27.rész

Sziasztok! Na, hogy tetszett a 26. rész? Ebben a részben kiderül, hogy mi a válasza Claire-nek. ( de ne aggódjatok ez a fejezet is tele van izgi dolgokkal, pontosabban feltárul egy nagy titok!!! ;) Viszont sajnálom, mert közeledünk a végéhez. Pusszancs Lulu. Várom a véleményeket!

27.rész

* Harry szemszöge *

Biztos nemet mond! Miért gondolkodik ennyit? Egy egyszerű kérdés! Jesszus! Csak egy kicsi hiányzik, hogy ne bőgjem el magam. Felemelte kezét, lassan a hajamba vezette, majd mélyen a szemembe nézett.
- Harry! – szólalt meg halkan. – Nem tudom, hogy képes vagyok-e elkötelezni magam…
A szívem darabokra tört. Nemet fog mondani. Még egy lány iránt sem éreztem ilyet! De itt van Ő! Vele megszegtem a szabályaimat. De nem kellek neki! Pedig én mindent odaadnék neki! Képes lennék meghalni érte! De úgy néz ki ez nem kölcsönös!
- Értem! – hajtottam le a fejem, egy nagy sóhaj közepette, de kis kezével felemelte a fejemet, s rám mosolygott.
- De veled képes vagyok! – mondta, nekem pedig a szívem kiakart szakadni a helyéről.
- E..Ez.. most egy…- dadogtam, egyszerűen sokként ért a válasza.
- Igen Harry! Hozzád megyek! – mosolygott. A szívem őrületes kalapálásba kezdett. Felkaptam őt a székről és megpördítettem a levegőbe, majd egy hosszú, szenvedélyes csókot nyomtam ajkára, de belemosolyogtam csókunkba. Lerakam a földre, majd óvatosan felhúztam az ujjára a gyűrűt.
- Köszönöm! Mindent megteszek, hogy boldoggá tegyelek! Te vagy az életem! – mondtam, majd közelebb hajolt hozzám, s ajkát az enyémre tapasztotta, aztán a fülemhez hajolt és belesuttogott.
- Ugye tudod, hogy most már nem szabadulsz tőlem? – a lehelete megcsapta a bőröm, amitől beindultam. Libabőrös lettem, a kezem remegni kezdett.
- Nem is akarok! – suttogtam az ajkába, majd ismét csókot váltottunk, de nem volt benne semmi, csak szenvedély és vágy.

* Claire szemszöge*

Harry keze a pólóm alá csúszott, s a ruhadarabot egyre jobban tolta fel rajtam. Ha ellenkezni szeretnék, sem menne! Megragadtam az ingjét s szétszakítottam azt, a gombok szanaszét repkedtek a levegőben. Összekulcsoltam a lábam a dereka körül, felemelt, majd ledobott az ágyra. Csókokkal hintette be mindenhol a testem, aztán én az övét. Fölém mászott, kezével a fejem mellett támaszkodott, így szemkontaktusba kerültünk.
- Biztos akarod? – nézett aggódóan a szemeimbe, s az eddigi kételyeim egy pillanat alatt elpárologtak, mert Harry nem sietetett, tudna várni rám. Most már tisztában vagyok vele, hogy a megfelelő emberrel vesztem el.
- Mindennél jobban! – suttogtam, mire előjöttek édes kis gödröcskéi, amiket annyira imádok.

