28.rész

Sziasztok! Ne haragudjatok hogy nem hoztam részt!!! Na de most itt van, nem rizsázok! J jó olvasást. Remélem nem okozok csalódást, megértem, ha rossznak ítélitek ezt a részt, de elszoktam az írástól. Viszont a következő rész jobb lesz ígérem! 28.rész * Harry szemszöge * Egy idő után Claire eltűnt mellőlem, igaz benne is volt jócskán ital. Én sem fogtam vissza magam, egymás után húztam le az ütősebbnél ütősebb italokat. Már épp indultam is volna még egy pohárkáért, mikor egy nem kívánatos személyt fedeztem fel a tömeg közepette. Nagy léptekkel indultam el felé, meg-meginogva, az ereimben úszó alkoholnak köszönhetően. Fogaimat összeszorítva értem elé, és néztem rá. - Jamie, te meg mi a francot keresel itt?! – nem akartam üvölteni, de ez a nő megőrjít! - Neked is szia Harry! – mosolygott, mintha nem mondtam volna semmit. – És azért jöttem ide, hogy beszélhessünk! - Beszélni? Annyira még nem vagyok részeg! – röhögtem, s most még úgy is éreztem, még elmémnél vagyok, még tudom, hogy mit csinálok. - Kérlek Harry! Békülni jöttem! – mikor látta, hogy nem igazán értem, hogy mit akar kinyögni, akkor megragadott a karomnál, majd egy csöndesebb sarokba húzott. Átnézve Jamie válla felett, vettem még csak észre, hogy Liam minket néz és a fejét rázza, egy amolyan: „ Most mondd azt, hogy nincs köztetek semmi” nézéssel. - Nézd Harry! Ez így senkinek sem jó! Borzalmasan restellem amit tettem, nem szabadott volna! Hiba volt! Csak annyi éven sem tudtalak kiverni a fejemből! Nagyon sajnálom és amit Claireel is tettem. Nem kérem, hogy bocsáss meg! De újra kezdhetnénk! Barátként! - Hát… ezzel most megleptél! – mondtam, döbbent arccal. – De én… benne vagyok! – mosolyogtam. - Ennek örülök! – viszonozta gesztusom, majd megöleltük egymást. Őszintén? Fogalmam sincs, miért mentem bele!Lehet, hogy ez is csak egy trükk, hogy visszaszerezzen, de őszintének tűnt. És most buli van! - Kérsz egy italt? – nyújtottam felé, amit ő elfogadott, majd koccintottunk, s szinte egyszerre ittuk ki a poharat. Az iszogatásunkat a csengő szakította félbe. Elindultam az ajtó felé, de a sört a kezemből nem tettem le. - Te mit keresel itt, Brad? – kérdeztem, mikor kinyitottam az ajtót. - Hallottam, hogy buli lesz, és gondoltam benézek! – mielőtt bármit is mondhattam volna, Brad már be is nyomult mellettem. Visszamentem az italommal az asztalhoz, ahol a többi alkohol van, szememmel keresve életem szerelmét, de nem találtam. Piát a piával kevertem, már nem voltam tisztában semmivel, még azzal sem, hogy ki vagyok. Mosoly ékesedett arcomon, hála az alkoholnak, majd elindultam Jamie felé. Megragadtam a kezénél fogva, s magamhoz rántottam és hevesen megcsókoltam. - Harold Edward Styles! – jött ordítva Liam felénk, de nem érdekelt. Erősen tartottam magamhoz Jamiet, mikor kinyílt Niall szobájának az ajtaja, s kilépett a gyönyőrű mennyasszonyom, de képtelen voltam elengedni Jamiet. Szerencsére Liam hamar kapcsolt, s elkezdte lefejteni a kezem róla, de nem engedtem, annyira csókolózni akarok! Szorosan behunytam a szemem, s faltam az ajkát. Ekkor eltávolodott tőlem Jamie, de rögtön utánanyúltam csukott szemmel, s újra az ajkára tapadtam, de most sokkal másabbnak tűnt a szája kinyitottam a szemem és Liam undorodó arcára tekintettem. Rögvest eltaszítottuk egymást. Én Jamiet akartam megcsókolni, de biztos Liam az útban volt. Körbe tekintve Jamiet pillantottam meg amint előttünk a fölön ül, mintha seggre esett volna. Nyilván a civakodásunk következménye ez volt. Az ajtóra pillantottam ahol szerelmem felhúzott szemekkel nézett ránk, majd kitágult szemekkel a szoba sarkába. Nem figyeltem meg mit bámul oly nagyon. Még mindig bódultam bambulok rá, szabálytalanul kapkodom a levegőt. * Louis szemszöge * Már épp indultam, hogy leszedjem Harryről Jamiet, mikor csengettek. Mindenki túlságosan el volt foglalva, hogy ajtót nyisson, ezért nekem kellett. - Cső Brad! – biccentettem az ajtóban álló vendég felé. - Louis! – hasonlóképpen üdvözölt. - Gyere be! – invitáltam be, amit elfogadott, s megilletődés nélkül, vette az irányt a vodka felé. Én is az alkoholok felé indultam. Kevertem egy vodkanarancsot. - És kinek a bulija? – kérdezte meg Harry unokaöccse. - Harry barátnőjéé! – feleltem, s belekortyoltam az italomba. - És mit ünnepeltek? – kíváncsiskodott. - Háát! Tudod, elütötte öt hónapja egy autó és kómában volt! De felkelt! Ezt ünnepeljük! - Vágom! – majd elvett egy másik italt. – Vicces! - Mi?! Ez nem vicces! Meg is hallhatott volna! – emeltem fel a hangom. - Nem! Nem az a vicces! – kuncogott. - Akkor mi? – húztam össze a szemöldököm. - Az én ex csajomat is elütötte egy autó! Öt hónap kóma! – nevetett. - Hogy hívják? – érdeklődtem, magam sem tudom, miért. - Claire Hope! – válaszolta. Leesett állal, kigúvadt szemekkel néztem rá. Nem akartam el hinni! - Nagyon jó csaj! – folytatta. – csak nem adta egy könnyen magát, szóval kidobtam! – s egy undorító vigyor kerekedett az arcára. Ökölbe szorult a kezem! Senki ne beszéljen így róla! Nem tudtam mi tévő legyek, így csak hátat fordítottam és arrébb sétáltam. * Claire szemszöge * - Lemaradtam valamiről? – kuncogtam. Harry ellökte magától Liamet, s undorodva törölgetni kezdte a száját. De mielőtt bárhova mehettem volna, Louis elém lépett és belökött az ajtón. - Tényleg jártál Braddel? – kérdezte, nekem pedig háromszorosára tágultak a pupilláim. - Te meg honnan tudsz erről? – tudtom nélkül kezdtem suttogni. - Mert itt van! – emelte meg a hangját, de ő is suttogott. - Igen! – vettem egy nagy levegőt. – De szakítottam vele! Miért olyan fontos ez? – kérdeztem. - Mert Brad, Harry unokatesója! – válaszolta, mire én megtorpantam. Egy szó sem jött ki a számos, az agyamban is csak szitok szavak pörögtek. Látva ezt Louis, megenyhült az arca. – Oké! Te maradj itt, én addig hazaküldöm őt! – felelte, én pedig hálásan néztem rá. Tehetetlenül ültem le az ágyra, kezeimet az ölembe ejtettem. Féktelenül pörgött az agyam. Csak az ismételte magát, hogy Braddel jártam, miközben Harryvel is! Már az összeomlás szélén voltam, mikor Louis lépett be az ajtón, s biccentett, hogy szabad a terep. Kiléptem az ajtón, s szememmel rögtön az én zöldszemű hercegemet kezdtem keresni. Meg is találtam, amint épp egy sörös dobozzal veszekszik. Akaratlanul is görbült a szám. Odasétáltam elé, de mintha észre sem vett volna. - Na jó, azt hiszem én, haza viszem ezt a jómadarat most! – mondtam nevetve a többieknek. Alig tudott a lábán megállni, így karommal megtámasztottam, de így is túl nehéznek bizonyult. - Várj! Segítek! – tett le Niall egy piros poharat, majd halálosan komoly fejjel hóna alá vette Harryt. Csak őt ne! Most, hogy tudom mit érez irántam, minden bonyolultabb! Én az egyik oldalán, Niall a másik oldalán. Már a kocsi felé tartottunk, mikor Harry Niall felé fordította a fejét, s megszólalt. - Kicsim, te gyönyörű vagy ma is! – íme részeg Harry! - Harry! Itt vagyok! – szóltam szerelmemnek, mire ő felém fordult, s lepisszegett. - Niall ne zavarj, mikor a barátnőmmel beszélek! – majd visszafordult Nial felé, aki ebben a pillanatban én vagyok. – Hol is tartottam? Ja igen! Szeretlek! – aztán csücsörített felé, de Niall gyorsabb volt és kitért előle, így Harry a nyakát csókolta meg, majd elaludt. Vőlegényem a földön szunyókál, míg Niall a nyakát törölgeti undorodva, ami csöpög a nyáltól. Mikor szőke pajtásom nyaka már száraz volt, beraktuk az alvó Harryt a hátsó ülésre, majd szó nélkül beszálltam a kocsiba, de azt vettem észre, hogy Niall beült mellém az anyósülésre. Értetlenül néztem rá, mire vette a lapot és magyarázkodni kezdett. - Egyedül nem fogod tudni bevinni őt a házba! – zárta le a témát, s mivel igaza volt, beindítottam az autót és útnak indultunk. Nem szóltunk egymáshoz, tapintható volt a feszültség. A kocsi csendjét csupán Harry horkolása töltötte be. Az évekig tűnő autó útnak végre vége lett, leállítottam a motort, de nem mozdultunk. Mindketten csöndben ültünk az ülésben, de mikor kiakartam szállni Niall megszólalt. - Tudom, hogy olvastad a naplóm!

27.rész

Sziasztok! Na, hogy tetszett a 26. rész? Ebben a részben kiderül, hogy mi a válasza Claire-nek. ( de ne aggódjatok ez a fejezet is tele van izgi dolgokkal, pontosabban feltárul egy nagy titok!!! ;) Viszont sajnálom, mert közeledünk a végéhez. Pusszancs Lulu. Várom a véleményeket!

