18.rész

Sziasztok!!!! Oké, most komolyan! Tetszik a sztori? Már nem tudom mit gondoljak! Légy szí írjatok komit, szerintem nem kérek nagy dolgot! Miattatok ülök órákig a gép előtt, hogy megírjak egy részt, de nem tudom, hogy érdemes e egyáltalán! Két emberről tudok csak akik olvasnák a blogom! ( De nekik nagyon köszönöm!! <3 A részhez annyit, hogy ez most rövid lett, de a következő hosszabb lesz, ha lesz következő egyáltalán, de ahhoz komizzatok!

18.rész

Mit keres itt Nathan? És hol van Niall? Közeledni kezdett felém, én pedig hátrálni.
- Nézd, kösz, hogy kihoztál, de nem kell bájcsevegni! – mondtam gúnyosan, hangom néhol meg-megremegett.
- Ez nem bájcsevely! – rázta meg fejét. – És azok után, hogy 60 fontot fizettem, azért, hogy ki jöhess, megérdemlem!
- A pénz miatt ne aggódj! Visszafizetem! – mondtam, majd megakartam fordulni és távozni, de Nathan visszahúzott. – Mi az?
- Miért nem bírsz? – húzta össze szemöldökét.
- Semmi közös hozzá! – rántottam meg vállam.
Ahogy Nathan rám néz, az megijeszt! Olyan, mintha tervezne valamit velem, s nagyon remélem, hogy nem azt amire gondolok. Végül is egyszer már lefeküdt Harry barátnőjével, miért ne tenné meg még egyszer?! Bár Jamie is akarta állítólag, de az ki van zárva, hogy én önszántamból lefeküdjek vele! Undorodom tőle, és ha csak arra gondolok, hogy milyen fájdalmat okozott Harrynek, fel tudnám képelni!
- Akkor legalább hagyj kísérjelek haza! – szakította meg a töprengésem, de ez inkább utasítás volt, mint sem kérés.
Sóhajtottam, s félre néztem, majd elindultam. Valahogy érzem, hogy bármit mondtam volna, akkor is hazakísér. Pár pillanat múlva Nathan már mellettem is termett. Gyalog mentünk, mert kizárt volt, hogy én mögé felszálljak a motorra! Csendben telt az út, csak Nathan kezdett el egy beszélgetést folytatni, de én egy vállrándítással, vagy egy „aha”-val válaszoltam. A negyedik beszélgetés kezdeményezésénél, Nathan feladta. Ismét csönd telepedett ránk, s a sötét útra. Fura, hogy Nathan itt van mellettem, de még sem érzem magam biztonságban, pedig a környék nagyon barátságos és nyugodt, még így este is! Viszont ha Harryvel vagyok… nem kell félnem! Vele akár egy lepukkant, drogtanyán, ahol gyilkosok rohangálnak, sem félnék, mert tudnám, hogy ő ott van velem! És ez megnyugtatna. Kicsivel később megérkeztünk, és megálltunk az ajtóban. Már most félek, hogy mit fog anya rendezni! Milyen büntetéssel áll elő!
- Hát akkor köszönöm! – mondtam Nathannek, majd elkezdtem babrálni a kulcsommal.
- Igazán nincs mit! – mondta, majd közelebb lépett, s megcsókolt.
Csókja durva volt és erőszakos, közel sem olyan, mint Harryé! Nyelvével bebocsátást kért, de nem adtam meg neki, mire ő beleharapott alsó ajkamba. Éreztem a meleg vért kiserkenni. Teljes erőmmel eltaszítottam magamtól.
- Ne merészelj még egyszer hozzám érni! – förmedtem rá, majd pofon vágtam.
Kezem hatalmasat csattant arcán, olyannyira, hogy belesajdult kacsóm. Mintha ezer tűvel szurkálnák, de e pillanatban ez érdekel a legkevésbé! Nathan szemeiben harag tükröződött, majd száját egy önelégült vigyorra húzta, s megragadta csuklóm. Szorítása egyre jobban erősödött, s a falnak nyomott.
- Minden erőmmel azon leszek, hogy elvegyelek Harrytől! A dühe felemelő érzés lesz! – majd nyelvét végig húzta arcomon, s elment.
Alakját figyeltem, ahogy eltűnik a sötétségben. Amint eltűnt látókörömből, megnyugodtam, kicsit. Megszeppenve álltam és próbáltam felemészteni a történteket. S csak ekkor vettem észre szorítása nyomát. Egy hatalmas piros folt éktelenkedett bőrömön, s biztos vagyok benne, hogy ez később lila lesz! Ráhúztam a pulcsi ujját, majd beléptem a házba. Számat törölgettem, még mindig érzem undorító ajkait. Hánynom kell, ha bele gondolok, hogy mit is tett velem! Semmi másra nem vágytam csak egy forró fürdőre és egy ágyra!
- Claire! Gyere azonnal ide! – üvöltött anya, de meg sem várta, hogy bemenjek a konyhába, már előttem is termett.
Megijedtem a látványtól. Anya szemei pirosa, szemfestéke el van kenődve. Sírt?!
- Mi az? – kérdeztem, kisírt szemeire utalva, de figyelmen kívül hagyta.
- Elmondanád, hogy miért vettel előzetes letartóztatásba?! – emelte fel hangját.
És egy szempillantás alatt eltűnt a sajnálatom iránta. Dühös lettem.
- Fogalmam sincs! – hazudtam. – Egyébként nem mintha érdekelne téged! – ordítottam most már én is!
- Igen is érdekel! – bólogatott hevesen.
- El tudom képzelni! Azért mentél el, és hagytál ott! Mi?! Mellesleg azt sem tudod, hogy mi történik velem, de érdekel is ez téged?! Nem!
Fogalmam sincs, hogy mégis mi váltotta ki belőlem ezt a kirohanást. Lehet, hogy betelt  a pohár, s már nem bírom tovább. Ki kell adnom magamból!
- Claire! Azt akarjuk, hogy költözz el! – nyögte ki apu.
Észre sem vettem, hogy itt van, de ezek szerint igen.
- Mi? – szinte suttogtam.
Mond, hogy csak képzelődök! Érzem, ahogy a könnyek égetni kezdik a szemem. A szívem őrül tempóban zakatolt.
- Mi nem ilyen gyereket akartunk! – mondta anya, teljesen nyugodtan.
S a könnyeimet már nem bírtam vissza tartani! A levegőt szakadozottan szívtam be és fújtam ki. Azt hittem itt helyben elájulok!
- Ennyit, arról apu, hogy nem akarod eldobni a lányod! – mondtam, könnyektől küzdve, majd „kitéptem” az ajtót, s útnak indultam. Gőzöm sincs hova mehetnék. Tulajdonképpen az öt fiún nincs senkim. De Louist, Zaynt és Liamet nem akarom megzavarni,  miközben a barátnőjeikkel vannak. Harryvel meg nincs kedvem most találkozni és nem is kéne, így maradt Niall. Amint beértem Niall házának utcájába, megláttam egy fekete Rang Rovert elhajtani a háza elől, majd Niallt is, amint bemegy a házba.  

