23.rész

Sziasztok!! Itt a 23.rész!!! :)  Hagyjatok nyomot magatok után!! Ez a rész elég tötelék, a történteknek, majd csak később lesz fontossági szerepe! Tudtok valakit, aki jó fejléceket tud csinálni? Puszi!! :) <3

23.rész

* Harry szemszöge , 1 héttel később *

Halálosan ittas állapotban húztam magam után a szőke lányt, a lepukkant bár mosdójába. Meginogtam néhányszor, de csak is a cél lebegett előttem. Berontottunk a mosdóba, erőteljesen neki nyomtam őt a falnak, ajkaimat a nyakára tapasztottam és erősen szívni kezdtem a bőrt. Vágyam egyre jobban tört utat magának, nadrágom már igen szűknek bizonyult. Újjaimat combjaiba vájtam, majd felemeltem, lábait derekam köré fonta. Bármennyire próbálok erős maradni, nem megy. Mélyen, legbelül tudom, hogy hibát követek el, de ezeket a zavaró tényezőket eloszlatta a véremben áramló alkohol. Olyan rég voltam már nővel, úgy! Felhevült testemet nekinyomtam, mire egy nyögés szakadt fel torkomból. Felpillantottam a lány arcára, s a vágy tüzes szikrái pofonként távoztak testemből. Nem az ismeretlen lány nézett vissza rám, hanem Claire! Kitágultak a szemeim és gondolkozás nélkül engedtem el a lányt, aki meglepetten nézett fel rám. Az saját magam iránt érzett düh, szinte látható volt apró felhőfoszlányként, fejem fölött. Egy szempillantás alatt távozott ereimből az összes szesz. Nem tudom megtenni! Senki másra nem vágyok csak Clairere! A szőke lány, aki számomra még mindig ismeretlen, meghökkenve nézte, ahogy becsapom magam után az ajtót. Épp kiléptem a bárból, mikor visszarántottak a vállamnál fogva. Egy kopasz férfi állt velem szembe, testét mindenhol tetoválások borították. Szólásra nyitottam a szám, hogy szóljak, engedjen el, de abban a pillanatban egy erős ütést mért szemem alá. Feljajjdultam a fájdalomtól, de meg sem próbáltam meg védekezni, nem hinném, hogy vele szembe lenne esélyem, másodszor pedig megérdemlel!
- Ő az én csajom! - mutatott balra, oda néztem, s a szőke hajtincsek kerültek látókörömbe. Még mindig nem védekeztem, bár kezem már ökölbe szorult. Még egy ütést mért, amit a gyomromba kaptam.
- Sózz oda neki Ron! - ordított valaki a körénk gyűlt tömegből, de nem volt erőm odapillantani, mert legféltetebb pontomba kaptam egy jól bemért ütést. Kezeimmel odakaptam, összegörnyedve estem térdre, de a férfi, a hallottak alapján Ron, nem váratott, rögvest állkapcson rúgott. Eldőltem a földön, kiköptem a vért, amely nyálammal keveredett. Iszonyatosan sajgott mindenem, de nem szenteltem rá a figyelmem, mert csakis egy dologra koncentráltam. Claire-re. Torkom megfeszült, mellkasom égett, amint gyomorszájon talált. Behunytam a szemem, s egy forró könnycsepp csordult ki szememből. De nem a fájdalomtól. Hanem a hiánytól. A szívem egy kihallt part, amelyre nem lép többet már senki. Senki, csak Ő! Csak érte dobog, csak neki szentelem az életem. Még most is csak az ő mosolygós arcát látom magam előtt.Aztán minden gondolatom szerte foszlott, mint a porfelhő, mikor "bántalmazóm" leguggolt hozzám és leköpött, aztán elnyelte az éjszaka sötétje alakját. Percekig hevertem a földön, mint egy csecsemő. Aztán erőt vettem magamon, s feltápászkottam a koszos, hideg talajról, de jelenleg még ez is sokkal tisztább, mint a lelkem. Bódultan bámulok magam elé, ahogy  ólom súlyú testemet vonszolom végig a sötét, kihallt utcán. Órákon át bolyongtam céltalanul London komor utcáin. A rég elfojtott érzelmek, s hetek fájdalmai, könnyek formájában távoztak belőlem. Agyam kerekei ezerrel zakatoltak és pöfögtek, akárcsak egy mozdony. Mintha egy börtönben ragadtam volna, s ez a börtön Claire!  Egyre csak arra gondolok, hogy mi lehet vele, mit érezhet! Mellettem kéne lennie! Sosem gondoltam volna, hogy szerelmes leszek! Ennyire! Soha nem kötődtem egy lányhoz sem, ennyre, még Jamiehez sem! Sőt, mondhatni utáltam, mikor valamit elkezdtem érezni egy lány iránt! Utáltam a szerelmet! De Ő mellette... mellette minden szabályomat sutba vágom és hála neki, tudom, milyen szeretni és szeretve lenni! És ezt az érzést nem akarom elveszíteni! Töprengésemet a nagy fehér épület látványa szakította meg. Képes voltam elsétálni a kórházig? Mit mondhatnék? Claire vonz, mint egy mágnest! A friss levegőből nagyokat szippantottam, az oxigén beáradt a tüdőmbe. Könnyekkel küzdve, fal fehéren léptem be. Minden olyan nyugodt és csendes! Lábaim parancs szó nélkül közelítették meg a 142-es kórtermet. Amint oda értem, a vészjelzőim bekapcsoltak és megtorpantam. Biztos beakarok menni? Kínozni akarom magam? Határozottan nem! De érte megéri! Mégha csak egy percre is, de láthatom! Beléptem és ahogy megpillantottam Őt, minden gondom elszállt. Kis léptekkel haladtam felé. Tétlenül ácsorogtam mellette, nem tudom mit tehetnék?
- Harry? - szólalt fel mögülem egy hang. Megfordultam, s szerencsétlenségemre Jamie állt előttem. - Mit csinálsz hajnali háromkor itt?
- Szerinted? - vágtam oda hozzá flegmán, mire ő meglepődve húzta fel szemöldökét, majd sejtelmesen elmosolyodott. Miért van olyan érzésem, hogy ebből már nem jövök ki jól?
- Tudod Harry, nem okos dolog így beszélned velem! - húzta oldalra a száját. Összeráncoltam a homlokom, mert nem értem mire gondol.
- Úgy beszélek veled, ahogy akarok! - hangom bizonytalanul csengett.
- Igazán? - kérdezte, majd sejtelmesen elmosolyodott. Bólintottam, mert torkom összeszorult. - Nos, be felejtsd, hogy én vagyok Claire még orvosa, szóval, jól gondold meg hogy beszélsz velem!
- Ezt, hogy érted?  - kérdeztem, de legbelül tudom mire céloz.
- Tudod te jól! - mélyesztette tekintetét az enyémbe, s én dühösen álltam tekintetét.
- Ha bántani mered... - feszült meg egész lényem, fogaimat összeszorítottam.
- Akkor mi lesz? - vigyorgott öntelten, majd megszüntette a köztünk lévő távolságot. Lehelletét éreztem ajkaimon, újjaival ing galléromat birizgálta, de kék szemeivel az én zöld íriszeimbe nézett. - Azt teszek vele amit akarok, senki nem fog rá jönni!
- Ne merd bántani! - szűrtem ki fogaim közül.
- Harry, az egyetlen aki bánthatja az te vagy! Rajtad függ, hogy mi lesz vele! Az életével játszol!
A forró levegőtől, amelyet kifújt, okádnom kellett. Erősen csuklóira fontam kezeim és letéptem őket a galléromról. Eltoltam magamtól, lehunytam a szemeim, olyan szorosan, hogy mikor kinyitottam, fekete pacákat láttam.
- Mit akarsz? - néztem rá fájdalmasan.

