17.rész

Sziasztok!!! Meghoztam az új részt! Tetszik a blog? Mert nem nagyon kapok komit! Légy szí írjatok egy kettőt, bármit, csak írjatok! Kell a bíztatás! A részhez nem fűzök hozzá sok mindent. Remélem ez is elnyerte a tetszéseteket! és csak most kezd beindulni igazán a sztori!! Jó olvasást nektek!! <3 Lehet, hogy még a hétvégén felkerül még egy új rész, ha sikerül felraknom a másik blogba is az ELSŐ  részt!! Kukkantsatok be oda is!  www.neengedjel.blogspot.com. Puszi!!

17.rész

Vajon mi lehet benne? A legrosszabbra gondoltam. Remegő kezekkel nyitottam ki, s kezdtem olvasni.
- Na mi van benne? – kérdezte anya cseppet sem kedvesen.
Kitágult pupillákkal olvastam, s fogtam fel, hogy miért is küldték a levelet.
- Egy kihallgatásra hívnak! – mondtam halkan.
Fogalmam sincs, hogy miért hívnak be. Nagyon remélem, hogy nem lesz komolyabb gond! Bár gőzöm sincs, milyen ok miatt is hívnak engem a rendőrségre, a megérzésem rosszat súgott. Nagyon rosszat, s valamiért csak egy valami motoszkált a fejemben. Harry. Sejtjeimben érzem, hogy neki van köze hozzá.  Holnap kell bemennem a kihallgatásra. Anya tartott nekem egy, egy órás előadást, hogy elrontom az életem, hogy nem lesz belőlem semmi és, hogy Harry rossz hatással van rám. Én csak csöndben tűrtem a beszámolóját, majd mikor befejezte felbaktattam a szobámba. Vettem egy forró fürdőt, amely nagyon jól esett. A pórusaim kitisztultak.  Átvedlettem egy puha pizsibe, majd befeküdtem a pihe-puha ágyba. Elővettem a telefont, s ekkor vettem észre, hogy mennyire hiányoztam a világnak! ( Kicsit sem vagyok egoista! )  Nyolc nem fogadott hívás, és három sms. Harry hívott ötször, mily meglepő, Niall kétszer, s egy ismeretlen szám a nyolcadik. Egyiknek sem szenteltem nagy figyelmet. Ha annyira fontos, akkor felhívnak megint, bár semmi kedvem sincs most Harryvel beszélni. Elakarom felejteni őt, de így nem fog meni, hogy egyfolytában hívogat! Gyorsan megnyitottam az üzeneteket. Egy Nialltől, egy Harrytől és egy az ismeretlen számról. Először Niallét nyitottam meg.

„ Helló! Beszélnünk kellene!"

Ez fura! Niall mégis miről akar beszélni velem? Lehet, hogy ő tudja, miért hívtak be a kihallgatásra?! Mi lehet ennyire sürgős? Közben megtaláltam a másik üzenetet, amit Harrytől kaptam. Biztos, hogy tudni akarom? Hogy eltudjam felejteni Harryt, ahhoz  ki kéne törölnöm az üzenetét, de képtelen vagyok! Miután az ujjam hosszas ideig elidőzött a megnyitás gombon, végül rámentem.

„ Szia! Miért nem veszed fel? Valami baj van? Remélem nem én bántottalak meg valamivel! Beszélni akarok veled! Nagyon fontos! Kérlek hívj!"

Na jó! Ez mg furcsább! Harry miről akar velem beszélni? Mi lenne ennyire fontos?! Kicsit megijeszt, sőt nagyon! Megakarom tudni, hogy mi az a nagyon fontos dolog! Most! Már azt tervezem, hogy felhívom, s beszámolok a váratlan levélről, de lőtte megnyitottam az utolsó üzenetet. Kikerekedett szemekkel figyeltem, hogy mi áll benne. Nem hittem a szememnek!

