Sziasztok!!!! Most nem új részt hoztam, hanem egy novellát! Kipattant a fejemből és leírtam! :) De már készül is egy másik novella! :) Remélem tetszeni fog, ez egy versenyre megy! Puszi nektek! <3
xxLulu
Halottak csókja
Süt a nap. Lágy szellő simogatja a fák leveleit. Gyönyörű tavaszi idő van, de már rég nem olyan, mint volt. A nap sugarai már nem melegítenek, a madarak csicsergése csak zaj. Minden egyszínű, sötét és szomorú. A hétvégéim sem úgy telnek, mint régen. Az életem már nem móka és kacagás, sokkal inkább önpusztítás. A lelkem elveszett, bolyong a világban. A tekintetem egykor derűs volt, de most üres és komor.
Mindenki a barátnőjéhez megy, Louis, Niall, Zayn és Liam, ahogy én is. A kezemben egy csokor virágot szorongatok. Kitártam a temető kapuját, s elsétáltam a sírok közt. Megpillantottam a célom, s máris a sírás határán vagyok. Amint odaértem, és megláttam a sírkövön lévő nevet, nem bírtam tovább. Az engem fojtogató könnyek, utat törve maguknak, patakokban kezdtek el folyni az arcomon. Akárhányszor kijövök ide, mindig ez történik. Megpróbálom visszafojtani a könnyeimet, ezúton sikerrel. Leguggoltam a sírkő elé, majd végighúztam az ujjamat a néven. Egy átlagos sírkőnek tűnik, de nekem nem. Ezzel a sírkővel lett leláncolva a szívem, az életem. A sírkövön annak a lánynak a neve van, aki rabul ejtette a szívem.
Vanessa Smith
Született: 1994. szeptember. 08.
Elhunyt: 2012. február. 27.
Itt mindig ugyanarra gondolok: A találkozásunkra és hogy mimindenen is mentünk keresztül.
-2-
Fent állok a színpadon a négy barátommal, és épp a szólómat éneklem, mikor észrevettem a sikítozó tömegben egy lányt. Teljesen higgadtnak tűnik,nem üvöltözik, nem kapálódzik, hogy megérintsen, nem veszi minden mozdulatomat videóra, csak áll,engem néz, és egy kis mosoly kúszik az arcára. A dal szövege már automatikusan tör elő agyam rejtett zugaiból. E pillanatban nem jár semmi más az eszemben, csak az, hogy ki lehet ez a lány, és ő miért nem zsongott be. Nem vagyok egoista, de általában minden lány, ahogy meglát, elkezd sikítani, sírni… de ő nem. Le akarom tesztelni, hogy ez csak egy álarc, vagy tényleg ilyen.
Hát közelebb sétáltam a tömeghez, egészen a színpad széléig. Elkezdtem felé nyújtani a kezem, hátha megtörőm őt, és előjön a directioner éne, de semmi. Mindenki nyújtotta a karját, hogy elérjen, de ő nem. Tovább mosolygott, majd megfordult, elment és eltűnt a tömegben. Amint szem elől vesztettem, visszamentem a fiúk mellé.
Három óra múlva végre elénekeltük az összes dalt, mindenkinek adtunk autógrammot és csináltunk képeket. A hosszú koncert után a hangszálaim teljesen „kipurcantak”. A fárasztó nap után beültünk a srácokkal inni egy bárba.
Niall a gyomráról beszél és fürkészi az étlapot, Zayn arról, hogy a koncert alatt legalább harmincszor igazította meg a haját, Louis, hogy répát akar enni, Liam pedig, mint mindig, bölcselkedik. Nekem pedig a gondolataim még mindig akörül a lány körül forognak.
- Én állom az első kört! – mondtam, majd odamentem a pulthoz.
A csapos háttal áll nekem és a poharakat törölgeti.
- Kiszolgálna? –szóltam rá, mire ő megfordult.
Villámként csapott belém a felismerés. A pultosnő a lány a koncertről. Egymás szemébe néztünk, de a reakciója ismét ugyanaz, ami a koncerten, bár most szélesebb mosolyt villantott és kuncogott is.
- Szia! – kacsintottam.
- Hello! – vigyorgott. - Mit kérsz?
- Öt sört.
Elővett öt üveg sört, majd elkezdte a kupakokat lepattintani.
- Hogy hívnak? – kérdeztem.