- Hát nem egyértelmű? - mosolygott, szemeivel gonoszan hunyorított. - Téged!
A félelmem beigazolódott. Miért? Mivel érdemeltem Mi indezt? Végre azt hittem, hogy boldog lehetek, erre minden rossz egyszerre zúdul rám! Bár hazudnék, ha azt mondanám, hogy ez alatt a két év alatt nem fantáziáltam Jamieről, de ez most egészen más! Én nem akarok senkit, csak Clairet! Nem kívánok más nőt! Különben simán lefeküdtem volna ma a bárban azzal a picsával! De nem tettem meg, mert nem tudtam! Az olyan lenne, mintha megcsalnám A lányt, akit szeretek!
- Felejtsd el! - ráztam meg a fejem.
- Te meg Clairet! - rántott vállat. - Most írtad alá a halálát!
Na most mit csináljak? Ha megteszem azzal megcsalom Őt, de ha nem teszem meg, akkor az olyan mintha megölném.
- Rendben! - suttogtam magam elé kábultan.
Inkább ne legyen az enyém és éljen, minthogy soha többet ne láthassam és meghaljon!
- Tudtam, hogy jól fogsz dönteni! - mosolygott önelégülten. - Gyere!
- Most akarod? - döbbentem meg, s még rosszabbul éreztem magam.
- Igen! Most itt! - vigyorgott.
Remek, vagyis nem elégszik meg ezzel az egy alkalommal! Kezemnél fogva húzott magával a szertár szerű helyiségbe. Neki lökött a falnak, majd ajkaimra tapadt!
- Olyan rég óta kívánlak! - nyögte nyakhajlatomba elhaló hangon. A gyomrom felkavargott, ahogy hozzám ért! Kezeim ernyedten lógtak testem mellett. Ruhadarabjaink másodperceken belül lekerült rólunk. Éreztem ahogy a düh, a fájdalom és a vágy egymást taszítva, törnek felszínre. Akaraterőm pillanatok alatt tova szállt, s vadul estem Jamienek. Haraptam, csókoltam, szívtam a bőrt nyakán. Cseppet sem fogtam magam vissza. Erélyesen felnyögtem ahogy belé hatoltam. Újjaimat belevájtam csípőjébe, a dühöm villámként sújtott. Tenyeremmel erősen belevertem a falba. S ebben a pillanatban elöntött a gyönyör.
- Claire! - nyögtem, mikor a csúcsra értem. Jamie rögtön eltolt magától, szemei szikrákat szórt. Gyorsan felöltözött, majd az ajtóhoz ment, kinyitotta, de mielőtt kilépett volna még egyszer vissza nézett.
- Legközelebb a saját nevemet akarom hallani! - mondta haragosan, majd eltűnt.
Megsemmisülve mentem vissza Clairehez. Egy szemét gyökér vagyok!  Olyan terhet éreztem lelkemben mint még sosem. S egyetlen egy vígaszba kapaszkodtam, ami az, hogy ezt jó cél érdekébe tettem. S ha jobban belegondolok nem cssltam meg Őt, hisz nem vagyunk együtt! Ez nem számít hűtlenségnek! Ugye? Ugye nem? Nagy levegőt vettem, majd beléptem a terembe. Ugyan olyan mozdulatlanul fekszik, mint két héttel ezelőtt. Odacammogtam mellé, s ágya mellett megálltam. Perceken keresztül csak nézem Őt, ahogy békésen pihen. Csak a gépek csipogása töltötte meg a szoba esti csendjét. Erőt véve magamon, befeküdtem Claire mellé, fejemet az ő feje mellé hajtottam, összekulcsoltam újjainkat és ajkaimhoz emeltem, s lágy csókokban részesítettem kézfejét. Szabadjára engedtem könnyeimet. Mellette nem szégyenlem! Könnyáztatta szemeimtől elhomálosult minden, de még így is tökéletesen látom az Ő arcát.
- Sajnálom! - suttogtam neki, mitha egy titok lenne. - Annyira sajnálom! Érted tettem, csakis érted! De én téged szeretlek! Csak téged! Bocsáss meg Szerelmem! - szipogtam.
Vállam még mindig rázkódik a sírástól. Ezernyi tőrdöféssel ér fel tettem. Szívemet meg mintha satuba szorítanák. Az idegeim elszakadtak. Már nem tudok több mindent kivédeni, az erőm, kitartásom bennrekedt egy palackban. A lelkem egy űr, miben rakhatok rendet.

22. rész

Sziasztok!! Szóval... Nagyon sokáig vaciláltam, hogy szünet alá kerüljön a blog. S habár nagyon, de nagyon bíztam abban, hogy írni fogtok komit, nem írtatok..: / Viszont hosszas tépelődés után úgy döntöttem, hogy tekintettel három olvasóra, NEM szüneteltetem! Fene egye a túl jó szívemet!! Na akkor itt van a 22. rész, remélem tetszeni fog!! De ez most rövid lett, mert nem volt időm, viszont annál izgibb! Ebben is kiderül egy titok! ;) Puszi Lulu :)

22.rész

* Harty szemszöge *

Napok teltek el. De Claire még mindig ugyananban az állapotban van, mint korábban. S nekem ugyanazok a kérdések futnak át az agyamon: Vajon felkel e még? Vajon mi lett volna, ha nem történik ez? Akkor is kifut a kapcsolatunk? Vajon elmondták volna a csókot? Vajon ezek után mi lesz? Meg fog tudni bocsátani nekem? Eltudja felejteni azokat a borzalmakat, amiket a fejéhez vágtam? Ölelhetem még, elhalmozhatom csókokkal? Bozasztó belegondolni, hogy nem biztos, hogy velünk lesz e még, de én hiszek benne! Még azt is elviselném, ha nem lenne velem, de legalább él! És ennél nem kell több!
Leroskadva ülök Claire ágya melletti széken, s csak nézek magam elé. Mikor lesz vége ennek a rémálomnak? Tenyereim közé vettem az ő kis kezét, amely oldala mellett pihent lomhán. Fejemet a hasára raktam, majd lehunytam a szemem és visszaemlékszem a kezdetekhez.

* Visszaemlékezés  *

Elegem van! Itt állok dög melegben ezen a rohadt ballagáson, ahelyett, hogy  versenyeznék! És miért is pontosan? Mert a "kedves" unokatesóm ballag, akit nem is bírok annyira! Bár tény, hogy hasonlítunk egy, két dologban, például, ő is imádja a csajokat. Ha jól tudom, most is együtt van egy csajjal, s elmondása szerint ma megfekteti, aztán kiteszi a szűrőjét! Nagyon kíváncsi vagyok, hogy néz ki! Nem mesélt semmit sem róla. Gondolat menetemet megszakította, amint a fejemre esett egy ballagási sapka. Remek! Vége ennek a szarságnak és hazahúzhatok! Kezemben egy kisebb csokrot szorongatok, szemeimmel unokatestvéremet keresen és sikerrel. Kis léptekkel közelít meg.
- Helló! - köszönt, mikor ideért.
- Csá! - viszonoztam gesztusát, majd csönd telepedett ránk, míg ő teljesen végig mért. Na igen, hozzám hasonlítja magát! Mindig is irigy volt rám! - Ez a tied! - nyújtottam a csokrot felé, mire neki az egekbe szökött a szemöldöke.
- Kösz! - tért vissza gyorsan a 'laza stílushoz', amit próbál felvenni. Szánalmas. Nem válaazoltam, csak megrándítottam a vállam. S a beszélgetésünk itt kimúlt Braddel. Na igen, Bradnek hívják az unokatesóm. Milyen hülye név! Épp indulni készültem, mikor szemeim megakadtak egy lányon! Hosszű, barna hajzuhataga, lágyan omlik vállára, mosolya a világon a legszebb! Gyönörű mogyoróbarna szemei csillognak. Olyan ártatlannak tűnik! Alig egy perce vettem észre, de rabul ejtett. Ekkor tekintetünk találkozott. Arcát fürkésztem, míg Ő leplezve mért vêgig. Hoaszas percekig néztük egymást. Vajon Ő mire gondolhat? Mélán bámulásomat a telefonom csipogása szakította meg. Vetettem rá egy pillantást, egy üzenetem érkezett Zayntől.

" Tesó, mindjárt kezdődik a verseny! Gyere!"

Visszacsúsztattam farzsebembe a készüléket, még egy pillantás a lányra és mehetek! Ő még mindig engem néz. Rákacsintottamm, de nem biztos, hogy látta ilyen távolról. Majd elindultam, mikor elvonták a figyelmét. Tudnom kell ki ez a lány!