*****

Reggel a sötétítőn átszűrődő nap sugaraira keltem. Körbe nézve a szobán, dobtam egy hátast. Hatalmas kupleráj van! Harry keze a derekam körül van, ami meggátol, abban, hogy kimásszak az ágyból.
- Hová mész? – szólalt meg az a rekedtes hang, majd visszahúzott, s a mellkasára vont. Belepuszilt a hajamba.
- Takarítani kéne! – kuncogtam.
- Az ráér! – mondta ásítva.
- Persze, mert úgysem te csinálod! – emeltem fel a fejem mellkasáról, hogy a szemébe tudjak nézni. Nem válaszolt, csak nézett. – Mit bámulsz? – jöttem zavarba.
- Olyan gyönyörű vagy! – rázta meg a fejét. – Mindig eltűnődök, hogy miért szeretsz? Csak a baj van velem! Mivel érdemeltelek ki?
- Halld te miket beszélsz? – kérdeztem. – Harry! Te… te is csodás vagy! Ne keress indokokat, csak élj és örülj annak, hogy vagyunk egymásnak! Sokan nem mondhatják el, hogy olyan szerelemben élnek, mint mi! – csókoltam meg.
- Szeretlek! – mondta.
- Én is! – mosolyogtam.
- Mrs. Styles! – bökte meg az orrával az arcom.
- Mr. Styles! – utánoztam előző mozdulatsorozatát.
- Már alig várom, hogy mit mondanak a fiúk! – mosolygott.
- Biztos örüli fognak! – vontam meg a vállam.
Kipattantam az ágyból, magam köré tekertem a takarót, majd a fürdőbe siettem, de Harry rálépett a takaró szélére, így az leesett rólam, ezáltal anyaszült pucéron álltam a szoba közepén.
- Én is mehetek? – kérdezte huncut mosollyal az arcán.
- Nem, mert abból tuti, hogy nem fürdés lenne!
- Tudom! – mosolygott pimaszul.
- Nem Harry! Nem volt elég a tegnapi? – kuncogtam fel.
- Belőled sose elég! – rázta meg a fejét, szemi elsötétültek, s megindult felém, de mielőtt bármit tehetett volna, becsuktam előtte az ajtót, és kulcsra zártam.
- Legalább hagyj nézzelek! – könyörgött.
- Nem Harry! Most fürdök! – nevettem el magam.
Bő fél óráig folyattam magamra a forró vizet, mikor csöngettek. Kiszálltam, felkaptam valami göncöt, s kisiettem a nappaliba, ahol Harry és Niall állt. Ahogy megjelentem mindketten felém kapták a fejüket, egyikük sem tűnik boldognak, főleg Harry. Odasétált hozzám, megcsókolt, majd így szót:
- Magatokra hagylak! – s kilépett a szobából.
- Szia! – mondtam félénken.
- Szia! – intett. – Öhm. Nem akartak megzavarni titeket, csak még nem volt alkalmam beszélni veled!
- De mégis miről akarsz beszélni? – kérdeztem, mert nem értem, hogy miről lenne beszédünk.
- Csak bocsánatot szeretnék kérni! – hajtotta le a fejét.
- Miért? – vontam össze a szemöldököm.
- Mert miattam történt minden! Miattam kerültél kómába! – nézett fel, és borzasztó volt őt így látni, mert megbánás tükröződött szemeiben.
- Niall! Nem te tehetsz róla! Mindketten hibásak vagyunk! – mosolyogtam felé bátorításképpen.
- Biztos, hogy így gondolod? – nézett rám félénken.
- Igen! – öleltem meg, amit ő egy kis gondolkodás után viszonzott.
- Akkor én már nem is zavarok! – puszilt meg, majd elment.
Ez furcsa volt! Képes volt ennyiért ide jönni?
- Minden rendben? – lépett mellém Harry.
- Persze! – mosolyogtam felé, de nem voltam benne biztos.
- Tudod, ma este csinálunk egy bulit Niallnél! Neked! – húzott közel magához.
- Nekem? – lepődtem meg.
- Igen! Amiért felkeltél! Ezt meg kell ünnepelni! – mondta.
- Hát nem a tegnapi volt az ünneplés? – vontam fel mosolyogva a szemöldököm.
- Öhm. Az csak tőlem volt, most a fiúktól! – mondta, mire elkezdtem nevetni.
Hirtelen ajkait nekem nyomta, engem pedig a a falnak nyomott, és csókolni kezdett.
- Örökkön örökké édes! – nézett a szemembe.
- Örökkön örökké! – mosolyogtam.
Miközben egymásra nézünk, valami bekattan bennem, s hirtelen, teljesen világosan látom, hogy mi történik velem. Mint, mikor a kirakós összes darabkája a helyére kerül. Ugyanezt érzem az elmémben, a mellkasomban, a szívemben, és annyira tökéletes, hogy el sem tudom képzelni, hogyan létezhettem nélküle, egészen eddig a pillanatig!