27.rész

* Harry szemszöge *

Biztos nemet mond! Miért gondolkodik ennyit? Egy egyszerű kérdés! Jesszus! Csak egy kicsi hiányzik, hogy ne bőgjem el magam. Felemelte kezét, lassan a hajamba vezette, majd mélyen a szemembe nézett.
- Harry! – szólalt meg halkan. – Nem tudom, hogy képes vagyok-e elkötelezni magam…
A szívem darabokra tört. Nemet fog mondani. Még egy lány iránt sem éreztem ilyet! De itt van Ő! Vele megszegtem a szabályaimat. De nem kellek neki! Pedig én mindent odaadnék neki! Képes lennék meghalni érte! De úgy néz ki ez nem kölcsönös!
- Értem! – hajtottam le a fejem, egy nagy sóhaj közepette, de kis kezével felemelte a fejemet, s rám mosolygott.
- De veled képes vagyok! – mondta, nekem pedig a szívem kiakart szakadni a helyéről.
- E..Ez.. most egy…- dadogtam, egyszerűen sokként ért a válasza.
- Igen Harry! Hozzád megyek! – mosolygott. A szívem őrületes kalapálásba kezdett. Felkaptam őt a székről és megpördítettem a levegőbe, majd egy hosszú, szenvedélyes csókot nyomtam ajkára, de belemosolyogtam csókunkba. Lerakam a földre, majd óvatosan felhúztam az ujjára a gyűrűt.
- Köszönöm! Mindent megteszek, hogy boldoggá tegyelek! Te vagy az életem! – mondtam, majd közelebb hajolt hozzám, s ajkát az enyémre tapasztotta, aztán a fülemhez hajolt és belesuttogott.
- Ugye tudod, hogy most már nem szabadulsz tőlem? – a lehelete megcsapta a bőröm, amitől beindultam. Libabőrös lettem, a kezem remegni kezdett.
- Nem is akarok! – suttogtam az ajkába, majd ismét csókot váltottunk, de nem volt benne semmi, csak szenvedély és vágy.

* Claire szemszöge*

Harry keze a pólóm alá csúszott, s a ruhadarabot egyre jobban tolta fel rajtam. Ha ellenkezni szeretnék, sem menne! Megragadtam az ingjét s szétszakítottam azt, a gombok szanaszét repkedtek a levegőben. Összekulcsoltam a lábam a dereka körül, felemelt, majd ledobott az ágyra. Csókokkal hintette be mindenhol a testem, aztán én az övét. Fölém mászott, kezével a fejem mellett támaszkodott, így szemkontaktusba kerültünk.
- Biztos akarod? – nézett aggódóan a szemeimbe, s az eddigi kételyeim egy pillanat alatt elpárologtak, mert Harry nem sietetett, tudna várni rám. Most már tisztában vagyok vele, hogy a megfelelő emberrel vesztem el.
- Mindennél jobban! – suttogtam, mire előjöttek édes kis gödröcskéi, amiket annyira imádok.

*****

Reggel a sötétítőn átszűrődő nap sugaraira keltem. Körbe nézve a szobán, dobtam egy hátast. Hatalmas kupleráj van! Harry keze a derekam körül van, ami meggátol, abban, hogy kimásszak az ágyból.
- Hová mész? – szólalt meg az a rekedtes hang, majd visszahúzott, s a mellkasára vont. Belepuszilt a hajamba.
- Takarítani kéne! – kuncogtam.
- Az ráér! – mondta ásítva.
- Persze, mert úgysem te csinálod! – emeltem fel a fejem mellkasáról, hogy a szemébe tudjak nézni. Nem válaszolt, csak nézett. – Mit bámulsz? – jöttem zavarba.
- Olyan gyönyörű vagy! – rázta meg a fejét. – Mindig eltűnődök, hogy miért szeretsz? Csak a baj van velem! Mivel érdemeltelek ki?
- Halld te miket beszélsz? – kérdeztem. – Harry! Te… te is csodás vagy! Ne keress indokokat, csak élj és örülj annak, hogy vagyunk egymásnak! Sokan nem mondhatják el, hogy olyan szerelemben élnek, mint mi! – csókoltam meg.
- Szeretlek! – mondta.
- Én is! – mosolyogtam.
- Mrs. Styles! – bökte meg az orrával az arcom.
- Mr. Styles! – utánoztam előző mozdulatsorozatát.
- Már alig várom, hogy mit mondanak a fiúk! – mosolygott.
- Biztos örüli fognak! – vontam meg a vállam.
Kipattantam az ágyból, magam köré tekertem a takarót, majd a fürdőbe siettem, de Harry rálépett a takaró szélére, így az leesett rólam, ezáltal anyaszült pucéron álltam a szoba közepén.
- Én is mehetek? – kérdezte huncut mosollyal az arcán.
- Nem, mert abból tuti, hogy nem fürdés lenne!
- Tudom! – mosolygott pimaszul.
- Nem Harry! Nem volt elég a tegnapi? – kuncogtam fel.
- Belőled sose elég! – rázta meg a fejét, szemi elsötétültek, s megindult felém, de mielőtt bármit tehetett volna, becsuktam előtte az ajtót, és kulcsra zártam.
- Legalább hagyj nézzelek! – könyörgött.
- Nem Harry! Most fürdök! – nevettem el magam.
Bő fél óráig folyattam magamra a forró vizet, mikor csöngettek. Kiszálltam, felkaptam valami göncöt, s kisiettem a nappaliba, ahol Harry és Niall állt. Ahogy megjelentem mindketten felém kapták a fejüket, egyikük sem tűnik boldognak, főleg Harry. Odasétált hozzám, megcsókolt, majd így szót:
- Magatokra hagylak! – s kilépett a szobából.
- Szia! – mondtam félénken.
- Szia! – intett. – Öhm. Nem akartak megzavarni titeket, csak még nem volt alkalmam beszélni veled!
- De mégis miről akarsz beszélni? – kérdeztem, mert nem értem, hogy miről lenne beszédünk.
- Csak bocsánatot szeretnék kérni! – hajtotta le a fejét.
- Miért? – vontam össze a szemöldököm.
- Mert miattam történt minden! Miattam kerültél kómába! – nézett fel, és borzasztó volt őt így látni, mert megbánás tükröződött szemeiben.
- Niall! Nem te tehetsz róla! Mindketten hibásak vagyunk! – mosolyogtam felé bátorításképpen.
- Biztos, hogy így gondolod? – nézett rám félénken.
- Igen! – öleltem meg, amit ő egy kis gondolkodás után viszonzott.
- Akkor én már nem is zavarok! – puszilt meg, majd elment.
Ez furcsa volt! Képes volt ennyiért ide jönni?
- Minden rendben? – lépett mellém Harry.
- Persze! – mosolyogtam felé, de nem voltam benne biztos.
- Tudod, ma este csinálunk egy bulit Niallnél! Neked! – húzott közel magához.
- Nekem? – lepődtem meg.
- Igen! Amiért felkeltél! Ezt meg kell ünnepelni! – mondta.
- Hát nem a tegnapi volt az ünneplés? – vontam fel mosolyogva a szemöldököm.
- Öhm. Az csak tőlem volt, most a fiúktól! – mondta, mire elkezdtem nevetni.
Hirtelen ajkait nekem nyomta, engem pedig a a falnak nyomott, és csókolni kezdett.
- Örökkön örökké édes! – nézett a szemembe.
- Örökkön örökké! – mosolyogtam.
Miközben egymásra nézünk, valami bekattan bennem, s hirtelen, teljesen világosan látom, hogy mi történik velem. Mint, mikor a kirakós összes darabkája a helyére kerül. Ugyanezt érzem az elmémben, a mellkasomban, a szívemben, és annyira tökéletes, hogy el sem tudom képzelni, hogyan létezhettem nélküle, egészen eddig a pillanatig!

****

- Sziasztok! – köszöntünk a srácoknak.
- Helló! Már azt hittük soha nem jöttök! – röhögött Zayn, aki már most eléggé becsiccsentett.
Az idő telt, és csak telt. Én pedig döntöttem le egyik pia után a másikat.
- Megyek rendbe szedem magam! – ordítottam túl a zenét. Harry bólogatott, hogy menjek csak, majd kerestem egy csendesebb szobát. Beléptem, a zene halkabb lett, ami jó, mert már szét akar robbanni a fejem. Kis tanulmányozás után rájöttem, hogy Niall hálójában vagyok. Kicsit megszédültem, miközben a fürdőbe igyekszek, s ekkor, a lábam összerogyott és ráestem az ágyra, mire kitört belőlem a nevetés. Felálltam, de ekkor észre vettem valamit a földön. Egy könyvet, vagy mit. Biztos akkor vertem le, mikor ráestem az ágyra. Felemeltem, s elolvastam a címet, amitől rögtön kijózanodtam, mert ez állt rajta:

Niall Horan naplója

Megakadt a lélegzetem. Niall naplót ír? Mert azt tudom, hogy Harry ír, de Niall is? Mintha egy kisangyal és kisördög ülne a vállamon, az egyik, súgja: Tedd vissza, a másik súgja: Olvasd el! Mindig is kíváncsi voltam, de nem! Ez Niall naplója! Vissza leraktam az ágyra, majd elindultam az ajtó felé.
- A francba! – mondtam, majd megfordultam, s felkaptam a naplót. Találomra kinyitottam valahol és olvasni kezdtem.

„Ma is gyönyörűen nézett ki! Mint mindig! Borzasztóan elszúrtam mindent! De erősnek kell lennem, és vissza kell fojtanom az érzéseimet!nem szabad szerelmesnek lennem!

Vissza becsuktam a naplót, ott hagyva az ujjam. Nem szabad tovább olvasnom! Niall szerelmes, de vajon kibe? Végülis nem fáj neki, amiről nem tud!

„Nem is tudom, mikor kezdtem el ilyet érezni iránta! Amikor először megláttam nem volt semmi, csak egy lány! De aztán minden olyan kusza lett! Valamiféle vonzalmat kezdtem el érezni iránta! De erősnek kell lennem és elengednem!”

- Harold Edward Styles! – ordított Liam kintről. Nem akarom tudni, hogy mi folyik kint. Inkább tovább olvasok!

„Az életemnél is jobban szeretem! De nem szabad! Az eső csók eszméletlen volt vele, de én egy barom voltam,hogy eltaszítottam magamtól! Minden este álomba sírom magam. Ha tudnák, hogy egy mosoly, hány könnycseppet rejt! Még az öngyilkosság is a fejemben volt! A depresszió szélén állok, de nincs erőm véget vetni az életemnek, mert tudom, hogy a szeretteim szenvednének, azért, mert önző voltam! Bárcsak tudná, hogy mit érzek iránta, és viszonozná őket4 de ez egy álom marad! De mit tehetek erről? Szeretem! Szerelmes vagyok Clairebe!”