* Visszaemlékezés vége *

Nem bánom, hogy elmentem Brad ballagására, mert különben sosem találkoztunk volna! Felemeltem fejemet Claire hasáról, s szemeimet felvezettem arcára. Nyilván n fogja hallani, amit most fogok mondani, de ameddif egy apró esél is van rá....
- Claire! Kérlek ne hagyj itt! Kelj fel! - simítottam végig arcán, s éreztem, ahogy a kövér könnycsepp legördül arcomon, de nem foglalkoztam vele. - Te vagy az életem! Nem tudok nélküled élni! Szeretlek! Hallod? Szeretlek!
Most mondtam ki először, hogy szeretem! De nem hallotta! Lehajtottam a fejem és a padlót kezdtem el fürkészni.
- Szeretlek! - suttogtam magam elé, s ekkor, a jobb kezemet megszorította valaki. Felkaptam a.fejem, Claire erősen szorítja a kezem. Közelebbről megnéztem, de nincs ébren. Kiáltottam egy orvosnak, s bejött Jamie!

* Claire szemszöge *

Meghaltam vajon? Különös! Semmilyen fájdalmat nem érzek.  És mi van Haaryel? Szenved? Mert abba beledöglenék!
Hirtelen valami hangfoszlány csapta meg a fülem. Nem értem, hogy mit mondd, de abban biztos vagyok, hogy.... EZ HARRY!  Itt vagyok Harry! Gyerünk Claire csinálj valamit! Megvan! Megszorítottam a kezét most! De vajon sikerült? Nem éreztem, hogy megmozdult volna a kezem! Kiakarom nyitni a szemem, de nem megy! Mindegy! Addig fogok harcolni, hogy felkelljek!

* Harry szemszöge *

Nem ébredt fel még mindig! Én ezt nem fogom sokáig bírni!
- Harry menj haza! - tette a vállamra a kezét Jamie.
- Nem hagyom itt! - szorítottam össze a fogam.
- Attól nem fog felkelni, hogy te itt ücsörögsz! Szerinted ő mit szólna, ha látná, hogy milyen állapotban vagy?! Napok óta alig eszel, iszol! - emelte megy egy kicsit a hangerejét.
- Nem. Hagyom. Itt. - szótagoltam el neki dühösen.
- De! Ha kell az őrökkel vitetlek ki! Te választasz! - mondta.
Megforgattam a szemem, majd felálltam, s egy csókot leheltem Claire homlokára.
- Még visszajövök! - suttogtam neki, aztán elhagytam a szobát.
Beszálltunk Jamievel a kocsijába, mivel én nem vagyok olyan állapotban, hogy vezethessek. Homlokomat az ablak, hideg üvegének támasztottam és mélyeket lélegeztem. Kis idő múlva a kocsi megállt alattunk. Kiszálltam, de mielőtt bwcsuktam volna az ajtót feltettem egy kérdést, amelyet nem kellett volna.
- Nincs kedved bejönni? - kérdeztem félve. Szemei felcsillantak, majd bólintott. Együtt sétáltunk az ajtóhoz, majd beléptünk. Körbe járkált, majd megállt a nappali közepén.
- Semmi sem változott! - mosolygott. - Csak te! - hajtotta le a fejét.
- Ezt, hogy érted? - vontam fel a szemöldököm.
- Ugyan Harry! A vak is látja, hogy te szerelmes vagy! Claire nem csak a barátod! - csattant fel, ezelőtt még sosem láttam ilyennek. Aztán ismét halkan szólalt meg. - Mi van veled Harry? Te nem ilyen nyálgép vagy!
Most volt elég! Nem bírom tovább hallgatni! Csak tönkre akarja tenni a kapcsolatomat! Mert ő magányos!
- Miért nem... - kezdett bele szerényen. - Kezdjük újra!
- Mi van?! Mégis mit képzelsz magadról?! Ide jössz ês azt kéred, hogy kezdjük előröl! - üvöltöztem. Tény, hogy Jamie tényleg felbosszantott a hülyeségével, de nem csak ez miatt ordítok. Egyszerűen csak most jön ki mindent. - Menj innen!
- Ezt te sem akarod! - mondta, s az előbbi kirohanásom még sem ijesztette. Kecsesen és lasan közeledett felém, majd ajkaimra tapadt. Először visszacsókltam, nem is tudom miért! Egyszerűen csak hiányzik , hogy valaki megöleljen, s megcsókoljon. De mi van ha nem ezért? Ha egy régi elfojtott vágyam ragaszkodik Jamiehez? Mert bármennyire nem akarom és utálom bevallani, még mindig érzek valamit Jamie iránt. Aztán bevillant Claire képe, s eltaszítottam magamtól.
- Menj innen! - próbáltam mérgesnek hangzanni és tűnni, de inkább csalódott és szomorú vagyok! - Most!
- Csak még egy csók! - közelített megint, de megállítottam, s sikerült megtalálnom a hangom közben. Ezúttal erőteljesebben szóltam rá.
- Nem érted, hogy menj innen?! Hagyj békén! Jamie! Fogd fel, hogy köztünk mindennek vége! Szeretem Clairet!
Mérhetetlen harag tükröződött szemeiben.
- Hát jó! - dühödött be, majd az ajtóhoz sétált, s kinyitotta, de mielőtt kilépett volna még vissza fordult. - Ezt nagyon megbánjátok! Térden állva fogsz nekem könyörögni! - majd elment. Becsukta az ajtót, én pedig az ajtó mentén lecsúsztam a földre. Lábaimat felhúztam a mellkasomhoz, körülöleltem őket, s fejemet a térdeimre hajtottam és csendesen sírni kezdtem. Biztos valamit tervel Jamie, de nem érdekel! Csak visszaakarom kapni Clairet!

21.rész

Sziasztok!!! :) Remélem halálra izgultátok magatokat!! :D Tudom, szadista vagyok, de ez még semmi!! ;) Előre is bocsánat a helyesírási hibákért, de telefonról elég nehéz. :P És ez msot elég rövid lett, de annál több izgalom van benne. És ehhez nagyon ajánlom a Pearl Harbor - Tennessee című dalt  hallgatni!!  Viszont sajnálom, hogy nem írtok komit, mert ezek szerint nem tetszik a blogom! :( És nem voltam a héten suliba, mivel beteg lettem,így volt időm írni, és már a második évadot fejezem be! Mit ne mondjak, hát az sem lesz uncsi!! :D De! Egy rossz hírrel is szolgálok! Nem biztos, hogy elfogjátok tudni olvasni a második évadot, mert a komi hiányok miatt, erősen gondolkodok a szüneten... :( Bocsánatot kérek attól a három embertől akikről tudom, hogy olvassák, de drasztikusan kell eljárnom. Nem biztos még, hogy szünet alá kerül a blog, majd kiderül. Csak bíztassatok!! Na de nem is húzom a szót, itt van a 21. rész. Remélem tetszeni fog és szerintem utálni fogtok a vége miatt, vagy igazából az egész miatt, de amit mindig mondani szoktam kell a dráma!!! Ja és ugye nem felejtettétek el Jamiet?? Harry volt barátnőjét, akit megütött? ;). Puszi Lulu <3