****

- Sziasztok! – köszöntünk a srácoknak.
- Helló! Már azt hittük soha nem jöttök! – röhögött Zayn, aki már most eléggé becsiccsentett.
Az idő telt, és csak telt. Én pedig döntöttem le egyik pia után a másikat.
- Megyek rendbe szedem magam! – ordítottam túl a zenét. Harry bólogatott, hogy menjek csak, majd kerestem egy csendesebb szobát. Beléptem, a zene halkabb lett, ami jó, mert már szét akar robbanni a fejem. Kis tanulmányozás után rájöttem, hogy Niall hálójában vagyok. Kicsit megszédültem, miközben a fürdőbe igyekszek, s ekkor, a lábam összerogyott és ráestem az ágyra, mire kitört belőlem a nevetés. Felálltam, de ekkor észre vettem valamit a földön. Egy könyvet, vagy mit. Biztos akkor vertem le, mikor ráestem az ágyra. Felemeltem, s elolvastam a címet, amitől rögtön kijózanodtam, mert ez állt rajta:

Niall Horan naplója

Megakadt a lélegzetem. Niall naplót ír? Mert azt tudom, hogy Harry ír, de Niall is? Mintha egy kisangyal és kisördög ülne a vállamon, az egyik, súgja: Tedd vissza, a másik súgja: Olvasd el! Mindig is kíváncsi voltam, de nem! Ez Niall naplója! Vissza leraktam az ágyra, majd elindultam az ajtó felé.
- A francba! – mondtam, majd megfordultam, s felkaptam a naplót. Találomra kinyitottam valahol és olvasni kezdtem.

„Ma is gyönyörűen nézett ki! Mint mindig! Borzasztóan elszúrtam mindent! De erősnek kell lennem, és vissza kell fojtanom az érzéseimet!nem szabad szerelmesnek lennem!

Vissza becsuktam a naplót, ott hagyva az ujjam. Nem szabad tovább olvasnom! Niall szerelmes, de vajon kibe? Végülis nem fáj neki, amiről nem tud!

„Nem is tudom, mikor kezdtem el ilyet érezni iránta! Amikor először megláttam nem volt semmi, csak egy lány! De aztán minden olyan kusza lett! Valamiféle vonzalmat kezdtem el érezni iránta! De erősnek kell lennem és elengednem!”

- Harold Edward Styles! – ordított Liam kintről. Nem akarom tudni, hogy mi folyik kint. Inkább tovább olvasok!

„Az életemnél is jobban szeretem! De nem szabad! Az eső csók eszméletlen volt vele, de én egy barom voltam,hogy eltaszítottam magamtól! Minden este álomba sírom magam. Ha tudnák, hogy egy mosoly, hány könnycseppet rejt! Még az öngyilkosság is a fejemben volt! A depresszió szélén állok, de nincs erőm véget vetni az életemnek, mert tudom, hogy a szeretteim szenvednének, azért, mert önző voltam! Bárcsak tudná, hogy mit érzek iránta, és viszonozná őket4 de ez egy álom marad! De mit tehetek erről? Szeretem! Szerelmes vagyok Clairebe!”

Leejtettem a naplót a földre. Mintha egy villám csapott volna belém. Nem bírtam felfogni amit olvastam! Niall tényleg így érezne? Innom kell! Semmi nem járt az eszembe csak a whiskey borzasztó íze! Gyorsan visszaraktam a naplót a helyére, majd kimentem a szobából. De mikor kiléptem, nem mindennapi látvány fogadott. Harry Liammel csókolózik előttük a földön ott ül egy nő, aki, ha jól látom, az orvosom volt, azt hiszem Jamie Oliver. De mit keres itt az orvosom? Aztán körbe pillantottam, s a szemeim megakadtak egy ismerős hajkoronán. Rögtön tudtam ki ő! Mit keres itt Brad?!  

26.rész

Hát sziasztok! Itt lenne a 26. rész, ami valljuk be, tele van izgi dolgokkal. Remélem tetszeni fog nektek! És ahogy ígértem ez elég hosszú lett! Szerintem többször is sokkot fogtok benne kapni! :) Nem tudom mikor lesz kövi rész, legkésőbb szombaton. Nem fűzök több mindent hozzá. És köszönöm Mandák Enikő a fejlécet!!! <3 :) Várom a véleményeket!!! :) Pusszancs Lulu 

26.rész

* Harry szemszöge *

Idegesen mentem fel-alá a kórház folyosóján, várva az eredményeket. Csak arra tudok gondolni, hogy egyik pillanatban még az enyém volt, a másik pillanatban már nem. S csak most jöttem rá, hogy nem fogom elengedni, semmi áron! Alig telhetett el tíz perc, amíg külön voltunk, de mikor megpillantottam a földön heverve, kínok közt, rádöbbentem, hogy nekem senki más nem kell! Nem tudok nélküle élni! Ő az életem! Nélküle az élet egyenlő a halállal. Leültem az egyik székre, karjaimmal a térdemre támaszkodtam, s fejemet a tenyereimbe temettem. Az idő kínzóan lassan telt. Fogalmam sincs, mennyi idő telhetett el, mióta bevitték Clairet, de én nem vagyok képes többet várni. S ekkor megjelent  négy legjobb barátom, megakadályozva, hogy valami ostobaságot tegyek.