„  Drága egyetlenem! Rég beszéltünk! Láttam rólad fotókat, de nem hittem volna, hogy ilyen szép lánnyá cseperedtél! Tudom, amit tettem az elfogadhatatlan és nincs kifogás, de kérlek beszéljük meg! Részese akarok lenni az életednek! Nagyon sajnálom, hogy elhagytalak! Te vagy az egyetlen jó dolog az életemben! Hülye voltam, hogy elhagytalak! Megbántam, s azt is nagyon sajnálom, hogy csak 7 év után jelentkezem! Kárpótolni szeretnélek! Ha egyáltalán még szóba állsz velem! Csak azt akarom, hogy tudd: Én nagyon szeretlek! Mindennél jobban! Csókol a te apád!"

Elkerekedett szemekkel figyeltem az sms-t. mire észbe kaptam egy kósza könnycsepp gördült végig az arcomon. Falfehéren ültem az ágyon és pislogtam magam elé nagyokat. Ez most komolyan ő? Az, az ember, akit hét éve nem láttam, nem hallottam róla semmit? Nem, az nem lehet! Azt hiszi, hogy egy sms, és ezzel megbocsátok mindent?! Hát kicseszettül nem! Egyáltalán honnan van meg neki a számom?! Szörnyű zokogásban törtem ki. Nem tudtam felfogni mi is történt! Annyi minden volt az utóbbi időben és most még ez is! Mit érdekli, hogy mi van velem?! Hét évig le se szarja a fejem, most meg előbukkan, mintha nem tett volna semmit! Összegörnyedve feküdtem az ágyon, míg könnyeim patakként folytak végig arcomon. Kopogtattak az ajtón, de nem vettem tudomást róla, csak tovább sírtam. Bárki volt az ajtó előtt, meggondolta magát, s elment. De nem, is bánom, most rohadtul nem hiányzott senki. Végül sikerült álomba merülnöm, egy pirula segítségével.

