4.rész

4.rész

A félelem átjárta a testem. Elmentem a kocsmával szemben, a férfiak megint fütyültek rám. A szemem sarkéban megpillantottam egy zöld sapkás férfit, aki a haverjaival ivott.

- Hé! Te ott! – ordították utánam!

Elkezdtem szedni a lábaimat. Besétáltam egy kis szűk utcába. Már épp kezdtem azt hinni, hogy megúsztam és elmentek, mikor elém lépett egy alak. Megfordultam, de ott is állt már egy férfi, majd megjelent a zöld sapkás egy elégedett vigyorral az arcán.

- Hova szöksz kislány?

- Hagyjatok békén!

- Nem mész te sehova!

- SEGÍTSÉG! – sikítottam.

Tudom üvölthetek, ordíthatok, de senki nem jön a segítségemre. Csak is magamra számíthatok. A földre löktek, a zöld sapkás kettő haverja lefogott, ő pedig elkezdte letépni a felsőmet, a nadrágomat leráncigálni. Hirtelen egy kocsi fékezett le és kiszállt belőle Harry.

- Haver, jobb lesz, ha elmész! – mondta a zöld sapkás és előrántott egy kést.

Harry nem tántorodott meg, csak jött. Habár az eszméletem csak félig van meg, a szemem sarkában, homályosan látom, Harry miként véd meg engem. Kicsavarta a sapkás kezéből a kést, aztán gyomorszájba verte. Az egyik aki engem lefogott a sapkás segítségére sietett, addig én megpróbáltam feltápászkodni, de a másik hapsi még mindig fog. Magához szorított háttal a mellkasához. Nem tudtam mi tévő legyek, hát rátapostam a lábára, ezzel felszabadítva a jobb kezem, amivel aztán könyökkel hasba vágtam. Sikerült elszabadulnom, de az „ünneplés” hamar abba maradt. A férfi nem tétovázott, odajött és minden erejével pofon vágott. Innentől se kép, se hang, elájultam, s az utolsó kép amit láttam, hogy Harryt lefogják, ahogy az imént engem és verik.

*****

Nem tudom mennyi idő telhetett el. A szememet kinyitottam, s egy ismeretlen ágyban, egy ismeretlen szobában tértem magamhoz. Felültem török ülésbe és hiányérzet tört elő bennem a ruha terén. Hát bepillantok a takaró alá, s csak egy hatalmas combközépig érő fekete póló van rajtam, na meg persze a fehér neműm. Ez egy kis boldogsággal árasztott el, de ennek is hamar vége lett, mikor megpillantottam, hogy fordul a kilincs és nyílik az ajtó.

- jó reggelt álom szuszék! – üdvözölt Harry, kezében egy tálcával. – Gondoltam éhes vagy. – majd leült mellém az ágyra és odanyújtotta az ételt.

Harry arca csupa seb, tele van kék, lila foltokkal.

- Köszönöm. – mondtam halkan.

- Mit?

- Az ételt és azt, hogy megmentettél. – motyogtam.

- Csak nem gondolod, hogy hagytam volna, hogy tényleg egyedül menj haza! – mondta rezzenéstelen arccal.

 - Mi történt a férfiakkal? – kérdeztem.

- Tőlük már nem kell félned!

- Jó, de…

- Ne törődj velük! – vágott a szavamba.

Furcsálltam ezt az egészet. Harry arcán megbánás tükröződött. Szóba akartam volna hozni, de úgyse mondana semmit, s ha bár felkészültem a legrosszabbra, hagyom bármi is legyen.

- Esetleg elmondanád, hogy a ruháim, hogy kerültek le rólam? –  tereltem el a témát.

- nem hagyhattam, hogy piszkosan feküdj be az ágyamba! – mondta kuncogva, kaján vigyorral. – Mellesleg cuki a tetkód! – röhögött, majd kiment.

Nem hiszem el! Nem tudtam miért aggódjak jobban, azért, hogy levetkőztetett vagy, hogy egyáltalán tovább is jutott, mint a vetkőztetésem! A szemem előtt még mindig az a kép lebeg, ahogy Harryt verik. Nem tudom elhinni, hogy egyedül elbánt mind a hárommal egyszerre. Azonban felvillant az a kép is, ahogy Harry vetkőztet. Jesszus! Bele se merek gondolni, hogy mi történhetett és még mondhatom-e magamra azt, hogy szűz? Rengeteg kérdés merült fel bennem és mindre akarok választ. Gyorsan felkaptam a ruhám és elindultam a zajok után.