- Hogy vagy? És Caire? – foglalt helyet mellettem ír barátom.

- Én pocsékul, de Claire… Fogalmam sincs! – ráztam meg tehetetlenül a fejem. S ebben a minutumban, végszóként jelent meg az orvos. Felpattantam, s nagy léptekkel indultam el feé. Próbáltam kiolvasni valamit a tekintetéből, de a vonásai közömbösek voltak.

- Dr. úr! Kérem mondja, hogy minden rendben van! – néztem rá könyörgő, karikás szemekkel.

- Nos! - kezdte, nekem pedig rossz előérzetem támadt. – Nem is tudom, hogy mondjam... – vakarta meg a tarkóját, majd végül a szemembe nézett, és vett egy nagy levegőt és kinyögte. – Sajnálom! Nem sikerült megmenteni! Túl gyenge volt a szíve!

Egy pillanatig fel sem fogtam, hogy mit mondott. Nem az nem létezik, hogy Ő nincs többet! Könnyek gyűltek a szemembe, a torkomban egy hatalmas csomó vette át az uralmat, a mellkasom ketté akart szakadni.

- Ha akarja megnézheti! Itt van bent! – mutatott az orvos az egyik ajtóra.

Köpni, nyelni nem tudtam. Egy szó nem jött ki a torkomon.

- Köszönjük! – tette Louis a vállamra a kezét, s válaszolt helyettem is, amiért végtelenül hálás voltam.

A kezem ökölbe szorult, s ordítani kezdtem, a székeket felrugdostam, az öklömet a falba vertem többször is, már vérezni kezdett, de nem érdekelt. A fiúk nem próbáltak leállítani, tudják, hogy borzasztóan fáj a szívem. Végül mikor már nem volt erőm többször az öklömet a falba verni, a homlokomat neki támasztottam a falnak, szemeimet lehunytam, de a könnyek ugyanúgy lefolytak az arcomon. A kezem ökölben a fejem mellett neki támasztva szintén a falnak. A vállam rázkódott a zokogástól.

- Nem mész be? – lépett mellém Liam. Felé fordultam, s most vettem csak észre, hogy ő is sírt, de a többiek is. Nem tudtam válaszolni, csak bólintottam, visszanyelve a könnyeimet, majd a szoba felé vettem, az irányt. Letöröltem a könnyeimet, majd kitártam lassan az ajtót. Lehajtott fejjel mentem be, s csuktam be az ajtót, aztán megfordultam. A műtőasztalon feküdt, letakarva egy lepedővel, vagy mivel. Odalépkedtem mellé, vettem egy nagy levegőt, aztán remegő kézzel lehúztam a fejérő az anyagot, de mikor az arca elém tárult, bent rekedt a tüdőmben a levegő. A szám egy kicsit görbült, de nem mertem elbízni magam. Mert nem Claire feküdt előttem, hanem egy ismeretlen hölgy.

- Maga meg mit keres itt? – szólalt mg egy hang mögöttem, megpördültem. egy ápolónő állt előttem, s egy férfi, akinek a szeme könnyes és piros. Nyilván a halott hölgy hozzátartozója.

- Bocsánat! – gyorsan visszatakartam az arcára a leplet, majd széles mosollyal léptem ki a szobából. De mikor kiléptem lefagyott a mosoly az arcomról. A fiúk egy orvossal beszélnek. Mikor odaértem hozzájuk, mindenki felém fordult.

- Mr. Styles! – szólal meg az orvos. – Már mindenütt magát kerestem!

Körbe néztem a srácokon, a szemük még mindig könnyes, Niall is még mindig sír. Tehát nincsenek jó hírei az orvosnak.

- Mr. Styles, a barátnője.. – kezdte, de én közbe vágtam.

- Szeretem! Mindennél jobban szeretem őt! – mondtam, mert biztosra vettem, hogy elvesztettem.