*****

Kint ültünk a folyosón várva, hogy behívjanak. Egy órája várakoztunk, mikor egy harmincas évei végén járó férfi jelent meg előttem. Kezét nyújtotta, amit én el is fogadtam.
- Ön Ms. Hope? – kérdezte a férfi, mire én csak bólintottam egyet. – Én Mr. Cooper vagyok! Kérem fáradjon be a kihallgató szobába.
Bátortalanul, halk és óvatos léptekkel mentem be a kis szobába. Csak egy asztal és két szék volt a szoba közepén. Leültem az egyik székre, kezeimet az ölembe helyeztem, s tördelni kezdtem az idegességtől. Nyugtalított ez a helyzet, a szoba, s az arcomba világító lámpa. Komolyan, mintha egy rossz akció filmbe kerültem volna.
- Felismeri ezt a három férfit? – tolt elém három fotót.
Villámként csapott belém a felismerés. A képeken annak a három férfinak az arca van, akik még a rémálmomban is kísértenek. Az a három pasi, akik meg akartak erőszakolni, azon az estén. Nem tudtam, mit mondani, csak bólintottam egyet, miközben letöröltem egy előbukkanó könnycseppet. A fejemben újra és újra lejátszódott az, az este. ,ég álmomban is kísért, s most utol ért!
- És ezt a férfit? – tolta elém Harry fotóját.
Falfehérebb lettem, mint eddig voltam, már ha egy ember kitud fehéredni úgy, mint egy darab papír! Úgy tűnik, mégsem tudok eltűnni Harry életéből, legalábbis egy ideig.
- Nem! – vágtam rá, talán túl gyorsan is, mint kellett volna, s ez fel is tűnt a nyomozónak, aki gyanakodva fikszírozott. – Soha életemben nem láttam! – ráztam meg a fejem.
Halvány, lila fogalmam sincs, hogy mégis miért mondtam ezt.
- Mr. Cooper. Mégis mivel gyanúsítanak? – néztem rá félénken.
- Az egyik férfit félholtra verték, s kómába esett. És csak most tudta azonosítani a bántalmazóját.
- Azt mondta, hogy én voltam? – döbbentem meg.
- Nem egészen. Illetve, hogy ön és cinkos társa. – mutatott Harry fotójára.
És ekkor esett le, hogy mi is történt. Harry arról az estéről nem beszélt nekem, s csak annyit mondott, hogy már nem kell félnem tőlük! Nyilván, mikor elájultam, ő…. verte félholtra a férfit. Borzasztó arra gondolni, hogy Harry ilyet tett, de nyugtatott a tény, miszerint értem tette. Azonban nem értem rá ezen töprengeni, ugyanis Mr. Cooper türelmetlenül várta a válaszom. Nekem pedig sürgősen ki kell találnom valami körmön font hazugságot! Mert biztos vagyok benne, ha Harry lebukik, akkor nagyobb az esélye, hogy börtönbe kerül, amit nem akarok, de én talán megúszom, valami enyhébb büntetéssel.
- Nem! Ez a férfi ott sem volt! – tagadtam le Harry ott létét.
- Különös, ugyanis ez a három férfi adott róla személyleírást! – mondta, a szemkontaktust egy percig sem szakította meg. – A kérdés, hogy maga mit csinált ott?
Jellemző! Persze, hogy nem azt mondták, hogy „ Jajj csak meg akartuk erőszakolni azt a csajt, de nem ment, mert az a srác közbe lépett!”. Lehajtottam a fejem, s éreztem, ahogy a könnyek égetni kezdik a szemem. Nagyokat pislogtam, visszatartva. Várjunk csak! Lehet, hogy hihetőbb lenne a dumám, ami mellesleg félig igaz, hogyha sírnék? De lehet, hogy akkor gyengének hinnének! Miközben töprengtem a fejemben ismétlődött a kép, arról a rettenetes éjszakáról. Mondhatnám, hogy túl vagyok a történteken és nem rázott meg, de akkor hazudnék! Ugyani, de, megrázott! Nagyon is, jobban hittem volna, csak nem mutatom ki, de még ma is álomba sírom magam, s ha ez még mindig nem lenne elég, akkor még az álmomban is ott van. Üldöz, mint éhes hiéna a kiszemelt prédát! Szólásra nyitottam a szám, hogy mondjak valami orbitálisan nagy badarságot, de a nyomozó megelőzött.
- Figyeljen, ha valamit elhallgat, akkor lecsukom a nyomozás akadályozásáért! – mondta rezzenéstelen arccal, de hangneméből tisztán kivehető az idegesség.
Bár szerintem ebben a helyzetben, nekem kéne idegeskednem, nem pedig neki!
- Én nem hallgatok el semmit! – mondtam halkan, szerényen, hátha megesik a szíve rajtam, de hiába. A rendőröknek nincs szívük, legalább is a munka terén, nincs!
- Akkor válaszoljon! Mit keresett ott?! – emelte föl a hangját, ami engem válaszadásra késztetett. Persze be is tojtam tőle rendesen.
- Megakartak erőszakolni! – förmedtem rá, s éreztem ahogy a meleg sós csepp végig folyik az arcomon, de a nyomozót cseppet sem hatotta meg. – Most jobb?!
Zokogásban törtem ki. Borzasztó volt visszagondolni, hogy mi is történt. Még mindig érzem a nyirkos tenyeret a combomon, a gusztustalan ajkait a nyakamon, amelyek erősen szívták az érzékeny bőrt! Arcomat a kezeimbe temettem. A rendőr biccentett a kollégájának, majd az bejött. Hideg tenyerét a csuklómra helyezte, majd hátra helyezte. A sírás túlságosan lefoglalt, hogy felfogjam mit is csinál. S csak akkor tudatosult bennem, mi történik, mikor egy hideg, fémet éreztem, amely körbe fogta a csuklóm. Te jó ég! Most először bilincselnek meg!
- Mi…miért bilincselnek meg? – kérdeztem elhaló hangon, könnyek között.
- Mert gyanúsított! Itt marad egy cellában, hacsak valaki le nem rakja az óvadékot magáért, amely 60 font.
- Micsoda?! – s a könnyeim vadabbul kezdtek el potyogni szememből.
Egyszerre vagyok csalódott, aggodalmas, szomorú, ideges. Mikor kimentünk a nyomasztó, szürke szobából, anyám csalódottan megrázta a fejét, majd sóhajtott egy nagyot, s megfordult, majd kiment és eltűnt az éjszaka sötétében. Éjszaka?! Ennyi ideig bent voltam?! Szóval már anyának sem kellek. Remek az éjszakámat egy koszos, büdös és ijesztő cellában tölthetem. Vagy ki tudja, hogy még mennyit!
- Várjon! Jogom van egyszer telefonálnom! – szóltam a rendőrnek aki a kezemet fogta, hogy ne tudjak elfutni.
Igazából nem tudom, hogy jogom van-e tényleg telefonálni, ezt is egy filmből vettem. Ott általában mindenki ezt szokta üvöltözni. Most én tettem így, hátha be jön, és igazam lett.
- Ne tartson sokáig! – mondta egy sóhaj közepette, majd odamentem s tárcsázni kezdtem.
Nem tudom kit hívhatnék fel. Harryt nem, hisz így tudják, hogy nem ismerem! Remegve tartottam a kagylót a fülemhez. Kicsöngött, amely már jó hír, s csak remélni tudom, hogy felveszi. Már épp lerakni készültem, mikor beleszólt a várt hang.
- Halló? – szólt bele unottan.
- Niall? – kérdeztem reménnyel teli hangon.
- Claire? – az ő hangjából pedig meglepődöttséget véltem felfedezni.
- Igen! Niall, nincs sok időm, szóval figyelj! – mondtam, s nem tudom miért, de a szívem a torkomban dobogott.
- Nyögd már ki! – szólt rám idegesen.
- Előzetes letartóztatásban vagyok! Az óvadék 60 font!
- Micsoda?! Miért?! – s bár nem láttam az arcát, tudom, hogy összeráncolt homlokkal mered a semmibe.
- Most nincs időm elmagyarázni! Csak hozzatok ki! De Hazz ne jöjjön! – mondtam az említett személy nevét, jóval halkabban. - Most le kell tennem! – s már ki is nyomtam.
A morcos rendőr elkísért egy celláig, nem mintha lett volna választásom. Levette rólam a bilincset, s máris szabadabban éreztem magam, pedig egyáltalán nem vagyok az, legalább is jelen helyzetben nem! Ledőltem az ágyra, miután átvizsgáltam. Nagyon undorító és büdös, de inkább ez, mint a pisi foltos padló. A plafont nézegettem órákon keresztül. Minden reményem Niallben van! Nem sokáig fogom itt kibírni!