21.rész

* Harry szemszöge *

A lábaim megmerevedtek, nem fért a fejembe, hogy mi történt. Megpróbáltam megcsípni magam, de hiába. Ez nem álom. A négy fiú odarohantak Clairehez. Én nem bírtam megmozdulni, lefagytam. Szakadozottan vettem a levgőt, a csomó a torkomban egyre nagyobb és nagyobb lett. A könnyeim leállíthatatlanul potyogtak a szemeimből. A mellkasom ketté akart szakadni. Sikerült magamhoz térnem és én is rögvest odarohantam. Arrébb taszítottam mindenkit, majd erőtlenül rogytam le Clairehez. Karjaim közé vettem Őt. Mozdulatlanul fekszik előttem, szemei lehunyva, mintha aludna.
- Claire! - bőgtem, s olyan szorosan fogtam magamhoz, mintha bármelyik pillanatban itt hagyna, és sajnos ez jelen helyzetben valamilyen módon igaz is, de erre még csak gondolni sem akarok! - Kérlek! Kelj fel! - dülüngéltem vele jobbra-balra, de Ő meg sem mozdult. - Hívjatok már egy mentőt! - ordítottam teli torokból.
- Már úton van! - mondta Liam, letéve a telefont, majd becsúsztatta zsebébe.
Az emberek bámészkodva gyűltek körénk. Mégis mi bajuk van? Valakinek épp most hullik szét az élete, de ezek csak néznek. Mintha csak egy tv-be illő szappanoperát látnának! De persze, nem nekik fekszik az életük szerelme a karjaikban élet és halál között! Már lassacskán ott tartottam, hogy most azonnal véget vetek ennek az egésznek és elküldöm őket a francba, hogy ne nézzenek, de ekkor meghalottuk a fülsüketítő szirénát, de nekem ez mosz zene volt füleimnek. A mentősök odarohantak, nem törődve semmivel és senkivel, löktek félre mindenkit. Odaértek hozzánk, s mit sem törődve rántották el Clairet tőlem. Lefektették a földre óvatosan, s ekkor két ujját a nyakára tette, hogy megnézhesse a pulzusát. Felálltam és hátrálni kezdtem, mikor észrevettem, hogy szerelmem mellkasa nem mozog. Nem. Nem lehet, hogy Ő... A mentősők össze néztek, majd szétvágták Claire pólóját, s elővettek egy defibrillátort. Más esetben biztos, hogy még a szart is kiverném belőlük, amiért levették a pólót róla, és úgy látják Őt, ahogy még senki. S csak az járt az eszembe, hogy csakis nekem szabadna látnom Őt így, senki másnak. De most túl kell tennem magam, mert csak ez mentheti meg! Ahogy a szerkentyű feltöltött, vagy nem tudom mit csinált Claire mellkasára rakták és hirtelen felemelkedett a földről a háta, majd vissza esett. Még háromszor próbálkoztak, de Claire nem lélegzett még mindig. Nem hallhat meg! Nem így és nem most! A két mentős megrázta a fejét, majd sóhajtottak egyet és elléptek Tőle.
- Gyerünk! Próbálják újra! - förmedtem rájuk.
- Sajnáljuk! - mondta az egyik.
- Ne sajnáljanak semmit! - mondtam, mert nincs vége! Nem adom fel. Ismét lerogytam mellé, majd ujjaimat összefűztem, mellkasára raktam, s lélegeztetni kezdtem. Ajkaink egymáshoz érésekkor megborzongtam. - 1, 2, 3. Gyerünk! Lélegezz! - mormoltam magamban hatodjára. - Gyerünk! Nem hagyhatsz itt! Megértetted?! - mondtam, s ekkor Claire mellkasa megemelkedett, majd süllyedt és megint emelkedett. Sikerült! El sem hizem! - Sikerült! Lélegzik! - üvöltöttem egy mosollyal az arcomon.
A mentősök visszarohantak, majd berakták Clairet a mentőbe. Én szálltam be mellé csak. Szorosan kezeim közé vettem az ő hideg és kicsi kezét. Miattam van itt! Én tehetek arról, hogy elütötték! Mit meg nem adnék azért, hogy most rám mosolyogjon és a fülembe suttogja, hogy minden rendben lesz!

*****

Órák teltek el. Clairet azonnal bevitték a műtőbe. Liam és Zayn fel-le járkáltak a folyosón, ujjaikat tördelve, Louis mellettem ül és próbál nyugtati. Persze sikertelenül. Niall velem szemben ül, fejét a kezeibe temette és szipog. Én...én pedig némán ülök, kezeim erőtlenül fekszenek az ölemben, fejemet a hideg és rücskös falnak döntöttem, szemeimet lehunytam, meggátolva, hogy könnyeket ejtsek, de hiába, mert érzem, ahogy a meleg, sós, kövér csepp legördül arcomon. Gyorsan letöröltem, de az nyomot hagyott, mintha mindig is ott lett volna, fölöslegesen törlöm le, mert egymást követik az újabb és újabb könnyek. A szívem kétszer olyan gyorsabban kezdett el verni, mikor felénk közelített az orvos.
- Önök a hozzátartozóji Ms. Hopenak? - tette fel a kérdést az orvos, de nem tudtam kinyögni semmit, mert az orvos arcát figyeltem, hátha ki tudok olvasni belőle valamit. De semmi.
- Igen! - segített ki Zayn, amiért egy hálás pillantást nyújtottam neki, de ő csak megrázta a fejét, egy nagyon halovány mosoly kíséretében. - Dr. Úr, hogy van?
- Stabilizáltuk az állapotát. Sikeres volt a műtét, de.. - kezdte mondani, de ekkor megszólalt a csipogója, ránézett, majd visszamélyesztette köpenyének zsebébe. - Elnézést, sürgős eset! Ms. Hope állapotáról, majd az egyik kollégám felvilágosítja Önöket. Nyugodtan bemehetnek hozzá! - majd elrohant, gondolom egy újabb életet megmenteni.
Elindultunk a kórterem felé, emelyet mutatott az orvos. Nem tudom, hogy mi vár még rám. Igaz, egy hatalmas kő esett le a szívemről, hisz Claire él! Viszont ott van az a roppant nyugtalanító de szócska! Miért mondta ezt az orvos? Van valami Clairrel. Gondolataim eltörpültek, amint megláttam Őt, a fertőtlenítő szagtól bűzlő teremben, az ágyon feküdve. Teste nem a jól megszokott árnyalatban tündökölt, piros pozsgás arca sem úgy festett. Élettelenül, mozdulatlanul feküdt hófehéren az ágyon. Telt ajkai kissé szét nyíltak, szemei lehunyva, kezei gyengén pihentek mellette. S mégjobban nyugtalanított a sok gép amelyre rá van kötve. Az öt gép közül hármat ismertem fel. Az egyik a szívműködését és a pulzusát nézi, a másik az infúzió vagy mi, és a harmadik, egy lélegeztetőgép. De miért van lélegeztetőgépre kapcsolva? Kérlek ne! Csak ne az amire gondolok! A szívem szakad meg Őt így látnom! Bárcsak én lennék most itt , bárcsak engem ütött volna el! Kerüljön a kezeim közé, aki ezt tette vele, megfolytom! Ugyanis az elkövetőnek nem volt mersze válalni a következményeket, így elhajtott. S most is azt hibáztatom, aki elütötte, pedig pontosan jól tudom, hogy mindenről én tehetek! Istenem, legszívesebben behúznék magamnak egyet! Erőt vettem magamon és leültem az ágya melletti székre, majd nagy mancsaim közé vettem az ő törékeny, apró kezeit. Mindig is féltem, hogy ha szorosabban fogom, még a végén eltöröm a kezét. Nos most még jobban féltem. Úgy bánok Vele, mintha csak egy porcelán baba lenne.
- Annyira békés! - mondtam halkan, inkább magamnak, de mindenki hallotta. És tényleg nagyon békés, mintha csak aludna. De minden gondolat és szó megakadt bennem, mikor belépett egy személy az ajtón. Egy személy akiről azt gondoltam, hogy soha többet nem kell látnom! Jamie.
- Jó napot! Én Dr. Jamie Oliver vagyok! Ms. Hope orvosa. - s az eddig kórlapot bújó Jamie, felnézett a lapok mögül és rám nézett. Tátva maradt a szája. - Harry?
Láthatólag ő ugyanolyan sokkba került mint én. A szám kiszáradt, s gyorsan elengedtem Claire kezét, nehogy erősebben szorítsam meg.
- Szia Jamie! - találtam meg a hangom, s irtózatosan büszke vagyok magamra, amiért sikerült közömbösnek maradnom, bár egy csöppnyi harag felfedezhető lehetett a hangnememben, de ez így pont jó. Aztán eszembe jutott, hogy miért is vagyunk itt. - Claire, hogy van? - néztem az említettre, majd vissza Jamiere.
- Ohh. Öhm. - kezdte, de nem tetszett se a hangnem se az arckifejezése. - Nos Ms. Hope. Hogy is mondjam. - vakarta meg tarkóját, bennem meg kezdett felmenno a pumpa. - Ms. Hope kómába esett. Nagyon sajnálom.
Nem fogtam fel mot mondott. Kóma? De a kóma nem olyan rossz ugye? Abból felkel az ember és újra a régi ugye? Ugye?
- És mit lehet tenni érte? - nyeltem nagyot. Nem tudtam, hogy sírjak vagy nevessek, esetleg mindkettő.
- Imátkozni. - felelte Jamie, s együttérzés némi szikráját véltem felfedezni hangjában. - Nem lehet tudni, hogy fel kel-e még. Sajnálom, mi mindent megtettünk!
Kész. Ennyi volt! Idáig bírtam tartani magam! Most akkor ez azt jelenti, hogy nem biztos, hogy túl éli? A szívemet mintha ezernyi erővel facsarnák. Nagyokat lélegeztem. Úgy éreztem, hogy bármelyik pilanatban összeeshetek! Jamie beharapa alsó ajkát, mire nekem rögrö beindult a fantáziám... Mi?! Nem! Miről beszélek? Jamie a múlt!
- Harry, ő a barátnőd? - kérdezte halkan és félénken.
Fogalmam sincs, mi üthetett belém, de ezt mindtam:
- Csak barátok vagyunk! - mondtam a szemeibe nézve. Elmosolyodott, majd kiment. Cisszafordultam és a négy jó barátom a fejét rázta. Remek, majd megint tartanak egy, egy órás beszédet arról, hogy ennek rossz vége lesz, de jelen helyzet miatt megkímélnek tőle. Pedig felesleges az egész! Rég elfelejtettem Jamiet! Vagy még sem? Félek! Rettentően félek! Sikerült két év alatt az érzéseimet bepalackolni, de mikor megpillantottam Jamiet, mintha ez a palack széttört volna. De én Clairet szeretem! Istenkém mi jöhet még ez után?

Most tuti utáltok! :D És milyen volt a zenével olvasni, mert ha jó akkor máskor is keresek hozzá illő zenét! : ) Ha lesz persze még rész. Na de a lényeg, hogy szombatig eldöntöm, hogy szünet alá kerül e a blog vagy sem. Ha nem akkor ugyan úgy egy résszel jelentkezem, de ahoz komizzatok!! Puszo! : ) <3

20.rész

Sziasztok!! Nos ahogy megígértem, itt is van a második rész! ( És sajnálom, hogy ha ezzel a résszel csalódást kell okoznom, de ez valami pocsék lett, mert közben be is lázasodtam és az életkedvem az egyenlő a nullával… (  Már régóta készülök ezzel a résszel, de nem úgy sikerült össze hoznom, mint vártam, de azért a lényeg benne van! ( Jó olvasást! Puszi!!

20.rész

Mert csak ekkor tudatosult bennem, hogy amiket Harry mondott, azok csak a képzeletem szüleményei. Nem gondolta komolyan, hisz nem is mondott semmit! Mérhetetlen boldogság futott végig rajtam. Meg is könnyebbültem, mert nem feküdtem le Niallel. Nyomtam Niall arcára egy puszit, majd eliszkoltam. Kicsit kínos volt vele egy légtérben maradni vele. Bár nem tudom hova mehettem volna, Harryhez nem, Nialltől most jöttem el… Tudom! Mentem a házak között az utcán, s csak ekkor jöttem rá, hogy a hiánya őrjítő volt. Megérkeztem, majd becsöngettem. A várt személy nyitotta ki az ajtót.
- Szia! – köszöntöttem, két cuppanós puszival, majd beljebb léptem.
- Öhm! Claire! Hát te? – kérdezte Nancy összezavarodva.
- Braddel szeretnék beszélni! Tudom, hogy mindig itt van nálad! – mosolyogtam.
- Öhm, ja, de most nincs itt! – röhögött fel kínosan. Túl gyanúsan viselkedett. Ismerem Nancyt és tudom, hogy milyen amikor hazudik és ő most épp azt teszi!
- Oké Nancy! Hol van Brad, - tettem fel neki a kérdést, de a kérdésemre rögtön megkaptam a  választ, mikor Brad és számomra egy ismeretlen szőke csajjal sétált le a lépcsőn, fehérneműben. „Drága barátom megtorpant és szólásra nyitotta a száját, de beelőztem.
- Egy szót sem! – s könnyek kezdték szúrni a szemem.
Mérgesen mentem végig az utcán. Persze, ha az embernek szerelmi bánata van, akkor mindenhol enyelgő szerelmeseket lát! Utálom a világot! De ami különös, hogy nem Brad miatt volt szerelmi bánatom, hanem Harry miatt! Brad miatt egy könnycseppet sem pazarlok, csak sajnálom, hogy csak ilyen későn jöttem rá, hogy mekkora egy disznó! Bármennyire szeretnék Harryvel lenni, hisz már nincs akadály előttünk, csak a bíróság! Leültem a partara,, a homokba, majd a gyönyörű naplementét néztem. Bárcsak Vele nézhetném! Karjaiba zárhatna és megvédhetne. Forró csókokat váltanánk egymással és minden tökéletes lenne! Senki és semmi nem zavarhatna meg minket! Elmerültem a gondolataimban, mikor egy kéz tapadt a vállamra. Felpillantottam és Cemeron ült le mellém a homokba.
- Hát te? – kérdeztem meglepődve.
- Csak erre sétálgattam! – mosolygott azzal az aranyos mosolyával. Tulajdonképpen Cemeron egészen jól néz ki, sőt helyes, de nem Harry! Senki sem lesz olyan, mint ő! – mi van a sulival? – kérdezte, de én nem értettem, mire érti, így csak összehúzott szemöldökkel vizslattam arcát. – Nem kaptad meg a levelet?
- Milyen levelet?
- Hogy felvettek-e? – vigyorgott sejtelmesen.
- Nem! – húztam el a szám. – Most nem otthon lakok! Szóval fogalmam sincs, hogy meg jött-e vagy sem, de te biztosan tudod! – böktem oldalba óvatosan.
- Nézd meg! – mondta, majd adott egy puszit és már el is tűnt.
Felvettek volna? Na ne! Még egy kérdéssel több! Ekkor villogott a telefonom. Egy új SMS. Megnyitottam habozás nélkül, de szemeim hatszorosára tágultak.

„Drága Egyetlen Clairem! Ha hajlandó vagy megbocsátani nekem kérlek találkozzunk ma a Sturbucksban! Csókol Apa!”  

El is felejtettem. Egy könnycsepp rakoncátlankodott szemem sarkában, amely kicsordult. Elmenjek vagy ne? Mégis mit képzel magáról?! Rengeteg kérdés cikázott a fejemben. Vajon apának tényleg hiányzok és látni akar? Elmenjek és találkozzak vele? Hosszas töprengés után úgy döntöttem, hogy elmegyek ás találkozok vele, ha nem is másért, csak megmutatni, hogy az életem nélküle is tökéletes! Jó, ez egy erős túlzás, hogy tökéletes, de milliószor estem el, de utána mindig talpra álltam! Nélküle! De mielőtt találkozok vele, elmegyek és megnézem a postám.

*****

Az ajtónk előtt álltam. Kezem szabálytalanul remegett. Rátettem a kézfejem a kilincsre, majd egy nagy levegővétel után, benyitottam. Hisz még itt lakok! Nem tétováztam, rögtön a levelekhez siettem.
- Claire? Hát te? – lépett ki a konyhából anya, de nem dühösen, sokkal inkább vidáman.
- Csak a postáért jöttem! – mondtam közömbösen.
Esküdni mernék, hogy anya szeméből egy könnycsepp csordult ki. De nem foglalkoztam vele, amint megpillantottam a nagy és vastag borítékot. Felemeltem, de kicsúszott közüle egy kisebb levél is. Megnéztem, ezt is nekem címezték, de ahogy rájöttem ki küldte, lehangolódtam, a rendőrség. Apropó rendőrség! Beszélnem kell Harryvel! Bármennyire nehéz a vele való találkozás, muszáj elmondanom, hogy mit hazudtam, különben ő issza meg a levét.
- Már mész is? – kérdezte anya, ahogy kinyitottam az ajtót.
- Igen! – feleltem egyszerűen.
Egyre jobban érdekel, hogy anyának mi ez a nagy hangulatváltozás, de most nincs időm ezen rágódni! Rögvest Harryhez indultam. Csöngettem, s pár perc múlva Harry nyitott ajtót. Egy hatalmas mosoly jelent meg arcán, így a kis gödröcskéi is jelentkeztek. Beljebb hívott, elfogadtam gesztusát, majd tettem pár lépést, s megálltam a nappali közepén. Ő megállt velem szembe. Már most rossz a szemébe nézni, azok után, hogy megcsókoltam Niallt.
- Harry elkell mondanom valamit! – hajtottam  le a fejem, egyszerűen képtelen vagyok smaragdzöld szemeibe nézni, mert akkor elgyengít!
- Tudom! Niall elmondott mindent! – mosolyodott el halványan.
Szemeim nagyra nyíltak, köpni, nyelni nem bírtam. A szívem nagyokat dobbant. Mégis mit mondott el Niall?!

* Harry szemszöge *

- Behívtak a rendőrségre, de előtte Niall elmondott mindent! – mondtam.
- Mi az a minden? – nézett rám, s közben a körömlakkot piszkálgatta ujjáról.
- Hát, hogy mit mondtál a rendőrségen! Miért van még valami? – kíváncsiskodtam, miközben fel-felkuncogtam.
- Ja! Nem! Nincs! – nevetett fel Ő is, de nekem kicsit erőltetettnek tűnt, sőt! Nagyon az volt!
- Szóval, én nem akartam hazudni! – tereltem vissza a témát. – Az igazat mondtam volna, de Niall elmondta, hogy ha az igazat mondom, akkor téged letartóztathatnak a nyomozás akadályozásáért! Így azt mondtam én is, hogy nekem jöttél, majd sürgős dolgom volt és elkellett mennem, téged ezután támadtak meg! – jegyeztem meg halkan, mert látom, hogy még mindig nehezére esik visszagondolni arra az estére!
- Értem! – sóhajtott.
- De Claire! Miért tagadtad le, hogy ismersz? – tettem fel a kérdést, ami egy ideje foglalkoztat.
- Mert, akkor te lennél a gyanúsított, és téged biztos, hogy lecsuknak!
Szavai szívemig hatoltak! Képes lenne magára vállalni mindent, azért, hogy én megússzam? Nem tudom, mivel érdemeltem ki őt, de áldom a napot, mikor megismertem.

* Claire szemszöge *

- Köszönöm! – mondta Harry olyan érzékenyen, mint még soha.
- Nincs mit! – mondtam.
Harry ölelésbe húzott. Fejemet mellkasába fúrtam, s belélegeztem bódító illatát. Szorosan karolt, mintha attól félne, hogy bármelyik pillanatban elveszíthet. Hátamat simogatta, s éreztem amint beleszagol hajamba, ami mosolygásra késztetett. Itt állunk a szoba kellős közepén és ölelkezünk. Olyan tökéletes ez a pillanat! Iszonyú nehéz lesz őt itt hagynom, mert egyre jobban kezdem szeretni, de még mindig ragaszkodok Brad-hez. Mégis csak ő volt az első szerelmem. Harry végig simított arcomon és gyönyörű zöld íriszeivel kellett szembe néznem. Rögtön rabul ejtett. Szó szerint, mert megint egy ölelésbe vont. Elhajolt tőlem, majd mélyen szemeimbe nézett, s kis habozással ajkait az enyémekre tapasztotta. Csókja vágytól fűtött volt. Az érzés miatt, kezem ernyedten esett testem mellé, így a táskám a földre esett és annak tartalma, úgy szintén a földön landolt. Mindketten lehajoltunk, és összeszedegettük a holmimat. De ekkor Harry kezébe akadt a nagy és vastag boríték. Jaj ne!
- Ez meg mi? – majd megfordította. – Te egyetemre mész?
- El akartam mondani! – védekeztem, de tudom, hogy ez most kevés lesz!
- De ez a suli olyan messze van! Alig látnálak! – mondta, de hangja undok volt.
- Még az sem biztos, hogy felvettek! – mondtam halkan, de egy pillanatig sem néztem szemébe.         
- Akkor most nyisd ki! – utasított.
Lassan nyitottam ki. Nem is olvastam tovább az első szónál, ami az volt, hogy „Gratulálunk”. Lehajtottam a fejem, a levelet leeresztettem.
- És elmész? – kérdezte Harry. Nyilván ő sem hülye, vette a jelet és rájött, hogy felvettek.
- Igen! – suttogtam.
Harry állkapcsa megfeszült, kezét ökölbe szorította, majd hátat fordított nekem, s az ablakon nézett ki.
- Sajnálom! – mondtam, mire Harry felém fordult
- A sajnálatoddal nem megyek semmire! – kelt ki magából, s a lágy Harryt egy pillanat alatt elnyelte a sötétség. – Te nem gondolsz senkire, csakis magadra! Claire! Fel sem fogod, hogy é mit érzek irántad?! – üvöltött.
Nem bírtam tovább, eltört a mécses. Ez nem Harry! Pont ez az! Mindenkire gondolok, épp ezért megyek el! Elkezdtem zokogni, de már Ő sem bírta visszatartani, halkan bekönnyezett, majd könnyei mosták arcát, de egy hangot sem adott ki. Hirtelen kezeivel leverte az étkészletet az asztalról. A tányérok és poharak rettenetes ricsajjal értek földet. Erre a zajra a négy fiú rontott be a házba. Egyszerre álltak meg mind az ajtóban. Megdöbbenve nézték, ahogy én a szoba közepén zokogok, míg Harry villámokat szórt szemeivel, s Ő is sírt. Körülötte pedig ott hever a rengeteg szilánk. Tekintetem összeakadt Niallével, mire még jobban elkapott a sírás, ami neki is leesett. A négy fiú végre magához tért, Louis és Zayn, harryhez rohantak oda, míg Niall és Liam hozzám.

* Nial szemszöge *

Ahogy megláttam őket, tudtam, hogy Claire elmondta Harrynek a csókot. A két barátomnak szüksége volt rám, én mégis Clairehez rohantam oda. Nem tudtam mit csinálni, így Clairet az érintésemmel próbáltam megvigasztalni, míg Harryt a szavaimmal.
- Harry csak egy ártatlan csók volt! – szóltam oda hozzá. – Szándékosan sosem tettem volna!
Amint a mondat elhagyta a számat, Claire nem kapott levegőt, pánikolva  pillantott fel rám, s a kabátomat markolászta.

* Harry szemszöge *

Felkaptam a könnyek záporából a fejem, Niall szavai hallatára.
- Te meg csókoltad őt? – kérdeztem Niallt.
- Magányos volt és szomorú! – mentegetőzött, de nem ért el semmit.
- Ez igaz Claire? – néztem az említettre, de ő csak lehajtotta a fejét, száját beszívta, s bólintott.
Egy világ omlott össze bennem. Az egyik legjobb barátom és a lány akibe teljesen beleszerettem, ezt teszik velem! A történelem ismétli önmagát.
- Hogy tehetted ezt velem?! A barátomnak hittelek Niall! –ordítottam, míg Louis és Zayn lefogtak, nehogy valami olyat tegyek, amit később megbánnék. Claire meg még mindig Zaynék kezei között zokog.
- Az is vagyok! – szólt vissza.
- Nem! Egy barát nem tenne ilyet! – hangom mindennél hangosabb és dühösebb volt. – És te Claire?!
Még mindig nem szólt semmit, csak sírt.
- Azt hittem te más vagy! – ordítottam vele, mire ő még hevesebben kezdett sírni. – De ugyan olyan ribanc vagy, mint az össze többi! – üvöltöttem, miközben rettenetesen bőgök.
Egy kicsi hiányzott csak, hogy bárkinek neki essek, de Louis és Zayn erősen fogtak. Amit Clairenek  mondtam azok súlyos szavak voltak és már meg is bántam, de túl dühös vagyok, vagy inkább csalódott. Claire a szavakra, amelyek elhagyták számat felkapta fejét. Arca áztatva van a könnyeitől, látszik rajta, hogy már alig kap levegőt!

* Claire szemszöge *

Ebben a pillanatban haltam meg! Nem tudom elhinni, hogy ilyet mondott Harry. Elakartam tűnni innen! Kirántottam a kezeim Niallék kezei közül, majd vissza sem nézve kirohantam. Nem tudom mi lett volna, ha pár másodperccel később szaladok ki, de így az életem még egy fordulatot vett. Nem láttam semmit a könnyektől elöntött szememmel, s az utolsó dolog, amire emlékszek egy erős lökés a bal oldalamról.

* Harry szemszöge *

Borzasztó látvány Clairet így látni, de nekem is épp olyannyira fáj, mint neki, talán nekem még jobban! Louisék lassan elengedtek, és én abban a minutumban a földre estem. A lábaim elgyengültek, s összecsuklottak. Claire kirohant, utána akartam szaladni, de a földbe gyökereztem. Hirtelen valami hatalmas puffanásra és egy női sikolyra lettünk figyelmesek. Zayn gyorsan az ajtóba rohant és kinézett rajta.
- Claire! – ordított, majd futásnak eredt.
Felkaptam a fejem, s az ajtóba szaladtunk mind a négyen, de onnan nem lehetett látni sok mindent, így kifutottunk az utcára. A kép ami elém tárult örökre az agyamba rögzült. Claire a földön hevert, szájából vér csordogált ki, szemei csukva voltak. Fölötte pedig egy fekete autó. Elütötték! Miattam!     
    

              

19.rész

Sziasztok!!! ( Meg is hoztam az új részt!!! És még egyszer bocsánat, hogy előző héten nem hoztam részt, de mint megígértem, most hoztam és még egy részt pluszba szóval nem szenvedtek olvasás hiányban majd… ( Írtátok, hogy ebben a részben a +18-as részt írjam le részletesen, de volt olyan, aki nem akarta, szóval, amit vastagon kiemeltem az, az a rész, így ha valaki nem akarja elolvasni, akkor ugorja át! (  Remélem nem okozok csalódást, mert szerintem ez a rész pocsék lett!!! És ez most elég hosszú lett!  És írjatok komit!! Légy szí!! :D puszi

