23.rész
* Harry szemszöge, 5 hónappal később *A napok összefolytak, mintha az örökké valóság lenne! Semmiben nem lelem a boldogságom! Mintha egy lélektelen test lennék, amely a sok rossz ellen egy testben bújik el, de minek? A sok fájdalom, így is eléri a szívem, s azon hatalmas sebeket ejt! Claire az egyetlen esélyem a boldogsághoz, de nincs mellettem! Az orvosok nem tudják, hogy mikor fog felkelni, némelyik már reménytelennek tartja, de én nem! én hiszek benne és tudom, hogy felkel, aztán újra együtt leszünk és semmi és senki nem állhat közénk! De ez csak egy álom marad, mert nem tudom irányítani a dolgokat! Mint mindig most is Claire mellett vagyok, s készülök, meghozni életem legrosszabb döntését, de ha ezzel megvédhetem, akkor nincs más választásom! El kell hagynom őt!
* Visszaemlékezés *
A csokor virágot szorongatva sétáltam végig a folyosón, a kórtermek között. Épp beakartam lépni Szerelmem szobájába, mikor valaki erősen megragadta a karom, s visszarántott. Tüzesen izzó, kék szempárral találtam magam szemben.
- Jamie, mit akarsz? - kérdeztem fáradtan, de már most tudom, hogy valami rossz dolog fog történni. Szemei villámokat szórt.
- Már ezerszer mondtam! - lágyult mg arckifejezése, helyette nekem feszült meg állkapcsom.
- Mondtam már, hogy köztünk nem lesz semmi! - mondtam feldúlva.
- És én megértettem. - bólogatott hevesen. - Most mást kell megtenned!
- Nem fogsz leszállni rólam, ugye? - kérdeztem egy hatalmas sóhaj közepette.
- Nem bizony! - vicsorgott. - Szóval, annyit kell tenned, hogy itt hagyod Őt! - mondta teljesen természetesen.
- Mi van?! - förmedtem rá.
- Jól hallottad! - vonta fel szemöldökét.
- Nem fogom Őt elhagyni! - mondtam dühtől szikrázva, határozottan.
- Oh dehogynem! - vigyorgott. - Különben más eszközökhöz kell folyamodnom! Tudod, hogy én vagyok az orvosa, így azt teszek amit akarok és senki nem fog rájönni! A kezedben van az élete! Te döntesz! - rántotta meg a vállát. - Van időd, hogy elbúcsúzz tőle, de aztán! Soha. Meg. Ne. Lássalak. A. Közelében. - tagolta, miközben mutató újját az égbe emelte, majd elment.
* Visszaemlékezés vége *
Kezeim közé vettem arcát, s csókot leheltem homlokára. Most követem el életem legnagyobb hibáját, de ha ezzel megvédhetem, akkor legyen! Az életemnél is jobban szeretem! S inkább ne legyen az enyém, minthogy egyáltalán ne legyen!
- Kérlek bocsáss meg nekem! - suttogtam telt ajkaiba, lehunyt szemmel, s ekkor olyas valami történt, amitől, a szívem ezreket vert!
- Miért bocsássak meg? - suttogott erőtlenül, az alattam fekvő lány. Elhúzódtam tőle, és hihetetlen nagyokat lélegeztem. Nagyokat pislogtam, nem akarom elhinni, hogy felébredt!
- Te... Most... komoylan? - nyögtem ki.
Rám mosolygott, majd megcsókolt. A pillangók, amelyek eddig fogságban voltak egy kis ketrecben a gyomromban életre keltek és szárnyalni kezdtek.
* Claire szemszöge *
Olyan régen vágytam már Harry csókjaira, s most újra érezhetem. Fogalmam sincs, hogy mi történhetett, olyan mintha csak kialudtam volna magam. Emlékszem az autóra, ami elütött, Zaynre, ahogy rohan felém, ahogy vitatkozom Harryvel, s most itt van! Azok után amit tettem, nem hittem volna, hogy ki áll mellette és tovább fog szeretni, de itt van! Nem értem miért, kel megbocsátanom neki, de nem érdekel! Itt van és csak ez a lényeg!
- Szeretlek! - húzódott el tőlem Harry, nekem pedig elállt a szavam. Most mondta ki először, hogy szeret!
- Én is szeretlek! - mosolyogtam, rá, majd egy újjabb szenvedélyes csókban forrtunk össze. - Mi történt?
- Kómában voltál! - mondta, s végig simított arcomon. - 6 hónapig.
- Micsoda? - kérdeztem meg-meg remegő hangon, mire ő csak bólintott. Azután nyugtalanító csönd telepedett ránk, de Harry megtörte.
- Claire! - nyelt nagyot. - El kell mennem!
- És mikor jössz vissza? - néztem rá, de ő lehajtotta a fejét. - Visszajössz, ugye?
Egy könnycsepp csordult ki szeméből, ami rögtön megválaszolta kérdésem.
- Nem hagyhatsz itt! - förmedtem rá, s most már nekem is patakként folytak végig arcomon a könnyek.
- Ezt te nem érted! - csóválta könnyáztatta fejét. - Claire mindennél jobban szeretlek! Ezt ne felejtsd el! De... El kell mennem!
- Nem! Nem! Harry! Adj egy okot! Nem hagyhatsz csak így itt! - üvöltöttem rá.
- Tényleg tudni akarod? - bólintottam. - Hát jó! Egyszerűen csak annyi, hogy nem illünk össze! Nem akarok itt rekedni, hogy aztán sose szabaduljak!
- Ezt...nem...értem! - szipogtam.
- Nem is kell! - mondta határozottan.
Homlokomhoz hajolt és hosszasan csókolta azt. A szám remegett, a könnyeim zúdultak végig bőrömön. A mellkasom égett, ketté akart szakadni! Elhajolt a homlokomtól, majd a szemembe nézett és csak ennyit suttogott:
- Viszlát Claire! - majd kilépett az ajtón, vele együtt pedig az életemből is. Megtörten feküdtem, holt sápadtan az ágyon, hisztisen zokogva. Elvesztetem! Elvesztettem Őt! A szívem darabokra tört! Elvitte magával a lelkem, a szívem! S csak a mondat zúgott fejemben: " Viszlát Claire".
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése