19.rész

Sziasztok!!! ( Meg is hoztam az új részt!!! És még egyszer bocsánat, hogy előző héten nem hoztam részt, de mint megígértem, most hoztam és még egy részt pluszba szóval nem szenvedtek olvasás hiányban majd… ( Írtátok, hogy ebben a részben a +18-as részt írjam le részletesen, de volt olyan, aki nem akarta, szóval, amit vastagon kiemeltem az, az a rész, így ha valaki nem akarja elolvasni, akkor ugorja át! (  Remélem nem okozok csalódást, mert szerintem ez a rész pocsék lett!!! És ez most elég hosszú lett!  És írjatok komit!! Légy szí!! :D puszi

19.rész

A szekrényajtón lévő kis lyukon kukucskálok ki. Milyen nevetségesen nézhetek ki! Picit kinyitottam az ajtót, hogy halljam, mit beszél Harry és Niall. Sikertelenül, mert csak hangfoszlányokat hallottam, de semmi érthetőt! Pár perce szótlanul ácsorgok a rozoga szekrényben, mikor a szoba ajtaja kinyílik és a két fiú lép be. Kisebbre húzódtam össze, már amennyire ez lehetséges, hisz már levegőt nem kapok! Harry  egy ideig fel-alá járkált a szobában, majd leült az ágyra, térdeire könyökölt, s arcát eltemette kezeiben.
- Niall! Nem tudom mit csináljak! – törte meg a fülsüketítő csendet Harry.
- Ezt, hogy érted? – ráncolta össze a homlokát kis szőke barátunk.
- Claire! – mondta Harry a kelleténél hangosabban, mire én összerezzentem, mert féltem, hogy lebuktam. – fura dolgot érzek iránta! Olyat, mint Jamievel! De nem akarom átélni újra! Nem bírnám ki ha megcsalna! Ő is! Ehhez foghatóbbat még nem éreztem! Nem akarom megbántani, de én nem akarok tőle semmit. – dörmögte kezeibe elhaló hangon. – Bármennyire is nehéz őt elengednem, meg kell kímélnem magam! Amíg nem késő! – mondatára Niall átkarolta, majd megszorította vállát. – Köszönöm, hogy mindig számíthatok rád! És a fiúkra!
- Ez csak természetes! – mosolygott halványan Niall.
Akaratlanul is egy könnycsepp csúszott végig az arcomon, amit gyorsan letöröltem. Nem figyeltem Harry többi szavaira, elakadtam a mondatánál. „ Én nem akarok tőle semmit!” Komolyan gondolta volna? Tényleg nem akar velem lenni? Bár nekem is ez volt a célom! Örülnöm kéne, de nem megy! Képtelen vagyok Harryt kiverni a fejemből! És nem is fogom tudni! A szobában nyugtalanító csend állt be, de Harry megtörte.
- Haver, hiányzik Jamie! – hallottam Harry hangját. – Bárcsak visszakaphatnám!
Most omlott bennem össze a világom! Könnyek szánkáztak végig arcomon, de nem fecséreltem az időm a letörlésükkel. Harry utolsó mondata mindent megváltoztatott. Egy nagy levegőt vettem, s csak most vettem észre, hogy elfelejtettem levegőt venni. Ilyen csak a rémálmokban van! Nem velem, nem itt és nem most! Nem! Harry kérlek mondd, hogy csak viccelsz! Fohászkodtam az Istenhez, de Harry nem mondott már semmit. A szavak a torkán akadtak, akárcsak nekem. Hallottam, amint a fiúk elhagyják a szobát. Én pedig nagyot sóhajtottam. Egy kátyú keletkezett a mellkasomban. A könnyek hangtalanul söpörtek végig puha bőrömön, s a lábaim se bírták már tovább. Lecsúsztam a szekrény oldalán, fejemet a térdeimre hajtottam, s úgy zokogtam. Minden más értelmet nyert! Kicsivel később a szekrényajtó kinyílt és egy kétségbeesett Niallel kellett találkoznom! Felém nyújtotta a kezét, de én ellöktem, s helyette a nyakába borultam olyan gyorsan, mint egy villám. Erősen fogott, amiért hálás vagyok neki, mert ha nem fog, akkor biztos vagyok benne, hogy ott helyben összeesek! A hátamat simogatta, majd felkapott, s lefektetett az ágyra, ő pedig mellém heveredett le. Már csak halk szipogásom töltötte be a szoba terét. Niall lágyan megfogta a kezem, s apró köröket rajzolt kézfejemre. Mérhetetlenül hálás vagyok neki, hogy itt van és megnyugtat. Az ember nem is kívánhatna jobb barátot!
- Niall! – szóltam lágyan, s halkan, de nem így akartam, csak egyszerűen oly nehéznek tűnik kinyögni egy betűt is. – Szerinted komolyan gondolta….amit mondott?
- Nézd Claire! Nem akarlak elszomorítani… - nem tudta befejezni, mert rávetettem kétségbeesett pillantásom, keverve egy amolyan „leszarom, csak mond” pillantással. – Harry nagyon szerette Jamiet! Sajnálom, de őszinte volt!
- Ezt nem hiszem el! – s megint egy könnycsepp buggyant ki szememből.
- Claire! – fordult felém Niall, s hangja sokkal komorabb lett. – Tudd, hogy én mindig itt vagyok neked és számíthatsz rám! Én szer… - szemei kitágultak, amint leesett neki, hogy mit is akart mondani. Abban a pillanatban felültem és rá néztem, de nem állta tekintetem, lesütötte szemeit.
- Mi? – ennyi. Ennyit tudtam kinyögni. Kérlek Istenem, csak mond, hogy nem azt a bizonyos szót akarta mondani!
- Semmi! – de szemei még mindig kerülték az enyémeket.
- Niall! Kérlek! – kértem, mire ő lassan felemelte fejét és gyönyörű kék szemeit belemélyesztette az én mogyoróbarna szemeimbe.
- Szeretlek! – mondta lágyan és halkan.
Belém fagyott a szó. Mit lehetne erre mondani?! Könnyek szúrták, a már elvileg könnyes szemeimet, de ezeket nem engedem kicsordulni! Nem! Erős vagyok! Csak pár másodpercig néztük egymást, de nekem mégis egy örökkévalóságnak tűnt. Niall tudta, hogy mi a válaszom, s, hogy a szívem már másé. Halvány mosoly kíséretében tudatta velem, hogy nem haragszik viszonzatlan érzései miatt, és megért. De mégis számomra értetlen dologhoz folyamodott.. Niall kezét arcomra simította, majd cirógatni kezdte azt. Különös érzés futott végig rajtam, de nem azt a reakciót váltotta ki belőlem, amit Harry érintései. Egyszerűen a vágyam tört felszínre. Az agyam kikapcsolt, s nem törődtem semmivel és senkivel! Mohón tapadtam Niall ajkaira, amire ő összeugrott. Nyilván nem várta, hogy ezt fogom tenni, de egy kis habozás után ő is visszacsókolt. A következő óra eseményei összemosódtak. Pillanatokon belül ruháink a földön hevertek. Niall bal kezével fejem mellett támaszkodott meg, s jó volt nézni a  kis eret kidudorodni a karjában. Ez az apró dolog is mosolygásra késztetett. Jobb kezével a hátam alá nyúlt, majd egy gyors és eltökélt mozdulattal kikapcsolta melltartómat és elhajította a szoba sarkába. Két ujját végig simította gerincemen, ami egy borzongást váltott ki belőlem. Ajkai számra tapadtam, majd elváltam tőlem, s a fülem mögötti érzékeny pontot vették célpontba, aztán, mikor már ott is végzett, haladt lefelé. A nyakamat, majd mellkasomat, majd hasamat hintette be forró csókokkal, s megállt a bugyim szélénél. Felnézett rám megerősítést vára, de én még mindig egy szót sem tudtam kinyögni, így csak bólintottam. Neki sem kellett több, lerántotta rólam az alsóneműt. Nem voltam tisztában, hogy mit is kellene tenni, így a következő pillanatban csak egy feszítő érzést éreztem lent. Belém hatolt, de nem mozdult, várta, hogy elmúljon a feszítés, de nem enyhült. Akaratomon kívül is egy könnycsepp csordult le, amit ő rögtön le is törölt.
- Sajnálom! – súgta a fülembe.
Azonnal el kellett terelnem a figyelmem, s a fájdalmamat levezetni, így beleharapta fülcimpájába. Egy nyögéssel díjazta tettemet. A feszítő érzés enyhült, helyette egy jobb érzés tört utat magának, ami mosolygásra késztette, amit látva Niall, elkezdett mozogni. Gyorsított a tempón, majd pillanatokon belül mind ketten a felhők fölé három méterre kerültünk. Levezetésként lökött még párat, majd legördült rólam, s mellém feküdt.
- Sajnálom! – szólalt meg, ezzel felborítva az egyensúlyos, mert rá kellett, hogy döbbenjek, mit is tettem. Nem vele terveztem elveszíteni a szüzességem, de már nem lehet vissza csinálni! – Nem akartam fájdalmat okozni, de ígérem legközelebb sokkal jobb lesz!
- Nem! – csattantam fel hirtelenjében, s a ruháimat elkezdtem vissza fel venni. – Mert nem lesz legközelebb! Niall! Ez nem történhetett meg!
- Mi? Én azt hittem te is akartad? – nézett rám szomorúan.
- Igen, de… de már meg is bántam. – fújtam ki a benntartott levegőt. Niall arcára fájdalom kúszott, szemei csillogni kezdtek, s csak imádkoztam, hogy nem fog sírni, mert akkor nem tudtam volna neki ellen állni és olyat tettem vagy mondtam volna, amit később biztos, hogy megbánok. – Sajnálom!
Elindultam óriási léptekkel az ajtó felé, majd mikor azt kinyitottam még utoljára visszafordultam. Niall komoran bambult előre és a padlót vizslatta.