19.rész

A szekrényajtón lévő kis lyukon kukucskálok ki. Milyen nevetségesen nézhetek ki! Picit kinyitottam az ajtót, hogy halljam, mit beszél Harry és Niall. Sikertelenül, mert csak hangfoszlányokat hallottam, de semmi érthetőt! Pár perce szótlanul ácsorgok a rozoga szekrényben, mikor a szoba ajtaja kinyílik és a két fiú lép be. Kisebbre húzódtam össze, már amennyire ez lehetséges, hisz már levegőt nem kapok! Harry  egy ideig fel-alá járkált a szobában, majd leült az ágyra, térdeire könyökölt, s arcát eltemette kezeiben.
- Niall! Nem tudom mit csináljak! – törte meg a fülsüketítő csendet Harry.
- Ezt, hogy érted? – ráncolta össze a homlokát kis szőke barátunk.
- Claire! – mondta Harry a kelleténél hangosabban, mire én összerezzentem, mert féltem, hogy lebuktam. – fura dolgot érzek iránta! Olyat, mint Jamievel! De nem akarom átélni újra! Nem bírnám ki ha megcsalna! Ő is! Ehhez foghatóbbat még nem éreztem! Nem akarom megbántani, de én nem akarok tőle semmit. – dörmögte kezeibe elhaló hangon. – Bármennyire is nehéz őt elengednem, meg kell kímélnem magam! Amíg nem késő! – mondatára Niall átkarolta, majd megszorította vállát. – Köszönöm, hogy mindig számíthatok rád! És a fiúkra!
- Ez csak természetes! – mosolygott halványan Niall.
Akaratlanul is egy könnycsepp csúszott végig az arcomon, amit gyorsan letöröltem. Nem figyeltem Harry többi szavaira, elakadtam a mondatánál. „ Én nem akarok tőle semmit!” Komolyan gondolta volna? Tényleg nem akar velem lenni? Bár nekem is ez volt a célom! Örülnöm kéne, de nem megy! Képtelen vagyok Harryt kiverni a fejemből! És nem is fogom tudni! A szobában nyugtalanító csend állt be, de Harry megtörte.
- Haver, hiányzik Jamie! – hallottam Harry hangját. – Bárcsak visszakaphatnám!
Most omlott bennem össze a világom! Könnyek szánkáztak végig arcomon, de nem fecséreltem az időm a letörlésükkel. Harry utolsó mondata mindent megváltoztatott. Egy nagy levegőt vettem, s csak most vettem észre, hogy elfelejtettem levegőt venni. Ilyen csak a rémálmokban van! Nem velem, nem itt és nem most! Nem! Harry kérlek mondd, hogy csak viccelsz! Fohászkodtam az Istenhez, de Harry nem mondott már semmit. A szavak a torkán akadtak, akárcsak nekem. Hallottam, amint a fiúk elhagyják a szobát. Én pedig nagyot sóhajtottam. Egy kátyú keletkezett a mellkasomban. A könnyek hangtalanul söpörtek végig puha bőrömön, s a lábaim se bírták már tovább. Lecsúsztam a szekrény oldalán, fejemet a térdeimre hajtottam, s úgy zokogtam. Minden más értelmet nyert! Kicsivel később a szekrényajtó kinyílt és egy kétségbeesett Niallel kellett találkoznom! Felém nyújtotta a kezét, de én ellöktem, s helyette a nyakába borultam olyan gyorsan, mint egy villám. Erősen fogott, amiért hálás vagyok neki, mert ha nem fog, akkor biztos vagyok benne, hogy ott helyben összeesek! A hátamat simogatta, majd felkapott, s lefektetett az ágyra, ő pedig mellém heveredett le. Már csak halk szipogásom töltötte be a szoba terét. Niall lágyan megfogta a kezem, s apró köröket rajzolt kézfejemre. Mérhetetlenül hálás vagyok neki, hogy itt van és megnyugtat. Az ember nem is kívánhatna jobb barátot!
- Niall! – szóltam lágyan, s halkan, de nem így akartam, csak egyszerűen oly nehéznek tűnik kinyögni egy betűt is. – Szerinted komolyan gondolta….amit mondott?
- Nézd Claire! Nem akarlak elszomorítani… - nem tudta befejezni, mert rávetettem kétségbeesett pillantásom, keverve egy amolyan „leszarom, csak mond” pillantással. – Harry nagyon szerette Jamiet! Sajnálom, de őszinte volt!
- Ezt nem hiszem el! – s megint egy könnycsepp buggyant ki szememből.
- Claire! – fordult felém Niall, s hangja sokkal komorabb lett. – Tudd, hogy én mindig itt vagyok neked és számíthatsz rám! Én szer… - szemei kitágultak, amint leesett neki, hogy mit is akart mondani. Abban a pillanatban felültem és rá néztem, de nem állta tekintetem, lesütötte szemeit.
- Mi? – ennyi. Ennyit tudtam kinyögni. Kérlek Istenem, csak mond, hogy nem azt a bizonyos szót akarta mondani!
- Semmi! – de szemei még mindig kerülték az enyémeket.
- Niall! Kérlek! – kértem, mire ő lassan felemelte fejét és gyönyörű kék szemeit belemélyesztette az én mogyoróbarna szemeimbe.
- Szeretlek! – mondta lágyan és halkan.
Belém fagyott a szó. Mit lehetne erre mondani?! Könnyek szúrták, a már elvileg könnyes szemeimet, de ezeket nem engedem kicsordulni! Nem! Erős vagyok! Csak pár másodpercig néztük egymást, de nekem mégis egy örökkévalóságnak tűnt. Niall tudta, hogy mi a válaszom, s, hogy a szívem már másé. Halvány mosoly kíséretében tudatta velem, hogy nem haragszik viszonzatlan érzései miatt, és megért. De mégis számomra értetlen dologhoz folyamodott.. Niall kezét arcomra simította, majd cirógatni kezdte azt. Különös érzés futott végig rajtam, de nem azt a reakciót váltotta ki belőlem, amit Harry érintései. Egyszerűen a vágyam tört felszínre. Az agyam kikapcsolt, s nem törődtem semmivel és senkivel! Mohón tapadtam Niall ajkaira, amire ő összeugrott. Nyilván nem várta, hogy ezt fogom tenni, de egy kis habozás után ő is visszacsókolt. A következő óra eseményei összemosódtak. Pillanatokon belül ruháink a földön hevertek. Niall bal kezével fejem mellett támaszkodott meg, s jó volt nézni a  kis eret kidudorodni a karjában. Ez az apró dolog is mosolygásra késztetett. Jobb kezével a hátam alá nyúlt, majd egy gyors és eltökélt mozdulattal kikapcsolta melltartómat és elhajította a szoba sarkába. Két ujját végig simította gerincemen, ami egy borzongást váltott ki belőlem. Ajkai számra tapadtam, majd elváltam tőlem, s a fülem mögötti érzékeny pontot vették célpontba, aztán, mikor már ott is végzett, haladt lefelé. A nyakamat, majd mellkasomat, majd hasamat hintette be forró csókokkal, s megállt a bugyim szélénél. Felnézett rám megerősítést vára, de én még mindig egy szót sem tudtam kinyögni, így csak bólintottam. Neki sem kellett több, lerántotta rólam az alsóneműt. Nem voltam tisztában, hogy mit is kellene tenni, így a következő pillanatban csak egy feszítő érzést éreztem lent. Belém hatolt, de nem mozdult, várta, hogy elmúljon a feszítés, de nem enyhült. Akaratomon kívül is egy könnycsepp csordult le, amit ő rögtön le is törölt.
- Sajnálom! – súgta a fülembe.
Azonnal el kellett terelnem a figyelmem, s a fájdalmamat levezetni, így beleharapta fülcimpájába. Egy nyögéssel díjazta tettemet. A feszítő érzés enyhült, helyette egy jobb érzés tört utat magának, ami mosolygásra késztette, amit látva Niall, elkezdett mozogni. Gyorsított a tempón, majd pillanatokon belül mind ketten a felhők fölé három méterre kerültünk. Levezetésként lökött még párat, majd legördült rólam, s mellém feküdt.
- Sajnálom! – szólalt meg, ezzel felborítva az egyensúlyos, mert rá kellett, hogy döbbenjek, mit is tettem. Nem vele terveztem elveszíteni a szüzességem, de már nem lehet vissza csinálni! – Nem akartam fájdalmat okozni, de ígérem legközelebb sokkal jobb lesz!
- Nem! – csattantam fel hirtelenjében, s a ruháimat elkezdtem vissza fel venni. – Mert nem lesz legközelebb! Niall! Ez nem történhetett meg!
- Mi? Én azt hittem te is akartad? – nézett rám szomorúan.
- Igen, de… de már meg is bántam. – fújtam ki a benntartott levegőt. Niall arcára fájdalom kúszott, szemei csillogni kezdtek, s csak imádkoztam, hogy nem fog sírni, mert akkor nem tudtam volna neki ellen állni és olyat tettem vagy mondtam volna, amit később biztos, hogy megbánok. – Sajnálom!
Elindultam óriási léptekkel az ajtó felé, majd mikor azt kinyitottam még utoljára visszafordultam. Niall komoran bambult előre és a padlót vizslatta.
- Teszek egy szívességet! – mondtam, megakartam vigasztalni. Niall reménnyel teli szemekkel pillantottam fel rám. – Ha a tárgyalás lezajlik… eltűnök az életetekből! – mondtam teljesen érzelemmentesen, pedig belül tomboltam, mint egy hurrikán. Nem vártam meg válaszát, csak lerohantam  lépcsőn, de mikor elakartam hagyni a házat, egy kar megakadályozott. Vissza be csukta az ajtót és maga felé fordított.
- Kérlek ne menj el! – szinte már könyörgött, hangja az eddigieknél is meggyötörtebb volt, amire nekem összeszorult a szívem. – Nem akarlak elveszíteni!
- Niall! Kérlek, ne nehezítsd meg! – mondtam neki, de most már nekem is egy könnycsepp hullott ki szememből.
Nem tudott mihez kezdeni, egy utolsó próbálkozást vetet be. Ajkaimra tapadt mohón, de nem csókoltam vissza. Nem engedett, kezei belemélyedtek a derekamba. Nyelve bejutást kért, de nem adtam meg. Elhajolt, hogy szemembe nézhessen.
- Kérlek! Engedd, hogy megcsókoljalak! Búcsúként. – hangja elérte a könyörgést. Könyörgött egy csókért. Nem bírtam válaszolni, így csak lehunytam szemeim, és egy lágy, forró csókban részesítettem. Belemosolygott csókunkba. Ebben a csókban elmondta az irántam érzett szeretetét. Minden benne volt, vágy, védelem, sajnálat, bizalom, szerelem. Ajkaink elváltak egymástól, de nem nyitotta ki szemit, mintha azt próbálná bemesélni magának, hogy nem megyek el,  hogy itt maradok vele. De össze kellett  törnöm álmait. Mert én nem maradok itt!
- Megtalálod a megfelelő lányt! De az nem én vagyok! – mondtam, mire ő lassan nyitotta ki szemeit.
Fájdalom tükröződött szemeiben. Borzasztó látvány volt! De nem törhettem meg! Mindenkinek ez lesz a legjobb! Lehajtottam a fejem, majd kinyitottam az ajtót és elindultam az új élet felé.
Szemeim hirtelen pattantak ki! Nagy levegőket vettem, a verejték folyt rajtam, mintha csak rám öntötték volna. Egy álom volt! Csak egy álom! A ruháim rajtam vannak, így valószínű, hogy nem feküdtem le Niallel. Apropó Niall. Ekkor éreztem meg mocorgását mellőlem. Oda néztem és megkönnyebbülésemre rajta is meg volt hiánytalanul a ruhája. Nagyot sóhajtottam. El sem hiszem, hogy ez csak egy álom volt!
- Jó reggelt! – nyitotta ki szemeit és egy aranyos mosolyt nyújtott felém. Sokkal jobb ezt a Niallt látni, mint akit az álmomban ismertem meg!
- ’Reggelt! -  mondtam elnyomva az érzéseimet, s mosolyogtam én is.
Meg voltam szeppenve, nem tudtam mit mondani, így  rögtön a lényegre törtem. Hisz az álmom olyan valóóságosnak tűnt, s valahogy ide kellett kerülnöm.
- Niall! Mi… lefeküdtünk? – kérdeztem, s elpiruló tekintetemet leszegeztem a földre.
- Nem. – nézett rám furán.
- És volt bármi? – kérdeztem.
- Nem emlékszel? – ráncolta szemöldökét, de szomorúságot véltem felfedezni szemében.
Megráztam a fejem. Hazudtam, mert mindenre emlékszem, csak nem tudok elvonatkoztatni az álmomtól. Niall elkezdte mesélni a történteket. Eddig minden úgy történt, mint eddig. De elért a csókig.
- Megcsókoltál. – mondta, s arca céklát megszégyenítő pirosat vett fel. – De tudtam, hogy csak bánatodban, ezért leállítottalak. Aztán elaludtál a karjaimban, úgy hogy felhoztalak és lefektettelek aludni! – fejezte be mondandóját.
- Niall én annyira sajnálom! – védekeztem. Ismét furcsán nézett rám, nyilván nem értette, hogy  miért kértem bocsánatot! – A csók! Nem akartam, csak…csak egyedül éreztem magam és rossz volt. Mármint nem a csók, vagyis nem tudom, mert nem emlékszem!
Niall felsóhajtott, majd rám nézett.
- Gondoltam, hogy nem fogsz emlékezni! – mondta, de nem nézett rám.
Nem vertem nagy dobra Niall fura viselkedését. Mert csak ekkor tudatosult bennem, hogy amiket Harry mondott, azok csak a képzeletem szüleményei. Nem gondolta komolyan, hisz nem is mondott semmit! Mérhetetlen boldogság futott végig rajtam. Meg is könnyebbültem, mert nem feküdtem le Niallel. Nyomtam Niall arcára egy puszit, majd eliszkoltam. Kicsit kínos volt vele egy légtérben maradni.