Leejtettem a naplót a földre. Mintha egy villám csapott volna belém. Nem bírtam felfogni amit olvastam! Niall tényleg így érezne? Innom kell! Semmi nem járt az eszembe csak a whiskey borzasztó íze! Gyorsan visszaraktam a naplót a helyére, majd kimentem a szobából. De mikor kiléptem, nem mindennapi látvány fogadott. Harry Liammel csókolózik előttük a földön ott ül egy nő, aki, ha jól látom, az orvosom volt, azt hiszem Jamie Oliver. De mit keres itt az orvosom? Aztán körbe pillantottam, s a szemeim megakadtak egy ismerős hajkoronán. Rögtön tudtam ki ő! Mit keres itt Brad?!  

26.rész

Hát sziasztok! Itt lenne a 26. rész, ami valljuk be, tele van izgi dolgokkal. Remélem tetszeni fog nektek! És ahogy ígértem ez elég hosszú lett! Szerintem többször is sokkot fogtok benne kapni! :) Nem tudom mikor lesz kövi rész, legkésőbb szombaton. Nem fűzök több mindent hozzá. És köszönöm Mandák Enikő a fejlécet!!! <3 :) Várom a véleményeket!!! :) Pusszancs Lulu 

26.rész

* Harry szemszöge *

Idegesen mentem fel-alá a kórház folyosóján, várva az eredményeket. Csak arra tudok gondolni, hogy egyik pillanatban még az enyém volt, a másik pillanatban már nem. S csak most jöttem rá, hogy nem fogom elengedni, semmi áron! Alig telhetett el tíz perc, amíg külön voltunk, de mikor megpillantottam a földön heverve, kínok közt, rádöbbentem, hogy nekem senki más nem kell! Nem tudok nélküle élni! Ő az életem! Nélküle az élet egyenlő a halállal. Leültem az egyik székre, karjaimmal a térdemre támaszkodtam, s fejemet a tenyereimbe temettem. Az idő kínzóan lassan telt. Fogalmam sincs, mennyi idő telhetett el, mióta bevitték Clairet, de én nem vagyok képes többet várni. S ekkor megjelent  négy legjobb barátom, megakadályozva, hogy valami ostobaságot tegyek.

- Hogy vagy? És Caire? – foglalt helyet mellettem ír barátom.

- Én pocsékul, de Claire… Fogalmam sincs! – ráztam meg tehetetlenül a fejem. S ebben a minutumban, végszóként jelent meg az orvos. Felpattantam, s nagy léptekkel indultam el feé. Próbáltam kiolvasni valamit a tekintetéből, de a vonásai közömbösek voltak.

- Dr. úr! Kérem mondja, hogy minden rendben van! – néztem rá könyörgő, karikás szemekkel.

- Nos! - kezdte, nekem pedig rossz előérzetem támadt. – Nem is tudom, hogy mondjam... – vakarta meg a tarkóját, majd végül a szemembe nézett, és vett egy nagy levegőt és kinyögte. – Sajnálom! Nem sikerült megmenteni! Túl gyenge volt a szíve!

Egy pillanatig fel sem fogtam, hogy mit mondott. Nem az nem létezik, hogy Ő nincs többet! Könnyek gyűltek a szemembe, a torkomban egy hatalmas csomó vette át az uralmat, a mellkasom ketté akart szakadni.

- Ha akarja megnézheti! Itt van bent! – mutatott az orvos az egyik ajtóra.

Köpni, nyelni nem tudtam. Egy szó nem jött ki a torkomon.

- Köszönjük! – tette Louis a vállamra a kezét, s válaszolt helyettem is, amiért végtelenül hálás voltam.

A kezem ökölbe szorult, s ordítani kezdtem, a székeket felrugdostam, az öklömet a falba vertem többször is, már vérezni kezdett, de nem érdekelt. A fiúk nem próbáltak leállítani, tudják, hogy borzasztóan fáj a szívem. Végül mikor már nem volt erőm többször az öklömet a falba verni, a homlokomat neki támasztottam a falnak, szemeimet lehunytam, de a könnyek ugyanúgy lefolytak az arcomon. A kezem ökölben a fejem mellett neki támasztva szintén a falnak. A vállam rázkódott a zokogástól.

- Nem mész be? – lépett mellém Liam. Felé fordultam, s most vettem csak észre, hogy ő is sírt, de a többiek is. Nem tudtam válaszolni, csak bólintottam, visszanyelve a könnyeimet, majd a szoba felé vettem, az irányt. Letöröltem a könnyeimet, majd kitártam lassan az ajtót. Lehajtott fejjel mentem be, s csuktam be az ajtót, aztán megfordultam. A műtőasztalon feküdt, letakarva egy lepedővel, vagy mivel. Odalépkedtem mellé, vettem egy nagy levegőt, aztán remegő kézzel lehúztam a fejérő az anyagot, de mikor az arca elém tárult, bent rekedt a tüdőmben a levegő. A szám egy kicsit görbült, de nem mertem elbízni magam. Mert nem Claire feküdt előttem, hanem egy ismeretlen hölgy.

- Maga meg mit keres itt? – szólalt mg egy hang mögöttem, megpördültem. egy ápolónő állt előttem, s egy férfi, akinek a szeme könnyes és piros. Nyilván a halott hölgy hozzátartozója.

- Bocsánat! – gyorsan visszatakartam az arcára a leplet, majd széles mosollyal léptem ki a szobából. De mikor kiléptem lefagyott a mosoly az arcomról. A fiúk egy orvossal beszélnek. Mikor odaértem hozzájuk, mindenki felém fordult.

- Mr. Styles! – szólal meg az orvos. – Már mindenütt magát kerestem!

Körbe néztem a srácokon, a szemük még mindig könnyes, Niall is még mindig sír. Tehát nincsenek jó hírei az orvosnak.

- Mr. Styles, a barátnője.. – kezdte, de én közbe vágtam.

- Szeretem! Mindennél jobban szeretem őt! – mondtam, mert biztosra vettem, hogy elvesztettem.

- Miért nem neki mondja? – kérdezte az orvos egy mosollyal az arcán. Azonnal felkaptam a fejem , de a fiúk is. Kérdőn néztünk rá mind az öten. – A barátnője felépül! – mondta az orvos, majd elment.

Percek óta álltam hitetlenkedve, hülye vigyorral az arcomon, a folyosó közepén.

- Haver, minden rendben? – lépett mellém Louis.

- Él! – kiáltottam  el magam, majd a nyakába borultam és olyan szorosan öletem. - Él!

- Menj már be! – mondta Zayn.

Nagy levegőt vettem, s megismételtem a tíz perccel ezelőtti mozdulatsort. Beléptem a szobába, s ott feküdt. Olyan békés! Közelebb lépkedtem, s leültem mellé. Végig simítottam az arcán, mire kinyitotta gyönyörű szemeit.

- Szia! – suttogtam mosollyal az arcomon.

- Szia! – mondta, de nem mosolygott, ami megijesztett.

Percek óta csak csöndben néztük egymást, végül ő törte meg a csendet.

- Miért hazudtál? – vonta össze a szemöldökét, s megrázta értetlenül a fejét. Pontosan tudtam, hogy miről beszél, de nem mondhatom e neki, hogy miért mondtam azt, hogy nem szeretem! Nem mondhatom el neki Jamiet, azok után ami történt!

- Nem fontos! Hidd el nem akarod tudni! De szeretlek! Mindennél jobban szeretlek! – mondtam, majd közeledni kezdtem felé. Lepillantott a számra, s már tudtam, hogy nyert ügyem van, mert mindig akkor nézte a számat, mikor megakart csókolni. S végre találkozott ajkunk. Mintha tűzijáték robbant volna bennem. Mikor elváltak ajkaink, rám mosolygott, majd beletúrt a fürtjeimbe.

- Ha tudnád, mióta várok erre a pillanatra! – suttogtam.

- Hát még én! – rázta meg a fejét. – Szeretlek!

- Én is szeretlek! – s újabb csókot nyomtam ajkára.

Bármennyire tökéletes ez a pillanat, nekem mégis hihetetlen lelkiismeret furdalásom van. Hisz megcsaltam Clairet, Jamievel! El kell mondanom! Már épp elváltak szánk egymástól és elakartam mondani, mikor az ajtón belépett a négy jómadár. Mindegyikőjük szorosan megölelgette, és adtak két puszit neki. Talán Niall örült utánam a legjobban.

- Felébredtünk? – lépett be valaki a szobába, de hiába volt mögöttem, rögtön felismertem.

- Igen! – válaszolta Claire mosolyogva.

- Dr. Jamie Oliver vagyok! Én fogom ellátni Önt! – épet mellém Jamie, s fél szemmel rám sandított. Úgy megfojtanám! - Maga biztos Mr. Styles! Ha nem tévedek? – nézett rám egy önelégült vigyorral. S már most tudom, hogy kitervelt valamit, különben azzal kezdte volna, hogy az exem! Ennek nem lesz jó vége!

- Mikor mehetek haza? – kérdezte szerelmem, miközben feltornázta magát törökülésbe.

- Hát, ha minden jól alakul, akkor már holnap! Ma még bent kell tartanunk megfigyelés alatt! – magyarázta, miközben én megforgattam a szemem. – Viszont most távozniuk kell! – fordult felénk Jamie, de leginkább csak nekem mondta. – Pihennie kell!

- Rendben, megyünk! – adott egy nagy puszit Liam, Claire arcára. Mindenki ugyanígy tett, én maradtam az utolsó, a többiek kimentek, kettesben hagyva minket. Odalépkedtem hozzá, s a füléhez hajoltam.

- Holnap találkozunk! Szerelmem! – majd egy utolsó csókot ehetem ajkára.

*****

- Szia! – köszöntünk Liammel, a kocsiból kiszálló Louisnak. – Már csak téged kell hazavinni!

- Ja! – mondta Liam, de nagyon nem itt járt. Valami teljesen máson járt az esze, amire rá is kérdeztem. Bár ne tettem volna!

- Mi a baj? Olyan frusztrált vagy! – mondtam, de nem néztem rá, a szememet az útra szegeztem.

- Ezt most komolyan megkérdezted?! – vetett rám egy szúrós pillantást.

- Mi? Liam, én tényleg nem tudom miről beszélsz! – tekertem meg a fejem.

- De tudod, csak még magadnak sem mered bevallani! – emelte fel a hangját.

- Mi van?! – kezdett felmenni bennem is a pumpa, amiért nem képes kinyögni, miről beszél.

- Jajj már! A vak is látja, hogy van köztetek valami Jamievel! És ne tagadd! – emelte a magasba mutatóujját. A feje már csaknem vörös.

- Liam! Nyugi, nem történt köztünk semmi! Jesszus! – mondtam, de közben hihetetlen fájdalmat éreztem, mintha ezer démon támadna!

- Legalább ne hazudnál! Tudtommal barátok vagyunk, de nem csodálom, hogy neked ez a szó nem jelent semmit, hisz fogalmad sincs a szeretet szó fogalmáról se! – szűrte ki a fogai közül, én pedig kezdtem bepánikolni.

- Igenis jelent nekem valamit! – néztem rá egy pillanatra hitetlenkedve, de újra az útra szegeztem a pillantásom.

- És mégis mit?! – kezdett ordítani. – Várj kitalálom! A barátság nálad egyenlő a hazugsággal, a szeretet, pedig egyenlő a hűtlenséggel! – fújtatott.

- Te… meg miről beszélsz? – kérdeztem, de az előbbi magabiztosságom inába szállt.

- És még mindig játssza a hülyét! – nevetett fel. – Pontosan jól tudod, hogy miről beszélek! De, hagyj segítsek felfrissíteni a memóriád! Hm. Hogy is mondjam. Jamie! – mondta, nekem pedig izzadságcseppek kezdtek el végig folyni a homlokomon.   

- Nem történt semmi! – nyeltem nagyot.

- Hihetetlen vagy! – mondta Liam, de nem szemrehányóan, inkább csalódottan. – Azt hittem mi mindent elmondunk a másiknak, de úgy látom tévedtem! – rázta meg szomorúan a fejét.

Kegyetlen érzés kerített hatalmába. Percek óta utazunk, kezemmel a kormányt markolászom, az ujjaim már elfehéredtek. Elmondjam, vagy ne? Vacilálok, de nem jutok döntésre, végül, már megérkeztünk Liam lakásához. Már ki is szállt egy szó nélkül, pont készült becsukni az ajtót, de még időben tudtam szólni.

- Sajnálom! – mondtam, s az arcát fürkésztem, de semmit nem tudtam kivenni.

- Ne nekem mond! Nem engem csaltál meg Jamievel! – mondta halál nyugodtan, de tudom, hogy belül tombol, mint egy hurrikán. Aztán bevágta az ajtót. Ezt jól elcsesztem! Beindítottam a kocsit, majd elhajtottam. Holnap elkell mondanom  mindent Clairenek, hogy megcsaltam, mert így nem tudok a szemébe nézni!

*****

Sokáig vezettem, a vezetés megnyugtat, meg kitisztítottam a fejem. Kiszálltam a kocsiból, s elindultam a ház felé, de megtorpantam, mikor megpillantottam az ajtóm előtt a lépcsőn ülve őt. Ez megint csak nem fog jól elsülni!

- Mit akarsz itt? – kérdeztem meg , mikor odaértem hozzá.

- Csak nem tudtunk beszélni, és úgy látom, nem értetted meg világosan, amit mondtam! – állt fel a kőről Jamie.

- Megértettem, amit mondtál! – mondtam unottan, mert már agyilag, lelkileg és fizikailag is fáradt vagyok.

- Mégis azt mondtad neki, hogy szereted! - kért számon, olyan feldúlt mint még soha.

- Mert ez az igazság! – rántottam meg a vállam.

- Igazság vagy sem, el kell hagynod! Holnap mond el neki, hogy mi is az igazság, ha nem, azt megemlegetitek mind a ketten! – majd elsétálva mellettem, eltűnt az éjszaka sötét leplében.

*****

Végre itt az idő! Claire haza jöhet! Nem én megyek ki elé, hanem Zayn, mert nekem van egy meglepetésem. Nagyon rettegek, hogy mit fog tenni, mondani! Pláne ha megtudja, hogy mi történt, amíg kómában volt. Fogalmam sincs, hogy egyáltalán elmondjam-e. de nem tudok hazugságban élni! Minden estre a mai estét egyikőnk sem felejti el!

* Claire szemszöge *

- Hogy, hogy nem Harry jött ki elém? – kérdeztem Zaynt, mikor már a kocsiban ültünk.

- Azt mondta nem ér rá! – vonta meg vállát. – Nem nagyon tudom, de nagyon izgatott volt ma!

Kicsit rosszul érintett, hogy fontosabb dolga volt, mint hogy kijöjjön elém! Lehet, hogy van valakije! Nem! Biztos, hogy nem! Nem tudná megtenni! Bár 5 hónap elég hosszú idő!

*****

Kínzóan lassú, két óra alatt megérkeztünk Harry lakásához. Már besötétedett, de a lámpák nem égnek bent, lehet, hogy nincs is itthon! De akkor mégis hol lehet!

- Köszi Zayn! Szia! – nyomtam puszit az arcára, majd kiszálltam a kocsiból, és besétáltam a házba.

Szomorúan nyitottam be a lakásba, de mikor beértem elakadt a szavam. Korom sötét van, csak egy gyertya ég mellettem. Szóval itt romantikázik egy nővel? Várjunk csak! Van mellette egy cetli. Felemeltem, s elolvastam a feliratot.

„ Keresd a következő gyertyát.”

                                                                                                         

Egy kis mosoly terült szét az arcomon. Lehet, hogy ezt nekem csinálta? Körbe néztem, előttem volt a másik gyertya. Ott is volt szintén egy cetli, amin ez állt.

„Gyere a kertbe!”

Elindultam, kinyitottam a kertbe vezető ajtót, s a látványtól, azt hittem dobok egy hátast. Az ajtóval szembe egy kis ősvény van kirakva gyertyákkal, az „ősvény” végén egy kör van kirakva gyertyákból, s a kör közepén van egy asztal, megterítve, s az asztal előtt ott áll Ő! Lassú léptekkel közeledtem felé, a gyertyák közt. Mikor odaértem hozzá, az ölelésébe von, majd adott egy lágy csókot.

- Szóval, ezért nem te jöttél! – mosolyogtam rá.

- Lebuktam! – vigyorgott. – Gyere! Foglalj helyet! – húzta ki a széket előttem.

- Köszönöm! – pusziltam meg.

* Harry szemszöge *

Leültem vele szembe. Olyan mesés és elbűvölő. Remélem nem vette észre, hogy mennyire izzadok. Nagyon ideges vagyok, hogy mit fog mondani! De itt az idő, el kell mondanom! Most vagy soha!

* Claire szemszöge *

Harry feltűnően izzad, mint egy ló! De, hogy mitől? Az ételt is csak vájkálja. A keze az asztal közepén van.

- Harry mi a baj? – nyúltam a kezéért, majd megfogtam és megszorítottam bátorításképp. – Látom, hogy mondani akarsz valamit!

- Igen! – fújta ki a levegőt.

- Hallgatlak! – mosolyogtam rá.

- Claire, én szeretlek! Mindennél jobban! Te vagy az életem! Mikor kómába estél és mikor a karjaimba vesztetted el az eszméleted, akkor döbbentem rá, hogy én nem akarok nélküled élni! Minden egyes perc, amit veled töltök maga a mennyország!  Nem kell senki más! Csak te! Mind követünk el hibákat, én is! De az érzéseim nem változnak irántad! – mondta, nekem pedig elakadt a lélegzetem, mikor felállt, odalépett mellém a székhez és letérdelt elém, a kezemet, még mindig szorosan fogva. 

– Claire Hope! Légy a feleségem!

25.rész

Sziasztok!! Nos, először is Nagyon boldog névnapot Bartók Tímea! ( Másodszor, tudom hosszú volt a szünet, de megoldottam a gondokat, így a szüneteltetésnek vége!! :D Tudom elég aljasan fejeztem be a 24. részt, sokáig gondolkodtam, hogy hogyan is folytassam…. Remélem tetszeni fog nektek! Előre is bocsánat, hogyha rossz lett, vagy  nem eléggé jó a fogalmazás, de elég fura most így egy hónap után írni, megint rá kell szoknom!:D Ja és elég rövid lett, mert időm az egyenlő a nullával, de mivel most érettségi szünet fog jönni, ezért tudok hozni részeket, nem csak szombaton. Ez egy kis előzetes :D a következő ígérem sokkal hosszabb lesz! :D   Pusszancs: Lulu