* Niall szemszöge *

Nagyon meglepett, hogy Claire engem hívott! S fura érzés vibrált bennem, mikor  meg pillantottam az arcát a kijelzőn, de még jobban meglepett a hír, hogy börtönben van! Mégis mi történt?! Ha ezt Harry megtudja! Mondjuk épp a motorversenyen vagyunk és nem kéne, hogy itt csapjon balhét! Először inkább elmondom másnak. Hosszas kutatás után megpillantottam Louist a tömegben.
- Louis! – intettem neki, hogy jöjjön ide, s ő így is tett.
- Mi az haver? – mosolygott, nyilván még az előző beszélgetése miatt, amelyet egy szőke lánnyal folytatott.
- Claire börtönben van! És 60 font az óvadék! – mondta el mindent egy szuszra.
- Mi?! – fagyott le a mosoly arcáról. – De miért?!
- Nem mondta! – tártam szét tudatlanságom okán a karjaim.
- Harry tudja? – kérdezte óvatosan és halkan.
- Nem és nem is kéne, hogy tudjon róla a verseny végéig! Tiszta fejjel kell versenyeznie! Vége lesz, Harry megnyeri, átveszi a pénzt, s utána ki hozzuk! – hadartam.
- Ez jó ötlet! – helyeselt Louis.
Kifújtam a levegőt, de valaki nagy erővel nekem jött. Hát persze, hogy Nathan az! Ki más lenne! Gyors léptekkel közelítette meg Harryt, amit egy kicsit furcsálltam. Jajj ne! Ugye nem halotta, miről beszéltünk? Louis eltűnt mellőlem, én meg elindultam Harry felé, de egy csinibaba elállta az utam, mikor hevesen ajkaimra tapadt. A szememet nem hunytam le, ugyanis azzal Harryéket fürkésztem.