- Miért érdekel?
- Ott voltál a koncerten.
- Igen, és?
- Te nem „őrültél meg”.
- Meg kellett volna?
- Nem. Szóval, hogy hívnak?
- Ha elmondom, elmész? – könyökölt le a pultra.
- Ezt nem ígérhetem! –majd villantottam egy huncut mosolyt.
- Vanessa.
- Én Harry vagyok.
- Nos, Harry! Örültem, de most menj! Ne tartsd fel a sort!
Nem válaszoltam, csak megmarkoltam az öt üveget, és visszamentem a boxunkhoz. Egész este Vanessát bámultam, annyira aranyos a mosolya és ő maga! A fiúk egyenként „hazaszállingóztak”, először Liam, majd Niall, aztán Zayn és végül Louis. Én a kocsimban várom Vanessát. (Igazából fogalmam sincs, hogy mi késztetett erre.) Kinézve az ablakon megpillantottam, amint épp kijön a bárból, és elindul. Gyorsan kiszálltam az autóból, és utánaszaladtam.
- Hé! - ordítottam. - Várj!
Vanessa hátrapillantott, röhögött, majd továbbment. Nagy lépteimmel hamar utolértem.
- Hazakísérlek! – ajánlottam fel.
- Kösz, egyedül is hazatalálok!
- Kétlem, hogy egyedül, ilyenkor épségben hazajutnál! – mutattam az út túloldalán lévő kocsmára.
- Rendben! – mondta habozva.
Az út további része csendben telt. Megérkeztünk hozzá, majd babrálni kezdett a kulcsaival.
- Lehet egy kérdésem? – törtem meg a csendet.
- Persze!
- Te miért nem sikítoztál, mikor megláttál?
- Ennyire zavar? – röhögött.
- Nem! Csak érdekel.
Vanessa megnyalta a száját és a fülemhez hajolt.
- Ha sikoltoztam volna, most itt lennél? – suttogott.
Tehát mindez direkt volt, hogy érdeklődjek iránta? Ha ezt akarta, akkor sikerrel járt. Elhajolt, és bement a házba, én meg ott álltam az ajtó előtt és néztem ki a fejemből. Utólag esett le, hogy nem adta meg a számát. Nem tudtam mit csinálni, elkezdtem csengetni és kopogni. Meglepetésként ért, hogy ki nyitotta ki az ajtót. Nathan Sykes, az egyik legfőbb riválisa a bandának.
- Segíthetek? – kérdezte felvont szemöldökkel.
- Öhm. Beszélhetnék Nessával?
- Nem ér rá! – majd becsapta az ajtót.
Se kedvem, se energiám nincs vitatkozni vele, majd Nessát megkeresem holnap a munkahelyén, de most jobban izgatott, hogy honnan ismeri Nathant! Vajon őt is úgy cserkészte be, ahogy engem?
Másnap el is mentem a bárba, ahogy azt megfogadtam. Nessa egy hölgyet szolgált ki, majd amint meglátott, hangosan felnevetett. Nem tétováztam, rögvest feltettem az első kérdésem.
- Honnan ismered Nathant? – fúrtam a tekintetem a szemébe.
- Mi?
- Tegnap ő nyitott ajtót!
- Ja! Nathan csak egy jó haver! – mondta.
- És őt is úgy csábítottad el, ahogy engem?
- Szóval elcsábítottalak? –mutatta a foga fehérjét.
Nem tudtam egy szót sem szólni, helyette csak elpirultam.
- Nem válaszoltál a kérdésemre! – tereltem el a témát.
- Mondtam, hogy egy jó haver!
- De honnan ismered?
- Tényleg tudni akarod? – hajolt közelebb.
- Igen!
- Belesétált a csapdámba, amibe te is! – nyomott puszit az arcomra.
- Tehát direkt volt!
- Persze! – kacagott.
- Tartozol nekem!
- Mégis miért? – értetlenkedett.
- Mert átvertél!
- Én nem vertelek át!
- De! – vágtam be a durcát.
- Akkor bocsánat! Mivel engesztelhetnélek ki? – rebegtette meg a szempilláit.
- Kezdetnek megteszi egy vacsora is!
Vanessa oldalra döntötte a fejét, és gyönyörű mogyoróbarna szemeivel vizslatni kezdett. Láttam rajta, hogy ellenkezni akar, de nem hagytam.