25.rész

* Claire szemszöge *

„Viszlát Claire” Ez a kis mondatocska visszhangzott a fejemben. Mintha ez kis féreg lenne, ami beette magát az agyamba és nem lehet „kirobbantani”. Percek óta bambulok magam elé bambán, s nézem az ajtót, amelyen életem szerelme lépet ki pár perccel ezelőtt, de most már csak a hűlt helye van.  Ennyi lenne? Ilyen simán véget érne a kapcsolatunk? Annyi mindenen mentünk keresztül, nem létezik, hogy csak így kisétáljon az életemből, válaszok nélkül! Nem, nem hagyom! Magyarázattal tartozik. Mire észbe kaptam, már hevesen tépkedtem le a bőrömről a szerkentyűket. Hirtelen felültem, mire a szoba forogni kezdett, de ez a kis dolog nem akadályoz meg! A talpam a hideg követ érintette, hónapok óta először, de nem tudtam örülni, mert a fájdalom és a kétségbeesés marcangolta a lelkem. Immár egy gépre, sem infúzióra nem vagyok felkötve. Megindultam az ajtó felé, de a falak, bútorok homályosodni kezdtek, a lábam hirtelenjében megrogyott, de mielőtt a padlóra estem volna, megkapaszkodtam az ágyba. Megtámaszkodva, hol egy bútornak, hol a falnak, botorkáltam el az ajtóig. Remegő kézzel nyúltam a kilincs felé, s nyitottam ki. Kiléptem a kórteremből, s rögtön lábujjhegyre állva kezdtem el jobbra, majd balra kutakodni, hátha megpillantom a göndör fürtöket, de semmi. Elkezdtem a kijárat felé venni az irányt, egyre gyorsabban és gyorsabban, szinte már futottam.
- Hölgyem! Nem szabad itt rohangálnia! Ez veszélyes! – ordított utánam az egyik ápolónő, de nem foglalkoztam vele. Széles mosoly ült ki az arcomra, amint megláttam a kijáratot. Még gyorsabban kezdtem szedni a lábaim. Kirontottam az ajtón. Az eső szakad, mintha dézsából öntenék, de nem érdekel. Ahogy az esőcseppek a bőrömet érintik, olyan mesés. S ekkor megpillantottam Őt. Zsebre vágott kézzel, lehajtott fejjel, sétált a járdán, nem sietett. Az arcom, majdnem ketté akart szakadni a hatalmas mosolytól. S habár a lábaim gyengének bizonyultak, s összeakartam esni, szaladni kezdtem. A szél belekapott a hajamba,  esőcseppek mosták arcomat. Szabadnak éreztem magam, semmi és senki nem állhatott az utamba. Harry ugyanúgy ballagott végig, mint eddig.
- Harry! – üvöltöttem, de nem hallotta. – Ha..Ha..! – kezdtem bele, de a torkom elszorult, s ismét homályba burkolózott minden. Egy pillanat alatt a földön teremtem. A fejemet felemeltem a betonról, s az egyre távolodó alakot figyeltem.
- Harry! – üvöltöttem még egyet teli torokból, s szerencsémre elég hangos volt, s megfordult.
Szakadozottan kapkodtam a levegőt, a szemeim ólomsúlyúnak bizonyultak, de nem hagytam lecsukódni őket. Harry, ahogy megpillantott, a hideg kövön, ahogy félájultan fekszek, eldobta az összes holmit a kezéből, s halálos sebességgel kezdett el felém rohanni. Mikor ide ért hozzám, letérdelt mellém, megfordított, s a mellkasához húzott, de előtte lekapta a kabátját, s rám terítette. A fejem a mellkasán pihent , s 5 hónap elteltével, végre beszívhattam illatát. Ringatózni kezdett, hatalmas kezei körbe fogtak, védelmezően.
- Orvost! – hallottam meg hangját.
- Mondd, hogy szeretsz! – suttogtam, kiszáradt ajkaim közül. Harry lepillantott rám, szemei könnyesek voltak és pirosak.
- Szeretlek! Mindennél jobban szeretlek! – mondta, s nem mosolygott, de olyan érzékien mondta, hogy elhittem. És ennyi. Ez volt az utolsó dolog amire emlékszem. De ha már meg kell halnom, legalább úgy halok meg, hogy tudom, szeretett! Boldogan megyek el, ha tudom, hogy volt miért harcolni!  

Sziasztok

Sziasztok!!!  :D Remélem nem vesztettem el az olvasóimat a szüneteltetés miatt! Viszont örömmel közlöm, hogy rendbe tudtam szedni magam és megoldottam a lelki gondjaidat! :) Ezért május 10-én jön a 25. rész!!!! :D Remélem kitartotok a sztori mellett és nem haragudtok rám a szünet miatt, de inkább szüneteltessék, minthogy összecsapjam! Pusszancs!! :) <3 május 10-én "tálálkozunk" :)

Hali!

Sziasztok! :) Remélem tetszett a sztori, mint mondtam lehet, hogy lesz második része. :) A szünettel kapcsolatosan pedig, május 31-ig biztos, hogy szünet alatt lesz, mert most egy versenyre kell írnom, nem tudom mennyi idő múlva lesz kész. De! megpróbálok egy-két részt felrakni. És amint vissza térek (:) három naponta lesznek részek! :D Remélhetőleg meg fogom tudni oldani! :) Puszi <3 :)

Hali! :)

Sziasztok! Tudom azt mondtam, hogy szünet alatt van a blog, ami így is marad! Ezzel kapcsolatosan még mindig nem tudok pontos dátumot mondani. Na de ezt a történetet kötelességemnek éreztem megírni! Utólag is Nagyon, Nagyon Boldog Születésnapot Tímea Bartók! Remélem tetszeni fog neked, ugyanis rólad szól! Lehet, hogy ennek a sztorinak lesz, majd második része, mert ebből kihagytam dolgokat, mert nem volt időm megírni…  A díjat utólag is köszönöm még egyszer! <3 puszi! <3 J xxLulu

Dream became reality

Álmosan rúgtam le magamról a takarót. Hunyorítva tekintettem végig a sötét szobán, melyet egy-két helyen világított meg a sötétítőn átszűrődő napsugarak. Odacsoszogtam az ablakhoz és egy gyors mozdulattal elhúztam a  függönyt.. s az eddig sötétbe burkolózó szobát átjárta a napfény. Hirtelen csapott meg a világosság. Percekig csak álltam az ablak előtt, s hagytam, hogy a D-vitamint beszívják a pórusaim, jól eső érzés futott végig testemen. Nagyokat lélegeztem, majd megfordultam, hogy a fürdőbe menjek, de rögvest megtorpantam, mikor az immár világos szoba látványa elém tárult. Dobozok egymás hegyén-hátán. Hát tényleg megtörténik! Tényleg itt hagyom Budapestet, s Londonba költözök! Itt hagyom a múlt fájdalmát, a munkámat, a barátaimat, a családomat! Az életemet hagyom itt!

*****

Alig 4 órája még Budapest utcáin csámborogtam, (kivéve a két órás utat) most pedig itt vagyok a világ egyik leggyönyörűbb városában! Bőröndömmel együtt léptem ki a terminál kapuján, s taxi után kezdtem kutatni. Rögtön kiszúrtam egyet, de mire odaértem, már le is csapták a kezemről. Lábujjhegyre pipiskedtem, hogy keressek egy másik fekete kocsit. Nem is kell sokat nyújtózkodnom, máris meg van az autó. Elindultam, s már nyitottam volna ki az ajtót, mikor egy erős váll csapódott nekem, ezzel elvesztve egyensúlyom, s a földön termettem. Az illető pedig mit csinált? Na mit? Lenyúlta a taxim!

- Eddig jól indul! – mormogtam orrom alatt, de az irónia kivehető volt így is szavaimból.

Felálltam, leporoltam a nadrágom, s folytattam utam, mintha semmi sem történt volna. Feladtam a maradék hitemet is, hogy itt valaha is fogni fogok egy taxit, így utamra indultam gyalog. S hirtelen a semmiből felbukkant egy taxi. Legyintettem, úgy is le nyúlja valaki még előttem! S mintha meg akarnák cáfolni a gondolatom, a taxiba senki nem szállt be, csak simán elsétáltak mellette. Fél szemmel odasandítgattam, hátha elment- e már, de nem. Mintha engem várna. Szaporábban kezdtem lépkedni. Néztem a lábam, nehogy orra bukjak a saját lábamba, mert lépes vagyok rá! S ekkor nekiütköztem valami keménynek, ám mégis puha dolognak. Megbillentem, s elterültem a hideg betonon. Gratulálok Timi, 10 perc alatt másodszorra! A fejem erősen koppant a kövön, sajgott a fájó pont. Az illető, aki fellökött, felém hajolt. Azonban semmit nem vettem ki arcából, mert baseball sapka volt fején, azon is egy kapucni, szemei előtt egy napszemüveg. S ha ez nem lenne elég, a látásom elkezdett homályosulni, majd sötétség borult mindenre.

*****

Gőzöm sincs mennyi ideig voltam kiütve, de az biztos, hogy nem sokáig, ugyanis még világos van. Fáradtan nyitottam ki szemeim, nagyokat pislogtam, látásom tisztult. Felültem az ágyon, amelyen eddig feküdtem. Körbepillantottam a szobán, amelyről kicsivel később megbizonyosodtam, hogy egy kórterem. S csak most vettem észre a körülöttem sürgő-forgó nővért. Kiszáradt szám szólásra nyitottam, de ő megelőzött.

- Jó reggelt Kisasszony! – mosolygott. Ilyen kedvesen még soha senki nem mosolygott rám. Annyi szeretetet áraszt a lénye, hogy az hihetetlen.

- Öhm. Jó reggelt? – viszonoztam mosolyát. Próbáltam összeszedni az emlékeim, sikerült is egészen, addig, amíg a titokzatos személy fellökött. – Mi történt? – tértem rögtön a lényegre.

- Beverte a fejét, kedves! – fordult felém, arcán még mindig ott az ezer wattos mosoly. Hogy képes ilyen boldog lenni? Egy kórházban. Itt általában az emberek sírnak, mert elveszítenek egy fontos személyt számukra. Mennyire cserélnék vele, én is mosolyogni akarok a nap minden percében! – Egy úr hozta be Önt! Mondta is, hogy mondjam meg Önnek, hogy nagyon sajnálja, ami történt, de nem tudott maradni!

- Aham. – válaszoltam, szemöldököm ráncba szaladt. Ki lehet? – esetleg megtudja mondani, hogy, hogy hívják? – tettem fel egy újabb kérdésem.

- Senkinek nem mondta meg! – rázta meg fejét, egy vállrándítás mellett. – Fizetett is érte egy „kis” összeget! – emelte ujjait a levegőbe, s macskakörmöket rajzolt a kis szónál.

- Nem mondott semmit? És nem emlékszik esetleg, hogy, hogy nézett ki? – faggattam a nővérkét, aki csak simán megrázta a fejét.

Kezeim ernyedtem pihentek öleimben, s hosszasan töprengtem. Ki lehet ez a személy?  S miért nem akarja, hogy tudják ki ő? S miért öltözött be így nyáron? S vajon látom még őt valaha is? Ezek a kérdések cikáztak fürgén fejemben, de megszakította az ajtó nyitódása.

- Hogy van a  betegünk? – lépett be egy fehérköpenyes férfi, feltehetőleg az orvos, a  harmincas évei végén járhat. Csak most vettem észre a kezében lévő hatalmas ajándékkosarat.

- Jól! – zártam le a témát ennyivel. Közelebb lépkedett hozzám, a kosarat letette mellém, majd ujjait a pulzusomra rakta. – Ez az enyém? – mutattam a vizsgálat végén a kosár felé.

- El is felejtettem! – mondta az orvos, majd átadta nekem a hatalmas ajándékot. – Az úr küldi, aki fellökte Önt.

- Milyen kedves. – tettem fel előbbi kijelentésemet, inkább magamnak. Oké, talán még sem olyan szörnyű London. Budapesten nem hinném, hogy lenne ilyen figyelmes ember. Nem is ismer, de egy ekkora ajándék csomagot küldött. Még mielőtt belenyúlhattam volna a csomagba, az orvos visszafordult, s így szólt:

- Nyugodtan haza mehet! Semmi probléma nincs! – majd kilépett az ajtón.