- Miért nem neki mondja? – kérdezte az orvos egy mosollyal az arcán. Azonnal felkaptam a fejem , de a fiúk is. Kérdőn néztünk rá mind az öten. – A barátnője felépül! – mondta az orvos, majd elment.

Percek óta álltam hitetlenkedve, hülye vigyorral az arcomon, a folyosó közepén.

- Haver, minden rendben? – lépett mellém Louis.

- Él! – kiáltottam  el magam, majd a nyakába borultam és olyan szorosan öletem. - Él!

- Menj már be! – mondta Zayn.

Nagy levegőt vettem, s megismételtem a tíz perccel ezelőtti mozdulatsort. Beléptem a szobába, s ott feküdt. Olyan békés! Közelebb lépkedtem, s leültem mellé. Végig simítottam az arcán, mire kinyitotta gyönyörű szemeit.

- Szia! – suttogtam mosollyal az arcomon.

- Szia! – mondta, de nem mosolygott, ami megijesztett.

Percek óta csak csöndben néztük egymást, végül ő törte meg a csendet.

- Miért hazudtál? – vonta össze a szemöldökét, s megrázta értetlenül a fejét. Pontosan tudtam, hogy miről beszél, de nem mondhatom e neki, hogy miért mondtam azt, hogy nem szeretem! Nem mondhatom el neki Jamiet, azok után ami történt!

- Nem fontos! Hidd el nem akarod tudni! De szeretlek! Mindennél jobban szeretlek! – mondtam, majd közeledni kezdtem felé. Lepillantott a számra, s már tudtam, hogy nyert ügyem van, mert mindig akkor nézte a számat, mikor megakart csókolni. S végre találkozott ajkunk. Mintha tűzijáték robbant volna bennem. Mikor elváltak ajkaink, rám mosolygott, majd beletúrt a fürtjeimbe.

- Ha tudnád, mióta várok erre a pillanatra! – suttogtam.

- Hát még én! – rázta meg a fejét. – Szeretlek!

- Én is szeretlek! – s újabb csókot nyomtam ajkára.

Bármennyire tökéletes ez a pillanat, nekem mégis hihetetlen lelkiismeret furdalásom van. Hisz megcsaltam Clairet, Jamievel! El kell mondanom! Már épp elváltak szánk egymástól és elakartam mondani, mikor az ajtón belépett a négy jómadár. Mindegyikőjük szorosan megölelgette, és adtak két puszit neki. Talán Niall örült utánam a legjobban.

- Felébredtünk? – lépett be valaki a szobába, de hiába volt mögöttem, rögtön felismertem.

- Igen! – válaszolta Claire mosolyogva.

- Dr. Jamie Oliver vagyok! Én fogom ellátni Önt! – épet mellém Jamie, s fél szemmel rám sandított. Úgy megfojtanám! - Maga biztos Mr. Styles! Ha nem tévedek? – nézett rám egy önelégült vigyorral. S már most tudom, hogy kitervelt valamit, különben azzal kezdte volna, hogy az exem! Ennek nem lesz jó vége!

- Mikor mehetek haza? – kérdezte szerelmem, miközben feltornázta magát törökülésbe.

- Hát, ha minden jól alakul, akkor már holnap! Ma még bent kell tartanunk megfigyelés alatt! – magyarázta, miközben én megforgattam a szemem. – Viszont most távozniuk kell! – fordult felénk Jamie, de leginkább csak nekem mondta. – Pihennie kell!

- Rendben, megyünk! – adott egy nagy puszit Liam, Claire arcára. Mindenki ugyanígy tett, én maradtam az utolsó, a többiek kimentek, kettesben hagyva minket. Odalépkedtem hozzá, s a füléhez hajoltam.

- Holnap találkozunk! Szerelmem! – majd egy utolsó csókot ehetem ajkára.

*****

- Szia! – köszöntünk Liammel, a kocsiból kiszálló Louisnak. – Már csak téged kell hazavinni!

- Ja! – mondta Liam, de nagyon nem itt járt. Valami teljesen máson járt az esze, amire rá is kérdeztem. Bár ne tettem volna!

- Mi a baj? Olyan frusztrált vagy! – mondtam, de nem néztem rá, a szememet az útra szegeztem.

- Ezt most komolyan megkérdezted?! – vetett rám egy szúrós pillantást.

