- Azt el sem tudom mondani, hogy mennyire! – fogta meg szorosan a kezem. – Ilyenkor az adrenalin felszökik az agyukba és mennek a fejük után!
Nem igazán nyugtattak meg Perrie szavai. Az arcomat a kezembe temettem, s csak néha, néha ijedtemben pillantottam ki közülük, amikor valami hangos puffanást hallottam. Halálra izgultam magam, s, hogy elvonjam a figyelmem a félelemről, kérdezősködni kezdtem Perrietől.
- Nathan az ki? – fordultam felé.
- Nathan Sykes? Harry nem mondott semmit?
- Nem!
Tudod, akkor én nem igen akarom elmondani, hogy mi is ez az egész! Nem akarok bele avatkozni! Ne haragudj! Ezt inkább Harry mondja el! Az ő dolga!
Meglepődtem a válaszán, hisz ennyire rossz dolog történt volna?!
- Egyébként, hogy, hogy nem jártok? – vont kérdőre.
- Hát csak, én még nem állok készen megint egy komoly kapcsolatra.
Remek Clair! Most már hazudsz is! Gratulálok! Ennél jobbat ki sem találhattam volna!
- Ahha, de tervezed Harryvel is, nem?
- Igen! Vagyis, nem tudom!
- Szereted? – kérdezte felvont szemöldökkel.
Na ez az a másik kérdés, amire tudom a választ, mégsem akarom elmondani!
- Szóóóóval? – húzta a szót.
- Igen! – s lehajtottam a fejem.
- Akkor meg mire vársz? Te szereted őt, ő szeret téged!
- Ez azért, annál bonyolultabb!
- Szerintem meg nem!
A beszélgetésünket megszakította a hatalmas tapsvihar, ujjongások és sikítozások. Ebből rájöttünk, hogy vége a versenynek. Odaszaladtunk, s Harry épp akkor vette át a díjat, ez esetben egy köteg pénzt.
- Nyertél? – vetődtem elé.
- Igen! - s a komolysága eltűnt és megjelentek az édes kis gödröcskéi.
- Gratulálok! – majd megöleltem.
- Még számolunk Styles! – jelent meg a motorjával Nathan, de rögtön el is hajtott.
- Gyere, menjünk! Haza viszlek! – kézen ragadt, s felszálltunk a motorjára. Intettem a fiúknak, majd Perrienek, s elindultunk. Kérdések milliói sorakoztak fel bennem. Ki az a Nathan, mit akar Harrytől, miért félek tőle és Harry eddig miért nem szólt róla?
*****
- Köszönöm, hogy hazahoztál! – mondtam, leszállva a motorról.
- Ugyan, nincs mit!
- Harry!
- Igen?
- Mi történt? – kérdeztem.
- Hogy érted?
- Nathan és közted?
Harry hatalmasat sóhajtott, s a földet kezdte vizslatni.
- Harry, nekem elmondhatod!
- Nathannel nagyon jó haverok voltunk! Együtt versenyeztünk , mindig mindent együtt csináltunk! Akkor volt egy barátnőm, Jamie. Egy nap arra értem haza, hogy Jamie és Nathan félreérthetetlen pozícióban fekszik a kandalló előtt. – tekintete elsötétült, s még mindig a földet nézegeti. – A dühöm eluralkodott és félholtra vertem Nathant. Nem tudtam uralkodni magamon! Jamie megpróbált leszedni róla, de abban a pillanatban azt sem tudtam, hogy ki ő és … - csuklott el a hangja, s bekönnyezett. – Pofon vágtam!
- Sajnálom! – nyögtem ki.
- Régen volt, de a tudat azóta sem múlt el! Képes voltam megütni őt! Szerettem! Utána váltam ilyenéé, amilyen most vagyok! – mutatott magára fintorogva, még mindig a földet figszírozva.
Az ujjaimmal felhajtottam a fejét az állánál és gyönyörű zöld szemeibe néztem.
- Harry! Te tökéletes vagy!
Nem tudom, miért mondtam ezt! Csak kicsúszott a számon! Úgy tűnik, hogy a szám külön életet él mostanság.