Újabb pillantást vetettem a díszelgő csomag felé, majd nézegetni kezdtem. Mindenféle jó dolog van benne, s ekkor a szemem megakadt egy kis fehér borítékon. Elkezdtem tanulmányozni, semmi feladó, semmi nincs rajta. A kíváncsiságom ekkor már az egekbe szökött. Kinyitottam a kis borítékot, amelyben szintén egy kis, fehér levél van. Szétnyitottam, s olvasni kezdtem.

„Kedves Timi!

Nagyon sajnálom, hogy ezt tettem veled! Remélem nem lett semmi komolyabb bajod! Szerettem volna ott maradni és személyesen beszélni veled, de nem tudtam tovább maradni… Azért bízok benne, hogy még látlak! Szívesen megismernélek! J

Z.M.”

Hm. Ez különös! Honnan tudja a nevem?! Biztos van valami értelmes magyarázat rá! Ah! Igen, meg van! Biztos megtudta az orvostól. De mégis miért ilyen kedves velem, hisz nem is ismer! És ki az a Z.M.? Egyetlen egy Z.M. monogramú embert sem ismerek! De miért is kellene ismernem, hisz Londonban egy emberen kívül senkit sem ismerek! Mindegy, nem érek rá ezzel foglalkozni, nem akarom az egész napomat egy kórházban tölteni! Felpattantam az ágyról, majd kiviharzottam a kórteremből, a cuccaimmal együtt. Aláírtam még pár papírt, s ismét London nyüzsgő utcáin találtam magam. Az utcán kóboroltam, s kerestem a megadott címet: Bakenstreet 221.

Hogy a csudába találjam én azt meg? S mintha varázsszó lett volna, oldalra pillantottam, s nagy táblával van kiírva a keresett utca neve. Mosolyogva lépkedtem a sorházak előtt, s megpillantottam úti célom. Fellépkedtem a lépcsőn, magam mögött felhúzva az ólom súlyú bőröndöt, majd kopogtatni kezdtem, nem vártam sokat, az ajtó rögvest kinyílt, s megpillantottam az egyik legfontosabb személyt az ajtóban. Tengerkék szemei, belefúródtak az én barna íriszeimbe. Egy kedves mosolyt küldött felém. Percekig szótlanul álltunk egymással szemben. Olyan régen láttam! És most itt van! Csak sokkal férfiasabb. Ahogy látom, ő is elveszett a látványomban, de gyorsan megrázta fejét, ezzel feleszmélve, s visszarángatva engem is a valóságba. 

- Na, gyere már ide! – ölelt magához hirtelen. Beszívtam bódító illatát, fejemet vállán pihentettem. Rettentően jó érzés volt a karjaiban lenni! Újra! Hirtelen szűnt meg a külvilág, s vele együtt minden más. Csak én és ő léteztünk. – Gyere, menjünk be!

Belépkedtem a házba. Meglepetésemre nem voltak szanaszét alsó nemük, se mosatlanok. Egészen tűrhető volt a rend. A lakás egyszerűen van berendezve, nincs túlzsúfolva, azonban modern. Benyitottam az egyik szobába, s rögvest megpillantottam a hangszereket. Két gitárt, s egy dobot, plusz 2 mikrofont.

- Öhm…Izé…Itt szoktunk gyakorolni! – vakarta meg tarkóját, amitől kisfiús lett.

- Annyira jó, hogy ennyi idő után sem hagytátok abba! – mosolyogtam, s a múlton gondolkoztam.

- Mi nem adtuk fel! – tette rögvest az első célzást felém.

- Ha jól emlékszek nem volt más választásom! – néztem rá bosszúsan.

- De! Velünk maradhattál volna! – bólogatott hevesen.

- Roni! Ezt, ugye most nem gondoltad komolyan?! – fortyogtam a dühtől. – Maradtam volna, azok után, amit tettél velem! – emeltem fel a hangerőm.

- Jó, nyugi! Ne kapj vérszemet! – rázta a fejét nevetve. – Nem vitázni jöttél ide!

- Hát nem! – ráztam meg a fejem, s éreztem, ahogy a düh párologni kezd testemből.

Visszasétáltunk a nappaliba, s meglepetten néztem az egyik fotóra a falon. Mi vagyunk rajta a srácokkal, mikor még nem volt semmi balhé köztünk.

- Megtartottad? – böktem a képre, de szememet az éppen mellém lépkedő Ronira vezettem.

- Miért te nem? – vigyorgott féloldalasan.

- Elégettem, mikor szétváltunk! – közöltem érzelemmentesen, s fájdalmasan meredtem magam elé.

- Sajnálom! – nyögte, fél perc hallgatás után, mire én felé fordultam, szemöldökömet összevontam, s éreztem, ahogy a könnyek marni kezdik a szemem.

- Tudod, mennyi ideje várok erre az egy szóra? – csuklott el a hangom. Kezével beletúrt hajamba, érintésétől libabőrös lettem, a levegő torkomon akadt, amit szakadozottan fújtam ki. Magához húzott, majd ajkait az enyémekre tapasztotta, s lágy, szenvedélyes csókban forrtunk össze. Az agyam tiltakozni akart, de nem ment. Minden porcikám kívánta őt! Egyik kezével térdhajlatomnál fogott meg, a másikkal a hátamnál, s bevitt mennyasszony pózban a hálóba. Lerakott az ágyra, majd felém mászott. Kezei bejárták testemet, csókunkat egy pillanatra sem szakítva meg. Nem, ennek most nem szabad megtörténnie! Vele nem! Mi van ha a múlt újra ismétli magát, s megint beleesek a hibába. Hirtelen toltam el magamtól, szemébe néztem, könnyes szemekkel.

- Ne sírj! – mondta érzelemmentesen.

- Ezt nem szabad! – mondtam el-el haló hangon.

- Dehogynem! – arcán egy kaján vigyor jelent meg.

- Roni! – toltam el még messzebb magamtól. – Kérlek!

Lehelt egy csókot a számra, majd felállt, az ajtóhoz sétált, de még mielőtt kilépett volna, még egyszer visszafordult.

- Holnap elviszlek dolgozni! – mosolygott, mintha az előbb mi sem történt volna.

- Dolgozni? – kérdeztem, mert nem tudtam, hogy mit takar nála a dolgozni szó.

- Ja. Mi leszünk az elő zenekar, a holnaputáni koncerten! – mondta büszkén, majd kilépett az ajtón.

Hátra dőltem az ágyon, s a plafont kezdtem kémlelni, mintha valami érdekes lenne rajta. Annyira szívesen lennék én is velük! Énekelhetnék újra a világ legjobb bandájával. Mindig is csak a garázsfázisban voltunk, de ők… Nekik sikerült feltörniük, s meghódítani az országot. Nélkülem! Az énekes karrieremnek akkor vetettem véget, mikor terhes lettem Ronitól.

Négy évvel ezelőtt alakult meg a Banda. Én voltam az énekes, Roni az egyik gitáros, a másik gitáros Chad, s végül a dobosunk Mike. Szinte rögtön összebarátkoztunk, de Ronival kicsivel több volt mint barátság. Úgy mond , barátság extrákkal. Mikor épp nem volt egyikünknek sem senkink, akkor is le kellett vezetni a feszültséget. Azonban egy nap, pontosabban egy éve, terhes lettem Ronitól. Ő persze hallani sem akart a gyerekről. Megalázott mindenki előtt, azt híresztelte, hogy egy vadidegen férfival feküdtem le, s ő ejtett teherbe. A gyereket elvetettem, nem tudtam volna felnevelni. Csúnyán kihasznált, s átvert. Persze a banda többi tagja tudta, hogy Roninak nincs igaza, de nem tehettek semmit. A zene volt az életük, s én nem kérhettem, hogy az esélyüket dobják fuccsba. Nekem fel kellett. Nem tudtam volna vele maradni egy légtérben.

Aztán most, mikor egy hete felkeresett, hogy hiányzok neki, s hogy beszélgethetnénk, minden haragomat lezártam egy palackba, de nem párolgott el. Hát ez a nagy történet! Így kerülök ide.

*****

Orromba beszökött a kávé isteni illata. Szemeimet kinyitottam egy hatalmas ásítás közepette. Roni ült az ágy szélén egy bögrével a kezében.

- Jó reggelt álomszuszék! – mosolygott.

- Jó reggelt.! – viszonoztam gesztusát, majd a bögre után nyúltam. Ahogy a forró ital végig folyt a torkomon, rögtön sokkal jobban éreztem magam. Kipattantam az ágyból, majd a fürdőbe mentem. Rendbe szedtem magam, tettem fel egy kis alap sminket, majd kicsoszogtam a konyhába. Ahogy egyre jobban közelítettem meg a helyet, ismerős hangok ütötték meg a fülem. Tátott szájjal léptem be a konyhába, szemeim ismét könnyekkel gyűlt teli.

- Hé, kislány! Tudjuk, hogy jól nézünk ki, de azért csukd be a szád! – röhögött Chad.

- Fiúk! – visítottam, majd a nyakukba omlottam. Egyszerre öleltem a két fiút. – Annyira hiányoztatok nekem!

- Te is nekünk húgi! – dörmögte a nyakamba Mike.

- Na jó, ha kész vagytok, akkor indulhatnánk? Paul már telefonált, hogy késésben vagyunk! – mondta, majd kinyitotta az ajtót.

Annyira az érzelmek hatása alá kerültem, hogy ügyet sem vetettem,  az imént felmerülő név hallatán.

- Én éhes vagyok! – nyafogtam. Roni behajtott egy gyorskajáldához, vettünk  enni, majd folytattuk utunkat. Fél óra múlva megérkeztünk, majd kiszálltam, s az állam a padlót súrolta. Hatalmas csarnok elé érkeztünk. Itt fognak a fiúk fellépni! Még jobban lennék velük! Beléptünk a nagy stadionba, melynek minden ajtaja árammal működött. Ki nyitottuk, miután megnyomtuk a csengőt, s az egy zúgással jelezte, hogy bemehetünk. Hosszú folyosókon lépkedtünk, majd oda értünk egy öltöző elé. Benyitott Roni, majd beléptek a skacok és végül én. Azt hittem ott helyben esek össze. A One Direction ült előttem. Mindannyian, Liam, Harry, Niall, Louis és… és Zayn sehol sincs. Na mindegy! Teljes élethű nagyságban itt vannak előttem. A fiúk pacsiztak egymással, majd elém léptek.