- Mi? Liam, én tényleg nem tudom miről beszélsz! – tekertem meg a fejem.

- De tudod, csak még magadnak sem mered bevallani! – emelte fel a hangját.

- Mi van?! – kezdett felmenni bennem is a pumpa, amiért nem képes kinyögni, miről beszél.

- Jajj már! A vak is látja, hogy van köztetek valami Jamievel! És ne tagadd! – emelte a magasba mutatóujját. A feje már csaknem vörös.

- Liam! Nyugi, nem történt köztünk semmi! Jesszus! – mondtam, de közben hihetetlen fájdalmat éreztem, mintha ezer démon támadna!

- Legalább ne hazudnál! Tudtommal barátok vagyunk, de nem csodálom, hogy neked ez a szó nem jelent semmit, hisz fogalmad sincs a szeretet szó fogalmáról se! – szűrte ki a fogai közül, én pedig kezdtem bepánikolni.

- Igenis jelent nekem valamit! – néztem rá egy pillanatra hitetlenkedve, de újra az útra szegeztem a pillantásom.

- És mégis mit?! – kezdett ordítani. – Várj kitalálom! A barátság nálad egyenlő a hazugsággal, a szeretet, pedig egyenlő a hűtlenséggel! – fújtatott.

- Te… meg miről beszélsz? – kérdeztem, de az előbbi magabiztosságom inába szállt.

- És még mindig játssza a hülyét! – nevetett fel. – Pontosan jól tudod, hogy miről beszélek! De, hagyj segítsek felfrissíteni a memóriád! Hm. Hogy is mondjam. Jamie! – mondta, nekem pedig izzadságcseppek kezdtek el végig folyni a homlokomon.   

- Nem történt semmi! – nyeltem nagyot.

- Hihetetlen vagy! – mondta Liam, de nem szemrehányóan, inkább csalódottan. – Azt hittem mi mindent elmondunk a másiknak, de úgy látom tévedtem! – rázta meg szomorúan a fejét.

Kegyetlen érzés kerített hatalmába. Percek óta utazunk, kezemmel a kormányt markolászom, az ujjaim már elfehéredtek. Elmondjam, vagy ne? Vacilálok, de nem jutok döntésre, végül, már megérkeztünk Liam lakásához. Már ki is szállt egy szó nélkül, pont készült becsukni az ajtót, de még időben tudtam szólni.

- Sajnálom! – mondtam, s az arcát fürkésztem, de semmit nem tudtam kivenni.

- Ne nekem mond! Nem engem csaltál meg Jamievel! – mondta halál nyugodtan, de tudom, hogy belül tombol, mint egy hurrikán. Aztán bevágta az ajtót. Ezt jól elcsesztem! Beindítottam a kocsit, majd elhajtottam. Holnap elkell mondanom  mindent Clairenek, hogy megcsaltam, mert így nem tudok a szemébe nézni!

*****

Sokáig vezettem, a vezetés megnyugtat, meg kitisztítottam a fejem. Kiszálltam a kocsiból, s elindultam a ház felé, de megtorpantam, mikor megpillantottam az ajtóm előtt a lépcsőn ülve őt. Ez megint csak nem fog jól elsülni!

- Mit akarsz itt? – kérdeztem meg , mikor odaértem hozzá.

- Csak nem tudtunk beszélni, és úgy látom, nem értetted meg világosan, amit mondtam! – állt fel a kőről Jamie.

- Megértettem, amit mondtál! – mondtam unottan, mert már agyilag, lelkileg és fizikailag is fáradt vagyok.

- Mégis azt mondtad neki, hogy szereted! - kért számon, olyan feldúlt mint még soha.

- Mert ez az igazság! – rántottam meg a vállam.

- Igazság vagy sem, el kell hagynod! Holnap mond el neki, hogy mi is az igazság, ha nem, azt megemlegetitek mind a ketten! – majd elsétálva mellettem, eltűnt az éjszaka sötét leplében.

*****

Végre itt az idő! Claire haza jöhet! Nem én megyek ki elé, hanem Zayn, mert nekem van egy meglepetésem. Nagyon rettegek, hogy mit fog tenni, mondani! Pláne ha megtudja, hogy mi történt, amíg kómában volt. Fogalmam sincs, hogy egyáltalán elmondjam-e. de nem tudok hazugságban élni! Minden estre a mai estét egyikőnk sem felejti el!