* Harry szemszöge *

Odaértünk a rendőrőrsre. Kint maradtam a kocsiban, Claire kéréséhez hűen, de Louis és Niall már jött is vissza. Claire nélkül!
- Hol van Claire? – tettem fel a kérdést, ami a legjobban foglalkoztatott.
- Azt mondták, hogy húsz perce hozták ki! – mondta Niall idegesen.
- Ki?! – döbbentem meg.
- Nem mondták, csak azt, hogy egy srác. – közölte Louis.
Azonnal meg kell találnom! Vajon ki hozhatta ki?! Nagyon remélem nem az a személy, akit a legkevésbé sem szeretnék látni a közelében! Kitettem Louist és Niallt a házuknál, majd padlógázzal mentem Claire szüleihez. A szívem kitörni készült a mellkasomból. Ugye otthon lesz? Ugye otthon? Ahogy leállítottam a kocsit, rögtön kipattantam, s nagy léptekkel mentem az ajtóig. Kopogtam dörömböltem, majd végül az anyja nyitott ajtót.
- Tessék? – kérdezte, amint megtörölte szemeit.
Sírt volna? Úristen! Remélem nem Claireval történt valami! Abba belehalnék!
- Claire itthon van? Beszélnem kell vele? – kérdeztem, de a reakció nem az volt amire számítottam.
Mrs. Hope elkezdett sírni. Ekkor a férje jött oda, s beküldte feleségét a nappaliba. Ő sem fest túl jól. Neki csak épphogy könnyesek a szemei, de még talán meggyötörtebb, mint Mrs. Hopeé!
- Mr. Hope! Mi történt? – kezdtem aggódni.
- Claire már nem lakik itt. – hajtotta le fejét, s szipogott egyet, nyilván a kitörő sírás ellen küzd, de biztos a felesége miatt erősnek akar mutatkozni!
- Mi?! – miért nem lakik már itt?