- Nyolcra érted megyek! – mutattam meg a gödröcskéim, s elmentem.
A kedvenc helyemre fogom vinni, ahova eddig még egy lányt sem.
Fura kötődést kezdtem el érezni iránta, és nem tudtam megmagyarázni, hogy miért. Nem éreztem még ilyet senki iránt, és ez megrémített.
Az idő gyorsan eltelt, olyannyira, hogy már úton vagyok Nessáért. Kicsíptem magam, és vettem egy csokor rózsát. Megálltam a kocsival a ház előtt, de senki nem jött ki. Hosszas várakozás után meguntam a kocsiban ülést, és bekopogtam. Amint odaértem, éktelen ricsajra lettem figyelmes. Egészen biztos, hogy Vanessa és Nathan vitatkozik. Gondolkoztam, hogy bemenjek-e, de csak csöngettem, majd megint és megint és megint. Nessa villámgyorsan rontott ki, átkarolva a kezem és húzott maga után. Nathan jött ordítozva, hogy ő csak jót akar. Beültünk a kocsiba, és Nessa utasított, hogy hajtsak. Nem ellenkeztem, csak elindultam. Vanessa mellettem szipogott, és kinézett az ablakon. Lélegzetelállítóan nézett ki.
- Ez meg mi volt? – vetettem fel a kérdést.
- Semmi!
- Vanessa!
- Mondom, hogy semmi!
- Nekem elmondhatod!
Kicsit habozott, de belekezdett.
- Nathan szerint te csak kihasználsz! És hogy Ő meg tudja adni nekem, amit te nem!
- Ez hülyeség!
Pedig nem az. Eleinte tényleg átfutott az agyamon, hogy ágymelegítőnek jó lesz, de most már teljesen más a véleményem róla!
- Meg, hogy… - folytatta. – Te nem akarsz tőlem semmit, és ő nem fogja hagyni, hogy veled legyek!
- Ez felháborító!
- És igaza van? – kérdezte aggódóan.
- Nincs! –majd megfogtam a kezét, és a sebváltóra raktam az enyém alá.
Az ő apró keze eltűnt az én hatalmas tenyeremben. Megérkeztünk az étteremhez, kinyitottam előtte az ajtót, bementünk, majd leültünk az egyik asztalhoz és rendeltünk.
- Egyébként nem fognak kombinálni? –nézett fel rám.
- Ezt hogy érted?
- Úgy, hogy nem lesz-e ebből valami botrány? Például megjelenik az újságokban, hogy Harry Styles és egy lány együtt vacsorázott?
- Nyugi! Ne érdekeljen, hogy mit írnak a lapok! – nyugtattam meg.
- Nem fog ártani a hírnevednek?
- Nem, de ne foglalkozz vele! Most itt vagyunk, és semmilyen szennylap ne érdekeljen! Mi tudjuk, mi az igazság!
Őszintén szólva biztos vagyok benne, hogy a sajtó el fog csámcsogni ezen egy ideig, de nem érdekel. Érte megéri! Elmesélt magáról mindent, hogy New Yorkban született, de Londonba költözött, miután a szülei nem voltak rá kíváncsiak, hogy imád énekelni, de nem tud, hogy titokban fél a lufi állatoktól és még ezer dolgot. Egyszerre mesélt szomorú, vicces és boldog emlékeket, végül kilyukadtunk Nathannél.
- És mi van köztetek Nathannel?
- Semmi! Miért? –nézett rám kérdően.
- Hát, csak, mert kétszer voltam a házadnál, és Nathan mindig ott volt nálad!
Nessa a szemeit a tányérjára szegezte, s sóhajtott egy nagyot.
- Tudod, Nathannel, mikor vele találkoztam, ő többet akart. Én viszont visszautasítottam és mondtam, hogy maradjunk csak barátok. Azóta úgy csinál, mintha a húga lennék, de nem tudom,hogy most mit érez.
- Értem!
- És köztetek mi van?
- Mi? Én nem vagyok meleg!
- Nem úgy értettem! – röhögött.
- Akkor?
- Értem, hogy egy másik banda, de akkor is!
- A legkomolyabb riválisunk a The Wanted! Volt egy kisebb konfliktusunk velük az egyik sajtótájékoztatón, azóta nem vagyunk túl jóban.