- Helló, én… - kezdte Laim, de én leintettem mosolyogva.

- Tudom kik vagytok! – mosolyogtam. – Én Timi vagyok!

Leültünk a kanapé szerű díványra, s beszélgetni kezdtünk. Először feszült volt a levegő, de öt perc múlva feloldódtunk.

- Megyek szétnézek egy kicsit. – mondtam, majd felálltam, s értelmetlenül bolyongtam a folyosókon. Végül kilyukadtam a színpadnál. Te jó ég! Hatalmas a színpad, de a nézőtér még annál is nagyobb. Milyen jó lenne, ha én is itt léphetnék fel a fiúkkal! A színpad közepére sétáltam. Lehunytam a szemem, s énekelni kezdtem a kedvenc dalom.

Do you remember summer’09

Wanna go back there every night

Just can’t lie it was the best time of my life

Lying ont he beach as the fire too loud

Oh my my they could never shut us down

I used to think that i was better alone

Why did i ever want to let you go

Under the moonlight as we stared at the sea

The words you whispered i will always believe

I want you to rock me, mmm, rock me…

Fantasztikus érzés ismét énekelni,  elfeledni minden gondod! Hagytam, hogy a zene beszippantson, s csak most tudatosult bennem, hogy mennyire hiányzott nekem az éneklés!

- Nagyon szép volt! – tapsolt valaki mögülem. Bátortalanul fordultam meg, s a lélegzetem megakadt. Zayn volt előttem. A mosoly az arcáról rögtön lefagyott, amint megfordultam, és nyitott szájjal nézett. Kicsit megijesztett. – Nem hittem volna, hogy ilyen hamar találkozunk! - mosolygott, s közelebb léptünk.

- Tessék? – kérdeztem félénken. Hisz mégis csak Zayn Malik van előttem. Te jó isten, milyen helyes!

- Z.M. – mondta egy féloldalas mosoly kíséretében. – Nem ismerős valahonnan?

Elég fura fejet vághattam, mert felnevetett arckifejezésem láttán. Z.M.  Hol olvastam…Szám elé kaptam a kezem.

- Te löktél fel! – mosolyogtam.

- Igen! – bólintott. – Legalább így személyesen is bocsánatot tudok kérni! Nagyon sajnálom!

- Ugyan, kutya bajom! – röhögtem.

- Gyönyörű hangod van! – rázta értetlenül a fejét. – Még soha senkit nem hallottam így énekelni! Főleg nem ezt a  dalt. Teljesen át adtad az érzéseid. 

- Köszönöm! – hajtottam le a fejem, mert éreztem, hogy paradicsomot megszégyenítő, pirosos árnyalatot vett fel. Zayn közelebb lépett, mutatóujját állam alá helyezte, s felemelte, hogy belenézhessen a szemembe.

- Aranyos vagy, mikor elpirulsz! – mosolygott azzal a szívdöglesztő, szexi mosolyával. Nem tudtam mit csinálni, csak még jobban vörösödött az arcom. Zayn erre hangosan felkuncogott, s én azt hittem a hang hallatán, hogy mindjárt bepisilek. Olyan…olyan… nem is tudom, mihez hasonlítani a hangját! Agyamba bekapcsoltak a vészjelzők, mikor végig simított alkaromon, majd megfogta a kezem, s magához húzott. Egy fejjel magasabb nálam, így lábujjhegyre pipiskedtem, hogy ne kelljen annyira felnéznem, de még így is túl magas. S csak imádkozni tudtam, hogy nehogy megcsókoljon, mert nem garantálom, hogy nem esek itt össze rögtön. S mintha gondolataimban olvasott volna, fejét a nyakamba fúrta, s megölelt. Ennyi! Megölelt! De már eme, kedves gesztus miatt is a szívem ki akart szakadni a mellkasomból, a pillangók a gyomromban pedig, már nem tudtak hova szárnyalni!

- Ti meg mit csináltok? – hallottunk meg hét döbbent hangot. Hirtelenjében váltunk szét, s meredtünk a két bandára, akik egy féloldalas, perverz mosollyal váltották a tekintetüket rajtam és Zaynen. Csak egy, egy szempár nézett dühtől fortyogva. Roni. Állkapcsa megfeszült, ökölbe szorította kezeit, de nem értem, hogy min húzta fel magát.

- Tudtátok, hogy Timinek van a  világ legszebb hangja! – terelt témát Zayn, amiért örökre hálás leszek.

- Tudjuk! Mi fedeztük fel! – válaszolta bunkón Roni, egy vállrándítással megspékelve.

Megdöbbenve pillantottam rá, de ő csak mellém sétált, kezét a derekamra helyezte, s magához vont.

- Mi az, hogy ti fedeztetek fel? – akadtam ki, s hangom a kelleténél magasabban csengett.

- Cica, tudod, hogy értem! – kacsintott felém Roni. A dühöm a felszínre tört, ellöktem a tenyerét a derekamról, s kiguvadt szemekkel néztem rá, mintha egy szörny lenne. Mégis mi a baja?!

- Nem, nem tudom, hogy érted, szóval fel kell, hogy világosíts! – förmedtem rá. Mindenki minket figyelt, nem mertem Zaynre nézni, féltem, hogy valami olyat látok, majd a szemében, amit nem akarok!

- Hát, a mi bandánkban énekeltél, szóval mi fedeztünk fel! – rázta értetlenül a fejét.

- A ti bandátok?! – ordítottam rá! – Hogy te mekkora…mekkora…ahw! – nem jutott semmi az eszembe, amivel visszavághattam volna!

- Csak nem elvitte a cica a nyelved! – vigyorgott kajánul Roni.

- Fogd be! – dühöngtem. S ekkor hirtelen elment a világítás. Minden sötétbe borult. Utálom a sötétet! Megdermedve álltam, nem mertem megmozdulni.

- Mi történt? – dadogtam, s érzem, ahogy az előbbi nyert bátorságom elpárolog testemből.

- Elment az áram! – hallottam Niall hangját.

- Csak nem fél valaki a sötétben? – kuncogott Harry. – Én megvédelek! – váltott komoly hangnembe. – Áu! Basszus! Ez ki volt?!

- Micsoda? – hallottam meg Zayn nyugodt hangját.

- Valaki belém rúgott! – mondta morcosan.

- Én nem tudom miről beszélsz! – folytatta Zayn, normális hangnemben.

- Ja, még hogy nem tudod! Figyu Zayn, tudom, hogy lestoppoltad Timit, de azért ő is hagy döntsön! – mondta Harry.

Mi van? Mi az, hogy lestoppolt? Úristen! Kinyújtottam a kezeim, s tapogatózni kezdtem a sötétben. S hirtelen megéreztem egy puha valamit. Nyomkodni kezdtem azt a valamit, mert bármennyire volt kemény, mégis puha. Ekkor előtört egy nevetés valaki torkából.

- Kitapogattad már magad? – kérdezte az illető, s rögvest felismertem, hogy Zayn az. Egyből elrántottam a kezem, arcom cékla színű lett, bár ezt szerencsére senki nem látta.

- Oh. Bocsánat! – dadogtam, mint egy hülye gyerek.

- Semmi gond! – nevetett csábosan.

S ekkor, valaki magához rántott, és ajkaimra tapadt. Nem tudom, hogy ki az. Próbálom eltaszítani magamtól, de mind hiába, túl szorosan tart.

- Ez már nagyon hiányzott! – suttogta Roni a fülembe, mikor elváltunk és tudom, hogy ott van az önelégült mosoly az arcán. Nem válaszoltam rá, mert nem akartam, hogy bárki is meghallja és kérdezősködni kezdjen. Nem akarom, hogy kiderüljön, mi történt pár évvel ezelőtt.

- Haza akarok menni! – szólaltam meg, de nem tudom, hogy kik vannak most velem.

- Elkell, hogy szomorítsalak, ugyanis az összes ajtó árammal működik, szóval beragadtunk! – világosított fel Liam.

- Hogy mi van?! – akadtam ki. Össze vagyok zárva velük! Nem tudom eldönteni, hogy ez most kedvező e számomra vagy sem.

- Ja! Megyek is keresek zseblámpát! – mondta Liam.

- Csatlakozok! – szólalt meg Niall és Louis.

Én is segíteni akartam, de valaki megragadott a kezemnél és elhúzott. Egy ajtó nyitódás, és minden csendesebb lett.

- Hahó? – kérdeztem, hangom meg-meg remegett.

- Nyugi, csak én vagyok! – mondta Zayn.

- Hol vagyunk? – kérdeztem hatalmas mosollyal az arcomon, de ezt ő nem láthatta.

- A szertárban! – röhögött, majd hirtelen fénybe borult a kis szoba. – Mire jó a telefon!

Letette a kis elektronikai kütyüt az egyik polcra, majd rám nézett.

- És, miért jöttünk ide? – kérdeztem, összevont szemöldökkel.

- Ezért! -  mondta, majd megcsókolt. Rögtön visszacsókoltam. Hosszas csókcsatát vívtunk egymással. Mikor elváltunk egymástól mélyen belenézett szemeimbe és rám mosolygott. – Én azt hiszem kedvellek! – mondta, majd betűrt egy hajtincset a fülem mögé.

- Én is kedvellek téged! – mosolyogtam, majd még egy csókot leheltem ajkaira. Kiléptünk a kis szertárból. Legnagyobb meglepetésünkre világos volt. Biztos visszajött az áram. Normális helyzetben örülnék, ha visszajönne az áram, de így, most, ebben a helyzetben nem! Most elválnak útjaink és én többet nem látom őket!

- Mi a baj? – tornyosult felém Zayn.

- Semmi! – mosolyogtam elég hamisan.

- Ezt nem veszem be! Szóval mi a baj? – megsimogatta az arcom, amitől felállt a szőr a hátamon.

- Hogy nem foglak téged látni többet! – csordult ki egy könny a szememből.

- Mi? – kérdezte. – A barátnőm minden nap látni fog! – mosolyodott el. – Ha nem bánod?

- Még, hogy bánom-e? – vihogtam.

Odahajolt hozzám, s egy hosszú, szenvedélyes csókot nyomott számra. Annyira romantikus volt az egész! Remélem örökké együtt maradunk és soha semmi nem fog minket elválasztani!