* Claire szemszöge *

- Hogy, hogy nem Harry jött ki elém? – kérdeztem Zaynt, mikor már a kocsiban ültünk.

- Azt mondta nem ér rá! – vonta meg vállát. – Nem nagyon tudom, de nagyon izgatott volt ma!

Kicsit rosszul érintett, hogy fontosabb dolga volt, mint hogy kijöjjön elém! Lehet, hogy van valakije! Nem! Biztos, hogy nem! Nem tudná megtenni! Bár 5 hónap elég hosszú idő!

*****

Kínzóan lassú, két óra alatt megérkeztünk Harry lakásához. Már besötétedett, de a lámpák nem égnek bent, lehet, hogy nincs is itthon! De akkor mégis hol lehet!

- Köszi Zayn! Szia! – nyomtam puszit az arcára, majd kiszálltam a kocsiból, és besétáltam a házba.

Szomorúan nyitottam be a lakásba, de mikor beértem elakadt a szavam. Korom sötét van, csak egy gyertya ég mellettem. Szóval itt romantikázik egy nővel? Várjunk csak! Van mellette egy cetli. Felemeltem, s elolvastam a feliratot.

„ Keresd a következő gyertyát.”

                                                                                                         

Egy kis mosoly terült szét az arcomon. Lehet, hogy ezt nekem csinálta? Körbe néztem, előttem volt a másik gyertya. Ott is volt szintén egy cetli, amin ez állt.

„Gyere a kertbe!”

Elindultam, kinyitottam a kertbe vezető ajtót, s a látványtól, azt hittem dobok egy hátast. Az ajtóval szembe egy kis ősvény van kirakva gyertyákkal, az „ősvény” végén egy kör van kirakva gyertyákból, s a kör közepén van egy asztal, megterítve, s az asztal előtt ott áll Ő! Lassú léptekkel közeledtem felé, a gyertyák közt. Mikor odaértem hozzá, az ölelésébe von, majd adott egy lágy csókot.

- Szóval, ezért nem te jöttél! – mosolyogtam rá.

- Lebuktam! – vigyorgott. – Gyere! Foglalj helyet! – húzta ki a széket előttem.

- Köszönöm! – pusziltam meg.

* Harry szemszöge *

Leültem vele szembe. Olyan mesés és elbűvölő. Remélem nem vette észre, hogy mennyire izzadok. Nagyon ideges vagyok, hogy mit fog mondani! De itt az idő, el kell mondanom! Most vagy soha!

* Claire szemszöge *

Harry feltűnően izzad, mint egy ló! De, hogy mitől? Az ételt is csak vájkálja. A keze az asztal közepén van.

- Harry mi a baj? – nyúltam a kezéért, majd megfogtam és megszorítottam bátorításképp. – Látom, hogy mondani akarsz valamit!

- Igen! – fújta ki a levegőt.

- Hallgatlak! – mosolyogtam rá.

- Claire, én szeretlek! Mindennél jobban! Te vagy az életem! Mikor kómába estél és mikor a karjaimba vesztetted el az eszméleted, akkor döbbentem rá, hogy én nem akarok nélküled élni! Minden egyes perc, amit veled töltök maga a mennyország!  Nem kell senki más! Csak te! Mind követünk el hibákat, én is! De az érzéseim nem változnak irántad! – mondta, nekem pedig elakadt a lélegzetem, mikor felállt, odalépett mellém a székhez és letérdelt elém, a kezemet, még mindig szorosan fogva. 

– Claire Hope! Légy a feleségem!

25.rész

Sziasztok!! Nos, először is Nagyon boldog névnapot Bartók Tímea! ( Másodszor, tudom hosszú volt a szünet, de megoldottam a gondokat, így a szüneteltetésnek vége!! :D Tudom elég aljasan fejeztem be a 24. részt, sokáig gondolkodtam, hogy hogyan is folytassam…. Remélem tetszeni fog nektek! Előre is bocsánat, hogyha rossz lett, vagy  nem eléggé jó a fogalmazás, de elég fura most így egy hónap után írni, megint rá kell szoknom!:D Ja és elég rövid lett, mert időm az egyenlő a nullával, de mivel most érettségi szünet fog jönni, ezért tudok hozni részeket, nem csak szombaton. Ez egy kis előzetes :D a következő ígérem sokkal hosszabb lesz! :D   Pusszancs: Lulu