* Harry szemszöge *

Beálltam a rajthoz a motorral, mikor Nathan megjelent mellettem, de motor nélkül.
- Örülhetsz, ma nem versenyzek! – mondta egy mindent tudó vigyorral.
- Csak nem beijedtél? – nevettem fel gúnyosan.
- Tőled? Pff! Ugyan, ne nevettess! – röhögött. – Csak fontosabb dolgom akadt! Tőled soha nem ijednék meg!
- Majd meglátjuk! – mondtam komor arccal.
- Igen. Majd meglátjuk! – vigyorgott sunyin, majd elment.
Nem tudom megérteni, hogy ezt most miért csinálta! Nathan mindenkinél jobban szeret versenyezni, most meg csak így simán lelép?! Na mindegy! Legalább így biztos a nyerési esélyem! Egy óra elteltével, vége lett a versenynek, egyértelműen én nyertem meg! Nem szokásom egózni, de ez jó érzéssel tölt el, mikor én vagyok valamiből a legjobb! Átvettem a pénzt, s nem telt egy perc sem, mikor Louis és Niall hihetetlen sebességgel kezdtek el felém szaladni. Rám hozták a frászt!
- Harry! – mondták egyszerre, lihegve.
- Mi az srácok? – kérdeztem egy mosoly kíséretében, ugyanis nagyon viccesen néztek ki.
- Claire… - kezdték, de nem, folytatták, mert alig kaptak levegőt.
- Mi van Claierrel? – hervadt le a mosoly az arcomról.
- Előzetes… letar…tóztatásban… van! – mondták, s kifújták a levegőt.
- Mi van?! – förmedtem rájuk, pedig ők nem tehetnek semmiről, legalább is eddig úgy tudom.
A szívem hevesen kezdett el verni, Claire mégis miért van börtönben? Te jó ég! Nem is merek belegondolni!
- Igen, de te nem jöhetsz! Az óvadék 60 font! – mondták kórusban.
- Oké itt a pénz, de én is megyek! – majd felpattantunk a motorokra.
Nem értem! Nem értek semmit! Claire miért nem akarja, hogy menjek! Persze Louis és Niall egyfolytában azt szajkózzák, hogy ennek nem lesz jó vége, hogy ne menjek stb. De nem érdekel, biztonságban akarom tudni őt!

* Claire szemszöge *

Fekszek ezen az irtózatosan kényelmetlen matracon, vagy min. nem is merek rá gondolni, hogy ezelőtt kik fordultak meg ezen az ágyon. Ha erre gondolok elkap a hányinger, ezért a körmömmel kezdtem babrálni, vagyis rágni. Pedig nem szokásom, de nagyon ideges voltam. Nem tudom mennyi idő telhetett el, mióta Niallt felhívtam, de fél óra már biztos. És még mindig itt vagyok! Remélem nem felejtett el! Épp, mikor szitkozódni kezdtem magamban, megjelent a morcos rendőr a cella ajtaja előtt.
- Ms. Hope! Hazamehet, letették az óvadékot! – mondta kissé sem barátságosan, ismét mogorván.
Ez az! Szóval nem felejtett el! Biztos csak gond volt megszerezni 60 fontot ennyi idő alatt! Nagy vigyorral mentem ki a rendőrség elé, de Harryéket sehol sem találtam.
- Én jöttem érted! – szólalt meg egy hang a hátam mögül.
A hideg futott át rajtam a hang hallatán. Szorosan behunytam a szemem, s imádkoztam, hogy ne az a személy legyen, akire gondolok! Lassan megfordultam. Ekkora „mázlim” is csak nekem lehet! Nathan állt előttem, egy nagy vigyorral az arcán. Legszívesebben letörölném az önelégült vigyorát, de nem tehetem, hisz neki köszönhetem, hogy ki jöhettem. Egy biztos, ebből semmi jó nem lesz! Érzem!