- Ne mond ezt! – fintorodott el. - Egy szemétláda vagyok! Egy utolsó…
- Nem! Harry! Te így vagy jól ahogy! Nem tudom, hogy milyen voltál évekkel ezelőtt, de nem is akarom tudni! Én azt a Harryt ismerem, aki itt ül előttem! Aki kedves, romantikus, helyes és még sorolhatnám! Ne akarj megváltozni! Ha most nem ilyen lennél, akkor talán meg sem ismerlek! És az bűn!
Harry egy halvány mosolyt villantott, majd a hajamat elsöpörte az arcomból és meg akart csókolni, de én eltaszítottam magamtól.
*****
- Te meg merre jártál? – kapcsolta fel a villanyt az „anyám”.
Megborzongtam tőle. Ez egy horror filmbe való jelente, amikor a kiszemelt boldogan, mit sem tudva, tér haza és a gyilkos ő rá vár. Hát anya most pont olyan, már csak egy kés hiányzik a kezéből.
- Tudod te mennyi az idő?! - rivallt rám.
- Nem!
- Éjfél múlt tíz perce!
- Bocsi!
- Nem elég a bocsánatod! Erről már beszéltünk Clair! Nem szeretem a kimaradásaidat!
- Tudom, én csak…
- Nem nincs több csak! Még egy ilyen és innen elmész!
- Mi?
- Bobynak rossz példát mutatsz!
- Boby, Boby, Boby! Mindig csak Boby!Elegem van, ha ő csinál valamit, az el van nézve, de ha én teszek valamit, az már bűn!
- Igen, de őt szeretem! – förmedt rám.
Megakadt a levegő a torkomban. Szakaszosan felsóhajtottam, a szemeim ismét könnybe lábadtak, remegni kezdett az ajkam.
- Clair! Én nem úgy gondoltam! – mentegetőzött anya.
- Hagyjad! Már megszoktam! Mindenki kidob, előbb vagy utóbb!
Nem tudtam mi tévő legyek! Felkaptam a táskám és kirohantam az utcára. Nem tuom, hogy mégis, hova mehetnék. Nem tudom miért, de Harry házát céloztam meg, s becsöngettem. A könnyeimet. A könnyeimet megpróbáltam visszatartani, sikertelenül. Patakokban fojtak végig az arcomon a könnyeim. Harry döbbent arccal nyitotta ki az ajtót.
- Clair?
- Itt aludhatok?
- Persze, gyere be! – be húzott, s leültetett a kanapéra, ő mellém és megfogta a kezem. – Mi a baj?
- Nem akarok róla beszélni! – nyögtem ki, miközben fura hangokat adok ki.
- Rendben! Kérsz valamit?
- Nem! Csak álmos vagyok!
- Oké! Gyere!
- Nekem jó a kanapé is!
- Ne beszélj butaságot! Ezt felejtsd el!
- De… én…
- Nyugi, majd én fekszek a földre.
Nem ellenkeztem tovább, úgysem sikerült volna! Az ágya kellően puha, s erősen Harry illatot árasztott. Letet egy plédet és egy párnát a földre, majd leheveredett rá. A fiú, akibe teljesen bele zúgtam, pár méterre fekszik tőlem. A gondolataim megakadtak az izmos felsőtestén. Most minden vágyam az, hogy hozzá bújhassak.
- Harry! – kelt életre megint a szám.
- Tessék?
- Ide jössz?
- Biztos vagy benne?
Hümmögtem, majd befeküdt mellém, tartva köztünk egy kis helyet.
- Hozzád bújhatok?
- Persze!
Megfordultam, a fejemet a mellkasára hajtottam, s az egyik kezemmel átkaroltam.
*Harry szemszöge*
Elmondani nem tudom, milyen érzés,ahogy hozzám bújik. Megcsapott az isteni barack illat. Érzem, ahogy a könnyei a mellkasomra hullanak. Megakarom nyugtatni! Rossz látni, ahogy szenved! Elkezdtem bátortalanul simogatni a fejét, mire ő még hevesebben kezdett sírni. Nehéz visszafognom magam, de vele nem akarom elszúrni! Egyre erősebb érzést táplálok iránta. Ő nem csak egy lány! Ő a lány! Aki rabul ejtette a szívem! Visszavonhatatlanul szeretem!
Nagyon jó lett :) Csak így tovább! Köszi, hogy megfogadtad a tanácsom! :)
VálaszTörlésKöszönöm!!! :D Én köszönöm a tanácsaidat!! :) Még egyszer köszönöm! <3
VálaszTörlés