Köszönöm Bartók Tímea! :)

Nagyon, nagyon köszönöm a díjat!! :) A blog szüneteltetésével kapcsolatban nem tudok semmit mondani. :/ Igyekezni fogok, bár elképzelhető, hogy tavaszi szünetben minden nap hozok egy részt, este felé, de ez majd a jövő héten kiderül! :) <3 Még egyszer köszönöm a díjat Tímea Bartók! Szombaton is nézzetek fel viszont, mert hozok valamit! ;) Puszi 

Szabály: -Rakd ki kitől van! -Írj 10 dolgot magadról! -Válaszolj 10 kérdésre! -Írj 10 kérdést! -Küld el 10 embernek!
10 dolog magamról: - Az életem a zene.
- Imádok írni! 
- Írok verseket és novellákat is. 
- Röplabdázok, amikor van szabadidőm.
- Szeretek énekelni, de nem tudok. 
- Kedvenc cipőm, a tornacsuka. :)
- Sportosan öltözködöm, semmi magassarkú nem jöhet szóba!
- Mániám a sok, színes karkötő.
- Imádom a horror filmeket!
- Szeretek suliba járni, de tanulni nem! :D 
 
Válaszolj 10 kérdésre: 1. Szereted a kecskéket? - Nincs velük bajom. :) 2. Mi a kedvenc meséd/filmed? - Karib-tenger kalózai, Démonok között 3. Miért kezdtél el írni? - Mert ettől megnyugszok, ilyenkor kizárom a külvilágot. 4. Ki a  a kedvenc énekesed? -  Ed Sheeran, Ron Pope 5.Hány blogod van? - 4, de ebből csak egy van fent a neten. Még. :D 6. Van One Direction posztered? - Igeen! :) 7. Ha van mennyi? - Egy, és még hat nyomtatott. :) 8. Szereted  a túró rudit? - Csupa túró és csoki! Kell ennél több?? :D 9. Kedvenc blog: Én és a démonom 10. Kedvenc kaja?- Óvári
10 kérdés: 1. Mit jelent számodra az írás?
2. Mióta írsz?
3. Sportos vagy, vagy elegánsabb?
4. Kedvenc énekes?
5. Hobbid?
6. Nagy vágyad?
7. Mi az álmod?
8. Álom város?
9. Kivel találkoznál szívesen, ha tehetnéd?
10. Mit tennél meg, ha mindenre képes lennél? 
10 ember, akiknek továbbküldöm:
1. http://enesademonom.blogspot.hu/
2. http://hellboys-1d.blogspot.com/‎
3. http://megtorhetetlen.blogspot.hu
4.http://hopeinthehappywithharrystyles.blogspot.com/
5.http://iwishonedirecion.blogspot.hu/
6.http://harrystylesfanfictions.blogspot.com/‎
7. http://summer09byjustagirl.blogspot.com/‎
8. http://until-thelastmoment.blogspot.com/‎
9.http://foreverandever.blogspot.com
10. http://directionervagyokvoltamleszek.blogspot.com/‎
 

Nagyon sajnálom!

Sziasztok! Remélem elnyerte a tetszéseteket a 24. rész, bár nem lett valami vidám, viszont nem ez az utolsó rész nyugi! :) De nem ezért írok ide most!
Rettenetesen sajnálom, de most egy kis szünet fog jönni! Nagyon, nagyon sajnálom, de egyszerűen nem vagyok olyan lelki állapotban, hogy tudjak írni! Nem megy! Kérlek ne haragudjatok rám! De tisztáznom kell a dolgaimat! Fogalmam sincs, hogy mikor fog jönni az új rész! Én már májusban szeretném hozni, de nem mondok semmit, mert nem tudom! Remélhetőleg május első szombatján tudom hozni, de nem ígérem. Majd írok ide, ha van valami történés vagy valami időpont! De az is lehet, hogy csak júniusban fogom tudni... :/ Bocsánat! Tényleg! Puszi Lulu! <3

24.rész

Sziasztok!!!! Itt a következő rész! Remélem tetszeni fog nektek!Közelítünk a vége felé, bár még van kb. 10 rész, aztán jön a 2. évad...  Előre is bocsánat, ha rövid, vagy uncsi, vagy rossz lett, de nem vagyok abban az állapotban, hogy jó részeket írjak... :/ Bocsi!! Puszi Lulu :) <3

23.rész 

 * Harry szemszöge, 5 hónappal később * 

A napok összefolytak, mintha az örökké valóság lenne! Semmiben nem lelem a boldogságom! Mintha egy lélektelen test lennék, amely a sok rossz ellen egy testben bújik el, de minek? A sok fájdalom, így is eléri a szívem, s azon hatalmas sebeket ejt! Claire az egyetlen esélyem a boldogsághoz, de nincs mellettem! Az orvosok nem tudják, hogy mikor fog felkelni, némelyik már reménytelennek tartja, de én nem! én hiszek benne és tudom, hogy felkel, aztán újra együtt leszünk és semmi és senki nem állhat közénk! De ez csak egy álom marad, mert nem tudom irányítani a dolgokat! Mint mindig most is Claire mellett vagyok, s készülök, meghozni életem legrosszabb döntését, de ha ezzel megvédhetem, akkor nincs más választásom! El kell hagynom őt! 

* Visszaemlékezés *

 A csokor virágot szorongatva sétáltam végig a folyosón, a kórtermek között. Épp beakartam lépni Szerelmem szobájába, mikor valaki erősen megragadta a karom, s visszarántott. Tüzesen izzó, kék szempárral találtam magam szemben. 
- Jamie, mit akarsz? - kérdeztem fáradtan, de már most tudom, hogy valami rossz dolog fog történni. Szemei villámokat szórt. 
- Már ezerszer mondtam! - lágyult mg arckifejezése, helyette nekem feszült meg állkapcsom.
- Mondtam már, hogy köztünk nem lesz semmi! - mondtam feldúlva. 
- És én megértettem. - bólogatott hevesen. - Most mást kell megtenned! 
- Nem fogsz leszállni rólam, ugye? - kérdeztem egy hatalmas sóhaj közepette. 
- Nem bizony! - vicsorgott. - Szóval, annyit kell tenned, hogy itt hagyod Őt! - mondta teljesen természetesen. 
- Mi van?! - förmedtem rá. 
- Jól hallottad! - vonta fel szemöldökét. 
- Nem fogom Őt elhagyni! - mondtam dühtől szikrázva, határozottan.
- Oh dehogynem! - vigyorgott. - Különben más eszközökhöz kell folyamodnom! Tudod, hogy én vagyok az orvosa, így azt teszek amit akarok és senki nem fog rájönni! A kezedben van az élete! Te döntesz! - rántotta meg a vállát. - Van időd, hogy elbúcsúzz tőle, de aztán! Soha. Meg. Ne. Lássalak. A. Közelében. - tagolta, miközben mutató újját az égbe emelte, majd elment. 

* Visszaemlékezés vége *    

Kezeim közé vettem arcát, s csókot leheltem homlokára. Most követem el életem legnagyobb hibáját, de ha ezzel megvédhetem, akkor legyen! Az életemnél is jobban szeretem! S inkább ne legyen az enyém, minthogy egyáltalán ne legyen!
- Kérlek bocsáss meg nekem! - suttogtam telt ajkaiba, lehunyt szemmel, s ekkor olyas valami történt, amitől, a szívem ezreket vert!
- Miért bocsássak meg? - suttogott erőtlenül, az alattam fekvő lány. Elhúzódtam tőle, és hihetetlen nagyokat lélegeztem. Nagyokat pislogtam, nem akarom elhinni, hogy felébredt!
- Te... Most... komoylan? - nyögtem ki.
Rám mosolygott, majd megcsókolt. A pillangók, amelyek eddig fogságban voltak egy kis ketrecben a gyomromban életre keltek és szárnyalni kezdtek.

* Claire szemszöge *

Olyan régen vágytam már Harry csókjaira, s most újra érezhetem. Fogalmam sincs, hogy mi történhetett, olyan mintha csak kialudtam volna magam. Emlékszem az autóra, ami elütött, Zaynre, ahogy rohan felém, ahogy vitatkozom Harryvel, s most itt van! Azok után amit tettem, nem hittem volna, hogy ki áll mellette és tovább fog szeretni, de itt van! Nem értem miért, kel megbocsátanom neki, de nem érdekel! Itt van és csak ez a lényeg!
- Szeretlek! - húzódott el tőlem Harry, nekem pedig elállt a szavam. Most mondta ki először, hogy szeret!
- Én is szeretlek! - mosolyogtam, rá, majd egy újjabb szenvedélyes csókban forrtunk össze. - Mi történt?
- Kómában voltál! - mondta, s végig simított arcomon. - 6 hónapig.
- Micsoda? - kérdeztem meg-meg remegő hangon, mire ő csak bólintott. Azután nyugtalanító csönd telepedett ránk, de Harry megtörte.
- Claire! - nyelt nagyot. - El kell mennem!
- És mikor jössz vissza? - néztem rá, de ő lehajtotta a fejét. - Visszajössz, ugye?
Egy könnycsepp csordult ki szeméből, ami rögtön megválaszolta  kérdésem.
- Nem hagyhatsz itt! - förmedtem rá, s most már nekem is patakként folytak végig arcomon a könnyek.
- Ezt te nem érted! - csóválta könnyáztatta fejét. - Claire mindennél jobban szeretlek! Ezt ne felejtsd el! De... El kell mennem!
- Nem! Nem! Harry! Adj egy okot! Nem hagyhatsz csak így itt! - üvöltöttem rá.
- Tényleg tudni akarod? - bólintottam. - Hát jó! Egyszerűen csak annyi, hogy nem illünk össze! Nem akarok itt rekedni, hogy aztán sose szabaduljak!
- Ezt...nem...értem! - szipogtam.
- Nem is kell! - mondta határozottan.
Homlokomhoz hajolt és hosszasan csókolta azt. A szám remegett, a könnyeim zúdultak végig bőrömön. A mellkasom égett, ketté akart szakadni! Elhajolt a homlokomtól, majd a szemembe nézett és csak ennyit suttogott:
- Viszlát Claire! - majd kilépett az ajtón, vele együtt pedig az életemből is. Megtörten feküdtem, holt sápadtan az ágyon, hisztisen zokogva. Elvesztetem! Elvesztettem Őt! A szívem darabokra tört! Elvitte magával a lelkem, a szívem! S csak a mondat zúgott fejemben: " Viszlát Claire".