* Claire szemszöge *           
.
Gyors tempóra kapcsoltam, a könnyeim megállás nélkül hullottak a szemből, de nem törődtem velük. Elkezdtem kopogni ajtaján. Lábaim bemondták a szolgálatot, s összerogytam. Az ajtó előtt ülök összegörnyedve és keservesen sírok. Niall kinyitotta az ajtót, s lenézett rám, én meg fel rá. Felugrottam és a nyakába borultam. Nyugtatóan simogatta a hátam.
- Úristen! Mi történt? – húzott beljebb, majd leültetett a kanapéra, míg ő leguggolt elém.
- Minden a feje tetejére állt! – hangom elcsuklott a végére, s újból zokogásban törtem ki.
- Nyugodj meg! – mondta, majd hozzá ért a Nathan által okozott sebhez, mire én felszisszentem. – Ezt ki okozta?
- Semmiség! – majd vissza lehúztam a pulcsit rá a sebre.
- Nem Claire! Ez nem semmi! Ez komoly! Ki csinálta?
- Ígérd meg, hogy nem mondod el Harrynek! – emeltem fel mutatóujjamat.
- Ígérem csak mondjad! – nézett rám nagy szemekkel.
- Nathan! – s könnyeim megint utat törtek maguknak.
- Ezt tudnia kell Harrynek! – rázta meg a fejét.
- Nem! Csak felhergeli magát! Kérlek! Ne mond el! Megígérted! – szinte már könyörögtem.
- Rendben! – sóhajtott lemondóan. – De ennek rossz vége lesz! És még mi a baj?
El kezdtem mesélni, mindent. Nagyon jó érzés elmondani valakinek a gondjaim. Úgy érzem, hogy bízhatok Niallben és ez még jobban esik! A végén már egy könnyem sem volt. Csak a megszáradtak az arcomon. Bele sem merek gondolni, hogy, hogy nézhetek ki!
- Niall, ilyen szerencsétlen vagyok, hogy nem kellek senkinek? – kérdeztem megtört hangon.
- Claire! Te csodás vagy! – vette arcomat kezei közé. – Ha ilyen seggek, hogy nem veszik észre, hogy mit dobtak el, akkor nem is érdemelnek meg!
Annyira jól esik, amit  mond! Furcsa érzés kapott el hirtelen, s nem tudom, hogy a bennem lévő magány vagy düh késztetett arra, amit teszek. Ajkaimat Niall ajkaira nyomtam. Ez a csók sem olyan, mint Harryé!
- Claire! – nyögte bele csókunkba, de rögtön betapasztottam száját ajkaimmal.
- Shh! – mondtam, s tovább csókoltam.
Elkezdtem levenni pólóját, nem ellenkezett, majd ő is elkezdte levenni a felsőmet. Lábaimat dereka köré fontam, felemelt, s lerakott az ágyra. Egyik kezével megtámaszkodott a fejem mellet, a másikkal az arcomat fogja. Beleakartam túrni hajába, hiányoznak Harry göndör fürtjei. Csókcsatát vívtunk, mikor hirtelen megszólalt a csengő.
- Ne foglalkozz vele! – húztam vissza magamra.
Niall nem is foglalkozott vele, de az illető nem akar távozni.
- Niall, nyisd ki a kibaszott ajtót! – üvöltött a személy aki levakarhatatlanul nyomta  csengőt.
Hangja hallatán szétugrottunk. Felismertem a hang tulajdonosát. Ez Harry! Te jó ég! Mit művelek?! Épp készülök lefeküdni a barátjával! Én nem Jamie vagyok! Niallel egymásra néztünk, majd felkapta pólóját és ment kinyitni az ajtót. Én nem tudtam mit csinálni, de nem kéne, hogy Harry meglásson, így bebújtam a szekrénybe…  

A kövi rész +18-as lesz, szóval komiba, hogy részletesen leírjam, vagy ne!