Befejeztük a vacsorát, és elindultunk haza. Mindent megtudtam róla, és így még közelebb kerültem hozzá! Nem tudom, mi történt velem, én még sosem ragaszkodtam egy lányhoz ennyire. Leparkoltam a kocsival a ház előtt, majd elkísértem az ajtóig. Megálltunk és egymás tekintetét fürkésztük.
- Nagyon jól éreztem magam! – villantott egy mosolyt.
- Én is!
Nessa átkarolt, az ujjai köré csavarta az egyik göndör tincsem, majd adott egy puszit az arcomra, de én megmarkoltam a csuklóját és visszarántottam, majd csentem tőle egy csókot.
- Akkor, szia! – mosolygott, s bement.
Ez az este tökéletesen alakult, bár biztos vagyok benne, hogy Nathan teletömi a fejét minden badarsággal.
Minden nap elmentem Nessával egy randevúra, és a hetedik randi után, büszkén merem állítani, hogy a barátnőm! Megvolt az első évfordulónk is, bár Nathan még mindig próbál minket szétválasztani. Egy év telt el a találkozásunk óta, és azóta szebbnél-szebb dolgok értek. Igaz, rengeteg támadás ért, de nem foglalkoztunk velük. A szívembe zártam őt, és soha nem is akartam elengedni. Mindenki nagyon meglepődött, hogy mennyire elköteleztem magam, értek pozitív és negatív visszajelzések egyaránt.
Minden tökéletesnek tűnt, ám egy nap Nessát hazahívták a szülei, akiket hat éve nem látott.
- Biztos el akarsz menni? –kérdeztem.
- Igen! Nem tudom, hogy mi lehet ilyen fontos, de ha másért nem is, azért már megéri elmenni, hogy megmutassam, igenis lettem valaki!
- Kicsim! Te eddig is voltál valaki! Nem kell megfelelned a szüleidnek! Te így vagy tökéletes!
- Köszi, de meg kell tudnom, hogy szeretnek-e még!
- Persze, hogy szeretnek! Téged ki ne szeretne?!
- Harry! Köszönöm, hogy ezt mondod, de ez most nem segít. – mondta.
- Szeretlek! – mondtam, majd az ajkaimat az övére tapasztottam.
- Én is szeretlek!
Bepakoltuk a bőröndjét a taxiba, könnyes búcsút vettünk egymástól, majd elment. Nehéz volt őt elengedni, még ha vissza is jön! Legszívesebben vele mennék, de pont közbejött egy interjú, amiről nem maradhatok le! Vanessa teljesen megváltoztatta az életem. (Kész vagyok elkötelezni magam, ezért úgy döntöttem, hogy Nessa, amint visszajön, megkérem a kezét.) Más szemmel nézek a világra. A nőcsábász énemet felváltotta valami új, valami szokatlan. Szerelmes vagyok!
Eltelt egy hét, de Vanessa még mindig nem jött haza, és azóta nem is beszéltem vele! Telefonon nem tudtam felhívni, mert nem volt elérhető, az e-mailjaimre nem válaszolt. Elkezdtem aggódni, féltem valami borzalmas dolog történt. Millió és millió magyarázat szökött elő az agyamból, de volt egy, amitől a szőr felállt a hátamon. Tűkön ülve vártam, hogy mikor lép be az ajtón, de még mindig semmi. Már épp kezdtem becsomagolni, hogy utánamegyek, mikor hirtelen megszólalt a telefonom. Rávetődtem az ágyra, felkapva a mobilt, remélve, hogy Nessa csilingelő hangját fogom hallani. Csalódottság ért, mikor egy nő szólt bele, de nem Vanessa gyönyörű hangja volt.
- Ön Harry Styles? – szólt bele a nő.
- Igen. Kivel beszélek?
- Dr. Nancy Mc’Kinley vagyok.
- Igen, és?
- Sajnálattal kell közölnöm, hogy Vanessa Smith repülője éjjel lezuhant.
- Tessék?! Maga meg miről beszél?
- Részvétem.
- Várjon! Vanessa… - csuklott el a hangom. –meghalt?
- Sajnálom.
- Ezt nem! Nem hiszem el!
- Mr. Styles sajnálom! Nem tudtuk megmenteni!
- Most hol van?
- Egy New York-i kórházban, de innen hullaházba szállítják. Részvétem. –majd lerakta.
Ebben a pillanatban „haltam meg”. A szívem darabokra tört. Nem bírtam felfogni, hogy mi történt. A könnyeim vízesésként ömlöttek végig az arcomon.
Lehetetlen, hogy ez történt. Az egyik pillanatban össze vagyunk bújva, a másik percben meg közlik, hogy Nessa… meghalt! Kirázott a hideg, reszketni kezdtem, s lekuporodtam a szoba sarkába egy fotót szorongatva. A kép engem és Vanessát ábrázolja, amint a London Eye-n ülünk. Nyugtatásra van szükségem és most nincs senkim, csak a fiúk. Rögtön küldtem nekik egy üzenetet, hogy azonnal jöjjenek át. Szinte egyszerre toppantak be. Döbbenten figyeltek az ajtó küszöbén megtorpanva, ahogy a sarokban ülök, arcomat a kezembe temettem és bőgök. Nem tudtak megszólalni, ahogy én sem. Nyögve elmondtam, mi történt. A fiúkat teljesen letaglózta a hír. Nem mondtak semmit, hisz ismernek, tudják, hogy bármit is mondanak, attól nekem nem lesz jobb. Habár áthívtam őket, mégsem lett jobb.
Fogalmam sincs,hogy mit is csinálhatnék. Utazzak New Yorkba? Még mindig összegömbölyödve sírok, a könnyeim elállíthatatlanok, s ekkor támadt egy ötletem, amely igazából remény, mint sem ötlet. Nessa azt mondta, hogy Nathan úgy kezeli, mintha a húga lenne! Hátha ő tud valamit. A négy fiú értetlenkedve bámult, ahogy feltápászkodok, kirontok a házból, és futásnak eredek. Nem szóltak, csak futottak utánam. Amint megérkeztünk Nathanhez, becsöngettem, s a fiúk védelmezően mellém álltak, nehogy valami olyat tegyek, amit később megbánnék. Nathan kinyitotta az ajtót, sápadt volt és szomorú. Nyilván ő is megkapta a hírt.
- Gyertek be. – mondta lesütött fejjel, rekedtes hangon.
- Te tudsz valamit… - nyeltem nagyot. –Vanessáról?
- Csak annyit, hogy lezuhant a repülője.
Bólintottam, s máris könnybe lábadtak a szemeim.
- Részvétem. –mondta Nathan együttérzően.
A lábaim bemondták az unalmast, s összerogytam.
- Harry. – szólt megint Nathan. – Ezt a levelet Nessa neked hagyta. Azt mondta, hogy ha bármi történne vele, akkor ezt adjam oda. Bár reménykedett, hogy nem kell soha! – majd átnyújtotta a borítékot.
- Ezt most írta? – néztem fel rá.
- Nem. Aznap, mikor megismert.
Remegő kézzel nyitottam ki, s olvasni kezdtem.
Drága Harry!
Reméltem, hogy ezt a levelet soha nem kell megkapnod! Ha most ezt olvasod, az azt jelenti, hogy már nem vagyok veled. Nem fogom bonyolítani a szavakat, csak annyit mondok: Szeretlek!
Ui. : Kérlek, ne gyere el a temetésemre! Nem akarom, hogy szenvedj! Csók.
Egy világ omlott össze bennem. Nem tudtam mire vélni. Elgyengültek az ujjaim, s a levél kisúszott a szorításomból. Louis óvatosan felemelte és elolvasta, majd leguggolt hozzám egy szó nélkül, s tenyerét a vállamra helyezte. Körbeadták a levelet, és követték Louis cselekedetét. Még mindig nem tudtam felfogni ezt az egészet, s csak a kabátzsebemben lévő kis gyűrűsdobozt markolom. Ez az egyetlen jel, hogy ő tényleg itt volt nekem, nem álom!
-3-
Pont ma lenne négy éve, hogy együtt vagyunk. Eddig nem vitt rá a lélek,hogy kijöjjek az évfordulónkon, de ma úgy éreztem, kötelességem!A levelet, a fotót és a gyűrűt azóta is magamnál hordozom. Ebbe a három emlékbe kapaszkodok, reménykedve, hogy Nessa előugrik valahonnan és közli, hogy csak álmodok!