- Teszek egy szívességet! – mondtam, megakartam vigasztalni. Niall reménnyel teli szemekkel pillantottam fel rám. – Ha a tárgyalás lezajlik… eltűnök az életetekből! – mondtam teljesen érzelemmentesen, pedig belül tomboltam, mint egy hurrikán. Nem vártam meg válaszát, csak lerohantam  lépcsőn, de mikor elakartam hagyni a házat, egy kar megakadályozott. Vissza be csukta az ajtót és maga felé fordított.
- Kérlek ne menj el! – szinte már könyörgött, hangja az eddigieknél is meggyötörtebb volt, amire nekem összeszorult a szívem. – Nem akarlak elveszíteni!
- Niall! Kérlek, ne nehezítsd meg! – mondtam neki, de most már nekem is egy könnycsepp hullott ki szememből.
Nem tudott mihez kezdeni, egy utolsó próbálkozást vetet be. Ajkaimra tapadt mohón, de nem csókoltam vissza. Nem engedett, kezei belemélyedtek a derekamba. Nyelve bejutást kért, de nem adtam meg. Elhajolt, hogy szemembe nézhessen.
- Kérlek! Engedd, hogy megcsókoljalak! Búcsúként. – hangja elérte a könyörgést. Könyörgött egy csókért. Nem bírtam válaszolni, így csak lehunytam szemeim, és egy lágy, forró csókban részesítettem. Belemosolygott csókunkba. Ebben a csókban elmondta az irántam érzett szeretetét. Minden benne volt, vágy, védelem, sajnálat, bizalom, szerelem. Ajkaink elváltak egymástól, de nem nyitotta ki szemit, mintha azt próbálná bemesélni magának, hogy nem megyek el,  hogy itt maradok vele. De össze kellett  törnöm álmait. Mert én nem maradok itt!
- Megtalálod a megfelelő lányt! De az nem én vagyok! – mondtam, mire ő lassan nyitotta ki szemeit.
Fájdalom tükröződött szemeiben. Borzasztó látvány volt! De nem törhettem meg! Mindenkinek ez lesz a legjobb! Lehajtottam a fejem, majd kinyitottam az ajtót és elindultam az új élet felé.
Szemeim hirtelen pattantak ki! Nagy levegőket vettem, a verejték folyt rajtam, mintha csak rám öntötték volna. Egy álom volt! Csak egy álom! A ruháim rajtam vannak, így valószínű, hogy nem feküdtem le Niallel. Apropó Niall. Ekkor éreztem meg mocorgását mellőlem. Oda néztem és megkönnyebbülésemre rajta is meg volt hiánytalanul a ruhája. Nagyot sóhajtottam. El sem hiszem, hogy ez csak egy álom volt!
- Jó reggelt! – nyitotta ki szemeit és egy aranyos mosolyt nyújtott felém. Sokkal jobb ezt a Niallt látni, mint akit az álmomban ismertem meg!
- ’Reggelt! -  mondtam elnyomva az érzéseimet, s mosolyogtam én is.
Meg voltam szeppenve, nem tudtam mit mondani, így  rögtön a lényegre törtem. Hisz az álmom olyan valóóságosnak tűnt, s valahogy ide kellett kerülnöm.
- Niall! Mi… lefeküdtünk? – kérdeztem, s elpiruló tekintetemet leszegeztem a földre.
- Nem. – nézett rám furán.
- És volt bármi? – kérdeztem.
- Nem emlékszel? – ráncolta szemöldökét, de szomorúságot véltem felfedezni szemében.
Megráztam a fejem. Hazudtam, mert mindenre emlékszem, csak nem tudok elvonatkoztatni az álmomtól. Niall elkezdte mesélni a történteket. Eddig minden úgy történt, mint eddig. De elért a csókig.
- Megcsókoltál. – mondta, s arca céklát megszégyenítő pirosat vett fel. – De tudtam, hogy csak bánatodban, ezért leállítottalak. Aztán elaludtál a karjaimban, úgy hogy felhoztalak és lefektettelek aludni! – fejezte be mondandóját.
- Niall én annyira sajnálom! – védekeztem. Ismét furcsán nézett rám, nyilván nem értette, hogy  miért kértem bocsánatot! – A csók! Nem akartam, csak…csak egyedül éreztem magam és rossz volt. Mármint nem a csók, vagyis nem tudom, mert nem emlékszem!
Niall felsóhajtott, majd rám nézett.
- Gondoltam, hogy nem fogsz emlékezni! – mondta, de nem nézett rám.
Nem vertem nagy dobra Niall fura viselkedését. Mert csak ekkor tudatosult bennem, hogy amiket Harry mondott, azok csak a képzeletem szüleményei. Nem gondolta komolyan, hisz nem is mondott semmit! Mérhetetlen boldogság futott végig rajtam. Meg is könnyebbültem, mert nem feküdtem le Niallel. Nyomtam Niall arcára egy puszit, majd eliszkoltam. Kicsit kínos volt vele egy légtérben maradni.