25.rész

* Claire szemszöge *

„Viszlát Claire” Ez a kis mondatocska visszhangzott a fejemben. Mintha ez kis féreg lenne, ami beette magát az agyamba és nem lehet „kirobbantani”. Percek óta bambulok magam elé bambán, s nézem az ajtót, amelyen életem szerelme lépet ki pár perccel ezelőtt, de most már csak a hűlt helye van.  Ennyi lenne? Ilyen simán véget érne a kapcsolatunk? Annyi mindenen mentünk keresztül, nem létezik, hogy csak így kisétáljon az életemből, válaszok nélkül! Nem, nem hagyom! Magyarázattal tartozik. Mire észbe kaptam, már hevesen tépkedtem le a bőrömről a szerkentyűket. Hirtelen felültem, mire a szoba forogni kezdett, de ez a kis dolog nem akadályoz meg! A talpam a hideg követ érintette, hónapok óta először, de nem tudtam örülni, mert a fájdalom és a kétségbeesés marcangolta a lelkem. Immár egy gépre, sem infúzióra nem vagyok felkötve. Megindultam az ajtó felé, de a falak, bútorok homályosodni kezdtek, a lábam hirtelenjében megrogyott, de mielőtt a padlóra estem volna, megkapaszkodtam az ágyba. Megtámaszkodva, hol egy bútornak, hol a falnak, botorkáltam el az ajtóig. Remegő kézzel nyúltam a kilincs felé, s nyitottam ki. Kiléptem a kórteremből, s rögtön lábujjhegyre állva kezdtem el jobbra, majd balra kutakodni, hátha megpillantom a göndör fürtöket, de semmi. Elkezdtem a kijárat felé venni az irányt, egyre gyorsabban és gyorsabban, szinte már futottam.
- Hölgyem! Nem szabad itt rohangálnia! Ez veszélyes! – ordított utánam az egyik ápolónő, de nem foglalkoztam vele. Széles mosoly ült ki az arcomra, amint megláttam a kijáratot. Még gyorsabban kezdtem szedni a lábaim. Kirontottam az ajtón. Az eső szakad, mintha dézsából öntenék, de nem érdekel. Ahogy az esőcseppek a bőrömet érintik, olyan mesés. S ekkor megpillantottam Őt. Zsebre vágott kézzel, lehajtott fejjel, sétált a járdán, nem sietett. Az arcom, majdnem ketté akart szakadni a hatalmas mosolytól. S habár a lábaim gyengének bizonyultak, s összeakartam esni, szaladni kezdtem. A szél belekapott a hajamba,  esőcseppek mosták arcomat. Szabadnak éreztem magam, semmi és senki nem állhatott az utamba. Harry ugyanúgy ballagott végig, mint eddig.
- Harry! – üvöltöttem, de nem hallotta. – Ha..Ha..! – kezdtem bele, de a torkom elszorult, s ismét homályba burkolózott minden. Egy pillanat alatt a földön teremtem. A fejemet felemeltem a betonról, s az egyre távolodó alakot figyeltem.
- Harry! – üvöltöttem még egyet teli torokból, s szerencsémre elég hangos volt, s megfordult.
Szakadozottan kapkodtam a levegőt, a szemeim ólomsúlyúnak bizonyultak, de nem hagytam lecsukódni őket. Harry, ahogy megpillantott, a hideg kövön, ahogy félájultan fekszek, eldobta az összes holmit a kezéből, s halálos sebességgel kezdett el felém rohanni. Mikor ide ért hozzám, letérdelt mellém, megfordított, s a mellkasához húzott, de előtte lekapta a kabátját, s rám terítette. A fejem a mellkasán pihent , s 5 hónap elteltével, végre beszívhattam illatát. Ringatózni kezdett, hatalmas kezei körbe fogtak, védelmezően.
- Orvost! – hallottam meg hangját.
- Mondd, hogy szeretsz! – suttogtam, kiszáradt ajkaim közül. Harry lepillantott rám, szemei könnyesek voltak és pirosak.
- Szeretlek! Mindennél jobban szeretlek! – mondta, s nem mosolygott, de olyan érzékien mondta, hogy elhittem. És ennyi. Ez volt az utolsó dolog amire emlékszem. De ha már meg kell halnom, legalább úgy halok meg, hogy tudom, szeretett! Boldogan megyek el, ha tudom, hogy volt miért harcolni!