Nathan temette el. Nehéz volt megállni, hogy ne legyek ott, de, Vanessa kéréséhez hűen, nem mentem el. Nem bírtam tovább itt maradni. Letettem a virágot a sírra, majd elindultam kifelé. Épp ekkor jött be a kapun egy hölgy, kapucnival a fején, szintén egy csokor virággal. Biztos ő is elvesztett valakit, s reménykedik, hogy visszajön, de nem. Ez nem álom. A nő épp mellettem ment el, mikor megbotlott, de időben léptem oda, s elkaptam. A kapucni lehullott a fejéről, és megmutatta az arcát. A kezemben tartottam, majd elhúzta a haját az arcából. A szívem kitörni készült a mellkasomból, a torkom összeszorult, nem kaptam levegőt. Elém tárultak az ismerős, gyönyörű, mogyoróbarna szemek, a hosszú, barna haj, a pirult arc és a telt ajkak. Azt, hittem egy álom. Próbáltam megcsípni magam, hogy felébredjek, de a lány még mindig a karjaim közt van. Teljességgel biztos vagyok benne, hogy ő Vanessa! Elengedtem és egy lépést hátráltunk mind a ketten. Egy hang sem jött ki a torkomon. Tágra nyíltak, s ismét könnybe lábadtak a szemeim. Egy könnycsepp csordult végig az arcomon. Ő hasonlóan reagált. Percekig csak álltunk és néztük egymást, várva, hogy mikor ébredünk fel. Végül ő szólalt meg.
- Harry? – szólt csilingelő hangján.
Most már egészen biztos, hogy ez ő. Bármit megadtam volna, hogy még egyszer halljam a hangját, érezzem az illatát és most itt áll mellettem.
- Igen.
Sokként ért ez az egész. Nem tétovázott, a nyakamba omlott. Szorosan ölelt, levegő után kapkodva. Ő sem bírta visszatartani, elkezdett sírni. A szemeimet összeszorítottam, s köré fontam a karjaim. Újra érzem az illatát. Nem akartam elengedni, féltem, hogy megint eltűnik. A kezeim közé vettem az arcát és a szemébe néztem, majd ajkaink forró csókban forrtak össze.
- Te meghaltál. – nézett rám.
- Mi? Nem, te haltál meg!
- Miről beszélsz?
A könnyeim még mindig potyognak a szememből.
- Felívtak, hogy lezuhant a repülőd!
- Nem! Nekem azt mondták, hogy elütött egy busz! Meg is jelent az újságban!
- Milyen újság?
- Csak egy újság, Nathan adta nekem.
- Nathan?!
- Igen!
- Te írtál nekem egy levelet? –mondtam.
- Milyen levelet?
Előhúztam a zsebemből és odanyújtottam neki.
- Harry, én ilyet nem írtam! – mutatott a levélre.
- De! – mondtam.
- Nem! Te írtál nekem levelet!
- Mégis milyen levelet?
- Ugyanez állt benne! – mondta összevont szemöldökkel.
- Nem értem!
- Nekem Nathan adta át, mondván, hogy te megkérted, ha bármi bajod lenne, adja át nekem.
- Én ilyet nem mondtam! Nathan mondta ezt rólad!
- Mi?
Összeállt a kép. Nathan áll minden mögött. Elhitette velünk, hogy meghalt a másik, hogy „eltakarítson” az útból, míg ő elcsábítja Nessát! Fizetett egy lapnak, hogy jelnjen meg az az újságban,hogy elütött egy busz, és képes volt több évig fizetni az összes lapnak,hogy ne jelenjen meg rólam egy cikk sem! Nem hagyta, hogy Nessa kapjon rólam bármilyen hírt is! Vanessa nem akarta elhinni, hogy mit tett, de idővel ő is belátta. Nem tudom elhinni, hogy ez történt! Nathan megjátszotta a gyászolót! Mindenesetre örülök, hogy visszakaptam őt!
Nathan arca leírhatatlan volt, mikor meglátott minket együtt. Döbbenet és félelem ült ki az arcára. Pár hónap óta együtt vagyunk, és megkértem a kezét. Szerencsére igent mondott. Minden nélküle töltött percet most pótolok be! Ami Nathant illeti, rengeteg támadás éri, több negatívum éri, mint a csapatot együttvéve.
Az életem újra felhőtlen. A felhők fölött három méterrel érzem magam. Amikor meglátom Nessát, vagy csak hozzáérek, a pillangók a gyomromban az örökös por fogságából újra szárnyallni kezdenek.
